Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)
2018-07-01 / 108. szám
2018 JÚLIUS | egység 23 EMLÉKEZÉS | KILE Balatonfüreden voltunk, amikor egy éves voltam, mert a nagymamának a szíve nagyon rossz volt, ott itta azt a vizet, bejárt a kórházba. Ott tanultam meg járni. Van egy fénykép is, a gyerekkocsi meg én, és fogok egy falat, abba kapaszkodva col ni, anyu meg apu sétáltak, olvastak, rádiót hallgattak. Nem tudom el mondani azt a légkört, azt az éle tet, mert az egy olyan csodálatos világ volt. Tényleg nem lehet azt úgy elmondani, hogy milyen volt a boldog békeidőben. Voltak kisebb at rocitások, de ott nem éreztük. Aztán már a svábok nem akartak kiadni lakást Nagymaroson, és akkor tértünk át a Balatonra. – Ez volt a másik fajta nyaralás? – Igen, a másik típusú nyaralás a Balatonon volt. Balatonszárszóra jártunk, ugyanezekkel a rokonokkal, mindenki együtt volt, de oda nem kellett vinni edényt, csak reggelit, úgy emlékszem. Mert ott volt egy ortodox kóser vendéglő. Két lány vezette, a nagybátyjuknak Siófokon volt szintén ortodox kóser étterme. Szárszón, a Balatonnál nagyon jó volt, rengeteget úsztunk, játszottunk, ott volt az egész család. Jártunk a strandra, ott is jó volt. Ezek a kóser éttermesek tartottak egy cukrászdát is. Beültünk a cukrászdába, és ettük a fagylaltot. Azt imádtam, csak nem nagyon adtak nekem, mert folyton fájt a torkom tőle. Ezért tejszínt nyomtak a tölcsérbe, és a tetejére gesztenyét, úgy hívták, hogy kornis: üvöltöttem, hogy „nem kell kornis, fagylaltot vegyenek nekem!” – Ott milyenek voltak a napok? – Ott úgy volt a nap, hogy reggel megreggeliztünk, elmentünk a Balatonra, ott voltunk délutánig. Aztán elmentünk az étterembe, előre meg volt beszélve, hogy mi lesz az ebéd. Egyszer az apu szólt ennek a két lánynak, hogy rántott csirkét szeretne enni. Jó, nekünk csinálnak, csak menjünk később, az aput nagyon szerették, de a menüben nem lesz rántott csirke. A család minden tagja kérdezte, hogy megyünk-e már ebédelni, mi meg mondtuk, hogy nem, még nem. Így megszimatolták a rokonok, hogy valami készül, és ők is később mentek. A két szegény lány a fejét kapkodta, annyi rántott csirkét kellett végül csinálniuk. – Meddig tartott a nyaralás? – Augusztus huszadikán reggel bepakoltuk a cuberákot, levittük az állomásra, és Nagymaroson feladtuk a vonatra. Apuka, mire hazajöttünk, kitakaríttatta a lakást. Nyárra ugyanis feltekertük a szőnyegeket, feltettük a szekrénytetőre molyirtóval. Mindent elraktunk, a fotelekre huzatokat húztak, de mire megjöttünk, az apu odahívott egy asszonyt, és minden csodálatosan el lett rendezve. Amikor aztán már nagylány voltam, akkor volt a Svábhegyen a gyerekorvosomnak, Dr. Földes főor vos úrnak egy üdülője, fiatalok ré szére. Volt egy háza, és nyáron üze meltetett benne nyaralót, kóser ellátás volt. Ez ’42-’43-ban volt, és ott voltam nyáron, akkor már nem mentünk el a családdal. Rengeteg fiatal volt, nagyon jól éreztem magam. Az anyuék egy héten kétszer feljöttek megnézni. Az volt az utolsó nyár, amikor még nyaralás volt, utána csak córesz volt és a bujkálás. – Mi volt a háború után? – Rögtön a háború után elvittek Siófokra, és arannyal kellett fizetni. Nagyon le voltam fogyva, egy nő tartott fenn egy üdülőt, egy gramm arany volt egy nap. Apu levitt egy karkötőt, és lemérték, és annyi napig maradhattam, ameddig a karkötő kitartott, mert akkor a pénz nem ért semmit. Aztán később már ilyen közös dologban nem nagyon volt részem. Apa volt Balatonfüreden sokszor beutalva a szívkórházba. A Vörös Csillagban laktunk, és a kóserájban ettünk, rokon volt, aki vezette. Aztán átadta a hitközségnek, és a mai napig annak az üdülője. Aztán az is elmaradt. Jaj, Istenem, micsoda világ volt, remekül éreztük magunkat, nem tudom, azért, mert gyerek voltam, meg fiatal... Olyan nyarak voltak, olyan gyönyörű idő volt! És gondtalanság ... éltük a gyerekkort és az ifjúságunkat. Aztán a háború az egészet elmosta. Se nyaralás, se semmi, örültünk, hogy ép bőrrel megúsztuk valahogy. De előtte ... Istenem, micsoda jó világ volt! pró bálok lépkedni. Az aztán nem egy mostani ügy! 88 évvel ezelőtt volt. De elment ez az idő. Mennyi sok bajjal... – Milyen emlékek vannak még a nyaralásokról? – Emlékszem, a főtéren szemben volt egy öreg parasztasszony, aki meghalt, láttam, ahogy vitték, azt mondták, azért, mert sárgabarackra vizet ivott. Azt nem engedték nekem. Vettek nagy dinnyéket, azokat betették a kútba, és ott hűtötték. Nagymarosra minden csütörtökön járt át a metsző, és vágta a csirkét, libát, kacsát az egyik háznál. Anyukáék mentek minden csütörtök reggel a piacra, vették a kis rántani való csibéket, kacsát, aztán a sakter elnyeszetelte. Vonattal jött Vác ról, még akkor senkinek nem volt kocsija, mindent vonattal intéztünk. Szegény apu, mielőtt reggel elment, a hajnali vonattal, imádkozott. A férjek este jöttek Nagymaros ra, a Balatonra pedig csak egyszer egy héten jöttek le, péntek től vasárnap estig, akkor mentek visz sza dolgozni. Onnan nem lehe tett minden nap menni, kocsija meg nemigen volt senkinek. 2018 JÚLIUS | egység 23
