Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)

2018-01-01 / 102. szám

KILE | EMLÉKEZÉS egység | 2018 JANUÁR 22 Mint köztudott, a Jád Vásemben és a Páva utcában is gyűjtik és megörökí­tik az áldozatok nevét. A túlélők nevét azonban nem gyűjti senki. Ez is fontos feladat. Abban a pillanatban, hogy va­laki megkeresett bennünket és intéztük az ügyét az iratai alapján, bekerül az adatbázisunkba. Így nálunk a könyv­tári katalóguscédulákhoz hasonlóan kb. 60 000 ember adatai szerepelnek – ezekhez vannak mellékletek, bizonyos dokumentációk. Ennek egy részét pár éve feldolgoztuk, gépre vittük, de itt csak név alapján kereshetőek az adatok. Az adatok körülbelül egyharmada pe­dig még nincs feldolgozva. Mi azt sze­retnénk, hogy ne vesszenek el ezek az adatok, ezért egy program segítségével olyan adatbázist szeretnénk előállíta­ni, ahol aszerint is lehet keresni, hogy ki melyik táborban, melyik gettóban volt, mikor vitték el, mikor szabadult és amikor szabadult, külföldre vitték-e gyógykezelésre. A legtöbb adat rendelkezésünkre áll, így elektronikusan kutatható lesz történészek számára. Azoknak az emlé­két is meg kell őrizni, akik túléltek és elmondták a történetüket. Esterházy mondja egy írásában, hogy „az biztos, hogy a 21. században meghal az utolsó túlélő.” Ez a 21. század nagy kérdése: elfelejteni akarjuk-e vagy pedig, ha nem is megérteni, de megtartani Auschwitz­ot szörnyű emberi mivoltában?” Nem tűnhetnek el ezek a történetek, és nem lehet hiábavaló az a fájdalom, amit ezek az emberek átéltek. Az utókor számára is elmondható kell, hogy legyen, ezért szükséges a dokumentumtár digitalizá­lása. Harmadik feladatunk az, hogy mivel szerencsére még sok túlélő van közöt­tünk, kb. 5-6000 olyan ember van, akik valamilyen ellátást kap. És ha szélsősé­ges megnyilvánulásokkal találkozunk, akkor mi egy olyan szervezet vagyunk, akik élő példával tudnak szolgálni arra, hogy mi is történik, ha az antiszemitiz­mus újra előkerül. – Mikor alakult a szervezet és hogyan kezdődött a működése? – 1957-ben kezdődött a holokauszt-túl­élők kárpótlása, amelyet az akkori NSZK-val kellett lebonyolítani. Mivel abban az időben Magyarországnak még nem volt diplomáciai kapcsolata az NSZK-val, kellett egy összekötő szer­vezet (hogy ne egy állami cég legyen), ami segít ezeket az ügyeket koordinálni és a részben idegen nyelvű űrlapokat ki­tölteni. De ez inkább a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején indult el nagyobb ütemben. Egy időben a Magyar Antifasiszták Szövetségéhez kerültünk, aztán 1994-től önállósodott a NÜB. – Milyen részekből áll a tevékenységük? – Van egy „hivatali” feladatunk: azok­nak az embereknek az ügyeit intézzük, akik kárpótlásra tarthatnak igényt, illet­ve azoknak, aki már kapnak kárpótlást. Nekik életbenléti igazolásokat kell kiad ­ni, illetve, ha változások vannak, akkor azokat bejelenteni. Tartjuk a kapcsola­tot a német nyugdíjintézetekkel, melyek számára mi adunk ki igazolásokat, mert ők csak az általunk kiadott igazolást fo­gadják el érvényesnek. Ugyanakkor az adatokat és a történeteket is gyűjtjük. Tavaly a második félévben sok ember megfordult nálunk. Szociális ügyinté­zések is vannak, a támogatásokat is in­tézzük, van, akinek orvosi ellátásra van szüksége vagy a gyógyszerek beszerzé­séhez igényel segítséget. AZ UTOLSÓ ÓRÁBAN DIGITALIZÁLJÁK A HOLOKAUSZT-TÚLÉLŐK EMLÉKEIT Esterházy Péter írta A szabadság nehéz mámora című esszégyűjteményben, hogy a 21. században meghal az utolsó túlélő. Így nyugodtan mondhatjuk, hogy az utolsó órában vagyunk: ha most nem hallgatjuk meg holokauszt-túlélők történeteit, akkor lemaradhatunk olyan sorsokról, amelyek megis­merése nélkül a jelenünket és a jövőnket is nehezebben dolgozhatjuk fel. Többek között ezért döntött úgy a Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete (NÜB), hogy a rendelkezésére álló adatbázist digitalizálja. DR. SCHIFFER JÁNOS sal, az egyesület elnökével beszélgettünk. JUHÁSZ VALI ÍRÁSA DR. SCHIFFER JÁNOS • SZÜLETETT: 1948. • FOGLALKOZÁSA: jogász, a NÜB elnöke • CSALÁD: nős, két gyermek édesapja NÉVJEGY

Next

/
Thumbnails
Contents