Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)
2018-07-01 / 108. szám
egység | 2018 JÚLIUS 8 HOHMECOLÓ | TÖRTÉNELEM többségi társadalom tagjaival, addig nem is lehetnek a nemzet részei. A Széchenyi által vallott antieman cipációs nézet csak a teljes elutasítást látta járható útnak, részint a nemzetet évszázadok óta érő, folyamatos támadások terhe, részint a magyarság relatíve csekély, és a zsidók ehhez képest viszonylag magas száma miatt. A főrendi tábla 1844. október 1-jei ülésén vészjóslóan így fogalmazott: „ha egy bárkában ülök, és ab ban van gyermekem és más gyermeke, és ha a bárkába bejő a víz, (...) biz én a magam gyermekét konzerválom, és a másikat kilököm...”. A magyar politikai nemzettudat egyszerűen nem tudott kialakulni, hiszen ötszáz éven keresztül idegen hatalmak megfosztották a politikai önrendelkezéstől, így a nemzettudat csak kulturális alapokon szerveződhetett. Ebből következően a zsidóknak, amennyiben a nemzet részévé kívántak válni, elsősorban magyarrá kellett lenniük. Csakhogy ez az elvárás, és az ennek megfelelni vágyás egy megoldhatatlan problémát is teremtett rögtön. A zsidóság ugyanis nemzet és vallás is egyben. A zsidók státuszával kapcsolatos vita végül elvezetett az 1849-es emancipációs törvényig. Ekkor, hogy a szabadságharcon ne essék szégyenfolt, gyorsan megszavazták a zsidók azonos jogait, miközben pontosan tudták, hogy azok gyakorlatba ültetéséről – az önrendelkezési törekvések bu kása miatt – már nem lehet szó. A SZAKADÁS 1868. november 10-én Eötvös József kultuszminiszter kevesebb mint egy évvel az immár tartósan érvényben maradt emancipációs törvény elfogadása után összehívta a magyar és erdélyi izraeliták kongresszusát, hogy a katolikusokhoz hasonlóan egyetlen egyházba szerveződjenek, és ezen keresztül lehessen intézni a velük kapcsolatos ügyeket. Ám Eötvösék nem vettek figyelembe, hogy ekkorra a zsidóságnak már többféle értelmezése elterjedt. Az események végül odáig vezettek, hogy a hagyományőrzőbb, később ortodoxnak nevezett képviselők kivonultak a kongresszusról, és ádáz harcot kezdeményeztek a nézeteik képviseletéért. Ezzel bekövetkezett a szakadás, amelynek eredményeként a magyarországi zsidóság három csoportra vált szét: az asszimiláció és reformpárti kongresszusiakra (a későbbi neológokra), az ortodoxokra, illetve a Statusquo Ante irányzatra, amelynek célja a függetlenségük megőrzése lett. 1869-ben, alig két évvel a kiegyezést követően, a lakosság csak nagy jából 40 százaléka volt magyar nem zetiségű. A zsidók tehát nélkülözhetetlennek bizonyultak abban, hogy a magyar nemzetiség a tör ténelmi Magyarország területén is mét többségbe kerüljön. Minden túlzás nélkül, az egész nemzet önképét, identitását befolyásoló kérdésről volt tehát szó, ami képes megmagyarázni azt is, mitől ilyen ér zékeny téma a zsidóság azóta is. A zsidósággal kapcsolatos kérdésfeltevések Magyarországon ugyanis nem csak a zsidókat érintik, hanem a nemzet saját magával kapcsolatos vi szonyulásait, önképét is. „NINCS RÁTOK SZÜKSÉG!” Mindebből következően óriási volt a csalódás és a döbbenet, amikor 1944-ben kiderült, hogy a zsidók asszimilációs igyekezete kudarcba fulladt, noha ezt már az 1920-as, első zsidótörvény megszületése előrevetítette. A ’20-as, ’30-as években felerősödött az antiszemitizmus okai közül egy gondolatmenetet emelek ki, amely kevés figyelmet kap a történelmi elemzésekben. Ha a zsidókra azért volt szükség, hogy a történelmi Magyarország területén többségbe kerüljenek a magyarok, akkor a trianoni tragédia után, amely a kis Magyarország területén a magyarok többségét eredményezte, a zsidók feleslegessé váltak. Egy olyan időszakban, amikor amúgy is a megmaradás volt a tét, az első áldozatok a zsidók lettek. Széchenyire visszautalva: a víz bejött a bárkába. Az 1868-ban bekövetkezett szaka dás nyomán létrejött három irány zat közül – bármilyen fájdalmas is kimondani – a neológ irányzat mondott csődöt, amely a 19. szá zad végétől azt hangsúlyozta, hogy a zsidóság „pusztán” Mózes-hit, nem jelent nemzeti hovatartozást, miközben próbálta a maga esz közeivel bizonyítani azt, hogy a magyar zsidók a magyaroknál is ma gyarabbak. „NE LEGYETEK ZSIDÓK ÉS MI MEGVÉDÜNK TITEKET!” Míg korábban azt kívánta a magyar nemzet, hogy a magyar zsidók váljanak magyarokká, a kommunista rendszer azt tűzte ki célul, hogy a zsidó identitás szűküljön le a vallás gyakorlás egy nagyon személyes területére, és minden, ami az identi tásvállalás közösségi dimenzió já - hoz tartozik, szűnjön meg. A de por - tálások elsősorban a vidéki zsidóságot sújtották, a budapestiek ál talában asszimiláns, gyakran ki ke resz - telkedett, sokszor kommunis ta, szekuláris zsidók voltak. A vallásellenes Rákosi-rendszer, majd a forrada lom, amelynek során szintén vi - szonylag nagy mennyiségű, sok eset ben ortodox zsidó indult útnak Ma gyarországról, megakadályozták vallásos élet újjászervezését. Ráadásul minden zsidóban a csalódás Eötvös József – Madarász Viktor vázlata
