Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)
2018-01-01 / 102. szám
2018 JANUÁR | egység 23 EMLÉKEZÉS | KILE – Ezen a téren lehet esetleg valamiféle együttműködés a TEV-vel? – Mindenképpen. Az általuk észlelt és feltárt antiszemita megnyilvánulásokat mi is tudjuk kommentálni. A tagságunk 90 százaléka zsidó ember, civil szervezet vagyunk és talán más az optikája, ha a borzalmakat átélt emberek állnak ki érveikkel . Ahogy meg is tettük a Horthyt piedesztálra emelő törekvések kapcsán is. Olyan túlélők írtak levelet, akiknek a szava nagy súlyt nyom a latba, hiszen ők személyesen élték át a háborút, a meghurcoltatásokat. – Hol tart most a digitalizálás? – Sokfelé tárgyaltam, ígéreteink vannak, hogy kapunk támogatást ehhez. Itt tartunk most, egyelőre ígéret van, támogatás talán kicsit később. De azért elkezdtük a munkát olyan levéltárossal és történésszel, aki már végzett ilyen munkát. Egyelőre önkéntesként dolgoznak, de 60.000 ember adatait felvinni nem lehet önkéntes munkában végezni. Most még az előkészítő munkával foglalkozunk. Többekkel folytattunk tárgyalásokat, hogy támogassák ezt a munkát: a Miniszterelnökséggel, a Terror Háza Múzeummal, a Mazsihisszel és az EMIH-hel is. Pályázunk a Mazsök Alapítványhoz is, ami azért furcsa helyzet, mert mindenki benne van a Mazsök Kuratóriumában, csak a NÜB nem. Így az érdekeinket csak áttételesen tudjuk képviselni. 1957 óta nagyon sokféle irat halmozódott fel, a sok költözés miatt ez egy eléggé rendezetlen irathalmaz, bár dossziékban vannak, így két önkéntes történész átnézte őket . Egy része formá lis, hivatalos irat, a másik része viszont olyan forrásmunka, amely érdekes lehet, ezeket is szeretnénk digitalizálni. De van nagyon sok visszaemlékezés, leírás főleg a 60-as, 70-es évekből, amelyeknek egy része elkerülhetett a Páva utcába vagy máshova, más része nálunk van. Ezeket rendezni akarjuk és valamilyen formában közkinccsé tenni. – Milyen tervek vannak erre vonatkozólag? – Ennek első lépése a rendezés, a számítógépre való felvitel. Azokat az iratokat, amelyek nagyon érdekesek, könyvben szeretnénk megjelentetni, mert akkor ez is megmarad. Erről is folynak tárgyalások. Elég izgalmas történetek kerülnek elő időről időre. Amíg itt voltak a túlélők, ezekre nem figyeltek az emberek annyira, de ahogy egyre kevesebb a túlélő, egyre inkább fontos, hogy ne vesszenek el ezek az emlékek. A mi nyilvántartásunk egy élő nyilvántartás, hiszen ennek alapján adtuk ki az igazolásokat. Mindig érkeznek új emberek, akik még csak most tudták meg, hogy jár nekik kárpótlás. Mostanában jelent meg például, hogy a németek kiegészítő támogatást adnak a roma-holokauszt áldozatainak: akik az első támogatásból kiestek, azoknak most egy egyszeri támogatásra lesz lehetőségük. Ők is a nácizmus üldözöttei, úgyhogy velük is kell foglalkoznunk. De még nem érkezett meg az útmutatás Németországból, hogy miként is lesz ennek a rendje pontosan. Van még egy olyan tervünk, hogy visszaemlékezéseket vennénk fel videóra, vannak is jelentkezők erre a tagjaink között. Viszont a technika itt is pénzbe kerül. Nem is az emberek, mert sokan önkéntesen segítenek, de az eszközök, a technika mind-mind pénzbe kerül. És hát ehhez is időbe telik a támogatás megszerzése, és a tagjaink nem lesznek fiatalabbak. Bár vannak 90 éven felüli tagjaink, akik szellemileg frissek, járnak a rendezvényeinkre. Viszont aki szeretné elmondani a történetét, azzal minél hamarabb meg kellene csinálnunk a felvételt. Ezeket a videókat az egyes emberekkel oktatásra, megemlékezé sekhez, kiállításokon lehet használni. – Milyen rendezvények vannak például, amiket a NÜB szervez? – Vannak például minden évben zarándokútjaink. Ezek az idős emberek olyan aktívak, hogy eljönnek ezekre. Több helyre is szervezünk ilyet, nem csak Auschwitzba, hanem Dachauba, Lichtenwörthbe és más egyéb helyekre. Egyiküknek épp egy ilyen zarándokúton jutott eszébe egy olyan történet, amit az ott jelenlévő középiskolai osztály diákjainak mesélt el. A tábor fel szabadulása után meglátták, hogy szemben van egy katonai raktár, ahol rengeteg élelem van és az éhes emberek ott igyekeztek minél több ételt magukhoz venni és túlették magukat, és ebbe belehaltak. Van még mindig sok olyan történet, amit a történelemkönyvekből ismerünk, de ha egy olyan ember mondja el, aki jelen volt, azt feltétlenül szükséges megőrizni. – Kik számára lesz kutatható a feldolgozott adatbázis? – Mivel még sok túlélő szerencsére él, ezért egyelőre, amikor készen lesz az adatbázis, főleg történészek, kutatók számára lesz elérhető, hiszen vannak benne szenzitív adatok is. – Amikor az adatgyűjtés befejeződik, mi lesz az egyesület további feladata? – Nyilván jogos kérdésként merül fel ez. Fontos, hogy azzal az erkölcsi háttérrel, amivel az egyesület rendelkezik, ezzel a megélt történelemmel, legyen egy olyan szervezet, ami nagyon intenzíven figyeli, hogy mi történik az országban az antiszemitizmus kapcsán és emeli fel a szavát időről időre, ha szükséges. Mintegy őrlángként működve. Valamint a zarándokutak szervezése továbbra is a küldetéseink közé tartozik. Ennek a filozófiája önmagát mozgatja majd, sokaknak válik igényévé, hogy elmenjenek meglátogatni ezeket a táborokat. A stafétát tovább kell vinni, a zarándokutak üzenete nagyon fontos. – Van olyan történet, ami különösen megfogta Önt? – Találtunk egy dokumentumot az irattárunkban, amely 1944 szeptemberében a kassai kereskedelmi iskola tanévnyitóján tartott igazgatói beszédét tartalmazta, amelyben megjegyezte, milyen tragikus, hogy a másodévesek létszáma milyen kevés, milyen üres az a sor. Nagyon kemény szavakkal reagált az akkori történelmi eseményekre. Voltak olyan emberek, akik meg mertek szólalni, ami nem volt kis dolog akkor is, még ha „csak” a saját iskolájának a közössége előtt tette is ezt. Amikor arról beszélünk, hogy Magyarország mennyire szolgálta ki a németeket a deportálások kapcsán, akkor fontos látni, hogy a civil emberek között is voltak olyanok, akik meg mertek szólalni, nem csak hasznot próbáltak húzni abból, hogy a zsidókat elvitték, hanem volt bennük emberi érzés. Ezt kell látnia azoknak, akik napjainkban próbálják az antiszemitizmus tüzét szítani.
