Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)
2018-08-01 / 109. szám
egység | 2018 AUGUSZTUS 12 HOHMECOLÓ | KÖZÉLET elnök, aki hivatalos látogatást tett a Siratófalnál (Barack Obama még elnökjelöltként járt ott), valamint 2000ben II. János Pál pápa. Aztán nemrégiben Vlagyimir Putyin, azóta pedig Sebastian Kurz osztrák kancellár, aki szintén nem ment el Ramallahba, ahogy Orbán Viktor sem. Ezeknek a látogatásoknak komoly szimbolikus jelentőségük van. KI LEHET-E VONNI AZ ANTISZEMITIZMUST A JOBBOLDALI POLITIKÁBÓL? – Mennyire érződik ellentmondás a javuló izraeli-magyar kapcsolatok és az egyes emberek számára továbbra is antiszemita felhangúnak tekintett Horthy-kultusz ápolása vagy a sokak által a Soros-ellenes kampányba belelátott burkolt antiszemitizmus között? – Ennél a kérdésnél mindig a régi vicc jut csattanója jut eszembe: „mi, belgák hova álljunk?” De komolyra fordítva a szót: egy politikai közösséget vezetni olyan lehet, mint bármely más közösséget irányítani. A Talmud azt mondja, hogy amikor eljön a Messiás, a közösség vezetői olyanok lesznek, mint egy kutyafalkánál: előreszaladnak, de azért hátranéznek, hogy a többiek jönneke utánuk. Ilyen egy politikai vezető. Az egyik oldalról előre kell szaladnia, utat kell mutatnia, ugyanakkor tekintettel kell lennie a közösség gyenge pontjaira, nem alázhatja meg őket. Úgy kell lépésről lépésre elvezetnie közösségét az egyik helyről a másikra, hogy mindeközben ne veszítse el őket. Azt remélem, hogy az ön által említett ellenmondások talán éppen egy ilyen dichotómiának a részei. Remélem, hogy egy folyamatnak vagyunk tanúi, amelyben szépen lassan visszaszorul a jobboldali politikai közösségből, és a jobboldali nemzeti identitásból az antiszemitizmus. Az az antiszemitizmus, amelynek komoly hagyományai vannak ebben a politikai közösségben az elmúlt 100 évben. Ez nyilván egy lassú folyamat, lassú apró lépésekkel. Nehéz helyzetben van egy jobboldali politikai vezető, hiszen a magyar jobboldal nemzeti panteonjában nehéz olyan példaképeket találni, akik teljesen tiszták voltak az antiszemitizmustól. Különösen nehéz ezekhez a figurákhoz kellő érzékenységgel közelíteni, ha politikai diskurzus permanensen erre van kihegyezve. Én pontosan ezért is látok Izraellel való kapcsolatépítésben nagy lehetőséget. MÚLT VAGY JÖVÕ: EZ A KÉRDÉS, VÁLASSZATOK – Ön szerint mit tud tenni ebben a kérdésben a magyar zsidóság? – A múlttal nem tudunk mit kezdeni, azon változtatni nem lehet. Az egyik oldalról lehet azt mondani, hogy Horthy Miklósnak volt szerepe abban, hogy Magyarország fennmaradt egy ilyen történelmi tragédia után, mint Trianon. Ezzel együtt a magam részéről Horthy Miklóst soha nem fogom elfogadni semmilyen fajta történelmi példaképként azok után, amilyen felelőssége volt a hatszázezer zsidó deportálásában, a zsidó törvényekben. A másik oldalról viszont azt is meg kell érteni, hogy minden nemzetnek vannak nemzeti példaképei, és kevés olyan példakép van, aki egyértelmű megítélés alá esik. Ezekben a kérdésekben nagyon nehéz konszenzusra jutni. De ha azt vesszük figyelembe, hogy van egy új, a jelent és a jövőt meghatározó kapcsolat, amin keresztül bizonyos súlypontokat máshová lehet és kell helyezni, akkor szerintem ez egy jó út. És Izrael egyértelműen egy ilyen pont. Az, hogy úgy alakult a történelem, hogy Izrael és Magyarország sok szempontból és szimbolikusan is egy platformra került az utóbbi években, ezzel a magyar jobboldali identitás és az izraeli jobboldali identitás (ami valószínűleg hosszú ideig meghatározó lesz) talál közös pontokat. Érdekes kitörési lehetőség ez arra, hogy a magyar jobboldal megtisztítsa magát attól az antiszemita folttól, ami közel száz éve rajta van. Szerintem nekünk, zsidóknak nem az a feladatunk, hogy ezt a foltot mindig megpróbáljuk „visszavasalni a ruhájukra”, hanem, ha van egy ilyen tendencia, akkor inkább legyünk készek a jövőt meghatározó pragmatikus szövetségkötésekkel segíteni egy politikai közösség új pozitív önpozicionálásában. – Hogyan kell ezt elképzelni? – A pszichológiából vett példával világítanám ezt meg. A nemzet olyan, mint egy család: minden családban vannak szeretetteljes vagy harcosabb pillanatok, emberek sérülnek, vannak sérelmeik a másik féllel szemben. Ilyenkor döntést kell hozni. Ha valaki azt gondolja, hogy ezek olyan sérelmek, amelyekre nincs gyógyír, akkor el kell válni, akkor az a család széthullik. Viszont, ha ezek után a sérelmek után is van lehetőség és esély egy családban gondolkodni, akkor nem az a kiút, hogy ezeket újra és újra protest módon a másik „fejéhez vágjuk”. Nyilván nem kell elhallgatni vagy úgy tenni, mintha meg sem történt volna, sőt fontos hogy legyen egy megtisztulási folyamat, de nem biztos hogy előre visz, ha az örök áldozat szerepében, vég nélkül a
