Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)
2018-08-01 / 109. szám
2018 AUGUSZTUS | egység 13 KÖZÉLET | HOHMECOLÓ másik fél lelkiismerete akarunk lenni. Ez előrébb nem visz, megoldást nem kínál. Ha viszont a mának és a holnapnak a kölcsönös érdekeken alapuló építése a központi kérdés, akkor van esély az előremozdulásra. ITT AZ IDEJE, HOGY KILÉPJÜNK AZ ÁLDOZAT SZEREPBÕL – Tapasztalt-e valamilyen változást a közelmúltban ezzel kapcsolatban? – Mindenképpen fordulóponthoz értünk: az a konszenzus, az az egész politikai berendezkedés, ami meghatározta az elmúlt hetven évet, egyértelműen változik. Ennek a politikai identitásbeli berendezkedésnek nagyon fontos pontja volt a holokauszt egész Európában. Ennek a súlya és hatása az elmúlt 10 évben egyre csökkent, és már nem ez határozza meg az európai politikai közbeszédet, másfelé tolódtak a hangsúlyok. Nekünk zsidóknak pedig nem érdekünk, hogy ahhoz a szereposztáshoz ragaszkodjunk, amelyet a II. világháború után ránk osztottak. Cinikus módon a II. világháború után a holokauszt túlélőire hárult az a szimbolikus áldozatszerep, amely az új rend legitimációját adta Európa nyugati és keleti féltekén egyaránt. A szocia lista blokk széthullása után, a holokausztból levezett univerzalista irány, melynek központi eleme a tet tesáldozat paradigma, az egész új európai identitás alapköve lett, és ebben kezdetben továbbra is a „zsidóknak” jutott a szimbolikus „áldozat” szerep. Csakhogy nem feltétlenül szerencsés ezt a ránk osztott szerepet továbbra is elvállalnunk. Különösen nem 2018ban, amikor az „áldozat” szerepre tolonganak új jelentkezők, köztük olyanok is, akik kifejezett ellenségei a zsidó közösségnek. Európai polgárok vagyunk, a ma gyar politikai nemzet tagjai, de mindemellett zsidók, a zsidó nép, az emberiség egyik legjelentősebb ci vilizációjának fiai és lányai. Európa és Magyarország mellett van még egy hazánk, vagy legalábbis még egy ország, amelyhez jelentős lelki és fizikai – ha más nem, történelmi – kapcsolat fűz bennünket, ez pedig Izrael. Egy átlag magyar ember szemében is, Izrael a zsidó állam, amely a zsidó embereket képviseli és ezért, ha a magyar miniszterelnök pozitívan áll a zsidó államhoz, ak kor azt úgy értékelik, hogy az ál taluk tisztelt vezető pozitív a zsidókkal szemben. Ennek biztosan sok kal nagyobb hatása van, mint ha sértődötten protestálunk. A ZSIDÓKRÓL SZÓL-E A „KERESZTÉNY” EURÓPA VITA? – Egy aktuálpolitikai témát is említsünk meg érintőlegesen. Egy új rendelet szerint a magyar óvodákban előtérbe kerül a hazafias nevelés mellett a keresztény kultúrára való nevelés is. Bár a közbeszédben manapság újra előtérbe került a „zsidó-keresztény kultúra” kifejezés, mégis az új rendeletet sokan úgy értelmezik, hogy ez így kizárja a zsidó vagy egyéb vallási kultúrák megjelenését ezeken a helyeken, és kötelezővé teszi a keresztény vallást. Igazuk van? – Érdemes szétszálazni a dolgokat. Magyarországon azért érezzük rossz szájízűnek ennek a politikában hasz nált keresztény identitásnak az említését, mert a múlt század 20as, 30as éveiben a „keresztény” kódszó volt arra, hogy nemzsidó. Meggyőződésem, hogy jelenleg ez nem erről – hanem valami egészen másról – szól. Legalább 30 éve Európában vita van arról, hogy Európa kultúrája olyan kultúrae, amelynek vannak olyan értékei, amelyek felsőbbrendűek, mint más civilizációk, például Afrika vagy esetleg a KözelKelet kultúrái. Vane Európának olyan civilizációs identitása, amely biztosítéka az európai jólét jövőjének? Vannake ma is aktuális civilizációs és kulturális értékei Európának, amelyekhez ragaszkodunk, és amelyhez az európai együttélés biztosítékaként másoktól is elvárjuk az integrációt, vagy hely telen és immorális kultúrák és civilizációk között különbséget tenni, és az együttélés alapja éppen a kul turális univerzalizmus? Minden kultúra egyenértékű vagy nem? Hiszen Európa éppen azért lett Európa, éppen azért emelkedett ki – minden árnyoldalával együtt – a világ többi földrésze közül, mert volt vívmány civilizációs értékeiben. A probléma abból adódik, azért küzdenek az európaiak ezzel a kérdéssel, mert nagyon nehéz lecsupaszítva meghatározni, hogy mi is az a civilizációs értékcsomag, amit európainak tekinthetünk, és amelyhez elvárjuk, hogy minden európai ragaszkodjon. Nem olyan egyszerű ez, mint például az USAban, ahol az alapító atyák által meghatározott értékek, alapvetően a szabadságjogok, ezt egyértelművé teszik. Valahol a zsidó kinyilatkoztatás és a görög filozófia házasságának a gyermeke a keresztény Európa, a felvilágosodás eszményeivel gazdagítva, amely maga sem választható le teljesen az előbbi kettőtől. Vannak, akik úgy gondolják, hogy mégiscsak a kereszténység, a keresztény kulturális örökség az, ami a leginkább meghatározza a gyakorlatban ezt a civilizációs hagyományt. Ezt nehéz lenne teljes mértékben elvetni. Én zsidóként örülök annak, ha a „keresztény”t kiegészítjük a „zsidó” előtaggal, és a „zsidókeresztény Európa” kifejezést használjuk, részben azért, mert ezzel egyértelművé tesszük, hogy a „keresztény” alatt nem a fent említett antiszemita politikai irányt értjük, részben pedig azért, mert meggyőződésem, hogy a kereszténység civilizációs vívmányai valóban a zsidóságban gyökereznek. De mindemellett nehéz azzal az állítással vitatkozni, hogy Európa civilizációját, közvetlenül mégiscsak a kereszténység határozta, és határozza meg leginkább.
