Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)
2018-06-01 / 107. szám
JIDDISKÁJT | TÖRTÉNELEM egység | 2018 JÚNIUS 16 Nagynéném ezt nem tűrte szó nélkül, ő maga is pofon csapta a fel ügyelőt, aki úgy döntött, először be mutatja, hogy kell fát vágni, utá na foglalkozik a pofozkodó lánnyal. Csakhogy a bemutatója olyan jól sikerült, hogy saját magára dön tötte a fát, ott helyben meghalt, a nagynéném pedig megúszta minden féle retorzió nélkül. BÁRÁNYOKBÓL FARKASOK Egy nap egy magas rangú német tiszt félrehívta Lemberger rabbit a többiektől az erdőben. Arra kérte, fejtse ki a véleményét a helyzetükről. A rabbi csapdát sejtett, és visz szakérdezett: „Ki mondta, hogy van véleményem?” A német győzködte és bizonygatta, hogy a rabbinak nem lesz bántódása, akármilyen véleményt fogalmaz is meg, és mikor megígérte, hogy a beszélgetés ket tejük között marad, Lemberger be lekezdett30. Képzelje el – kezdte a rabbi –, hogy van egy csoport bárány, és egyszer csak a bárányokból farkasok lesznek. Hihetetlen látvány ez, ami magukkal történt. A német egy kulturált nép volt, élen járt a tudományban és hirtelen bárányból vadállat lett. Isten büntetése lesz, hogy a német örökre átkozott nép marad, ahogy vége lesz a háborúnak. Ez a szó, német, szégyen lesz, és mindenki magukra mutat majd példaként, hogy milyenné nem szabad válni. De akkor ez nem a németek hibája – vetette közbe a tiszt –, ez a sors akarata! Erre Maimonidészt idézve31 arról beszélt Lembereger rabbi, hogy ha Isten előre megmondta Ábrahámnak32 , hogy a gyerekei rabszolgák lesznek, akkor miért folytatja a Tóra a következő mondatban azzal, hogy ezért meg fogja büntetni az egyiptomiakat. Erre azt mondja Maimonidész, hogy az egyiptomiak nem az isteni parancsolat miatt cselekedtek úgy, ahogy, hanem mert gonoszak voltak, ezért járt nekik a büntetés. Ugyanígy a németek is saját gonoszságuktól hajtva váltak farkasokká. Erre a tiszt elkezdte a zsidókat ócsárolni, amiért bankárként tőlük kellett kölcsönkérniük. Erre a rabbi azzal felelt, hogy a zsidókat elüldözték a földjükről, majd évszáza dok alatt kiszorították szinte minden más munkából, csak a pénz váltók maradtak nekik, és még ezt is fölróják nekik. „Ha ott maradtunk volna Izraelben, akkor nem foglalkoznánk semmivel.” A párbeszéd alatt a rabbi újra meg újra, aggódva megkérdezte a tisztet, hogy folytathatja-e a mondanivalóját, mire az újra intett, hogy mondja csak tovább. Végül elköszönt, és soha senki nem hozta fel többet, hogy egy rabbi ilyen főbenjáró szavakat mondott egy náci tisztnek. CSODÁVAL HATÁROS MEGMENEKÜLÉSEK 1945. február 14-én az iskolaépület találatot kapott, ám a gyerekek – és a Tóra – megmenekültek. Ahogy nyolc nappal később is, amikor a következő találat megsemmisítette az épületet. Aznap a nagyma mám valamiért a szállásukon ma radt a gyerekekkel, nem ment a töb biekkel a péküzembe. Így aztán, ami kor lése, amikor az épület romjai közül, az itt-ott lángoló tüzek között felbukkant a nagymamám a Tórával és a gyerekekkel, akik örültek, hogy sokhónapnyi bezártság után újra az utcán lehetnek33 . Egy hét tel később, február 21-én még egy bomba csapódott az épületbe, így most már az épületből semmi nem maradt. Lemberger rabbi fel is jegyezte34 , hogy hálát adtak az Örök kévalónak, amiért mindenki túlélte a bombázásokat. Mivel azonban az épületből már nem maradt semmi, onnantól a pincében éltek a rabok, majd átköltöztették őket az utca túloldalán található épületbe. Egy másik bombázás idején épp fordítva menekült meg a két makói Weisz lány, akiket egy fegyvergyárban dolgoztattak35 . Napközben va lami olajféléhez jutottak, amiről úgy vélték, jó lenne a hanukai gyertyákba, így kiszöktek a gyárból, hogy elvigyék az apjuknak. Mire visszaértek, az épületnek hűlt helye volt – elvitte egy bombatalálat... A strasshofi hónapok alatt édesanyámat és Eliezer bátyját is a Rotschildról elevezett zsidó kórházba kellett vinni, mandulagyulladás miatt. Édesanyám másfél hónap után (augusztus 28–október 10.) rendben távozott a kórházból, a nagybátyámnál azonban műtétre volt szükség, és súlyos szövődmények léptek fel. Az orvosok lemondtak róla és rendelkeztek, hogy az édesanyját a pékségből vigyék be a kór házba elbúcsúzni. Nagynéném emlékszik rá, hogy az orvosok utolsó próbálkozásként vérátömlesztést alkalmaztak: egyenesen az édesanyjuk karjából vezették a fiú karjába a vért. A kisfiú 24 óra múlva magához tért. Később ott a kórházban szeptember 21-én ünnepelte a bár micvóját, a kórház egyik vallásos lengyel-zsidó orvosa gondoskodott róla. A kórházban bécsi zsidók is voltak, ők adtak a bár micvó fiúnak tfillint, és az egyik makói dáján , Katz Jehosuá rabbi (meghalt 1985), aki ott tartózkodott36 , rakta fel rá első alkalommal. Abszurdnak tűnhet, hogy még mű ködött Bécsben olyan kórház, A Rubinstein gyerekek orvosi kartonjai a zsidó kórházból a bombázás elől a pincébe me nekültek, ott volt ő is, hogy felkapja a Tórát, és azzal együtt menjen az óvó helyre. Képzelhető a munkából hazatérő felnőttek megkönnyebbü-