Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)
2018-06-01 / 107. szám
JIDDISKÁJT | TÖRTÉNELEM egység | 2018 JÚNIUS 14 Tíz napra rá, június 25-én elindult az első vonat közel 3200 utasával Auschwitz felé6 . Sokan akartak fel szállni erre a vonatra, mert azt az ígéretet kapták, hogy jobb, kényelmesebb helyre utaznak. Lemberger rabbi azonban azt tanácsolta mindenkinek, hogy ne menjenek el önként, ennek köszönhetően maradt életben a makói közösség fele 7. Édesanyám nagybátyja, Rubinstein Benjámin és egész családja (egy fia kivételével) sajnos az első vonaton voltak, ami a pusztulásba vitte őket. A gettóban maradottak következő állomásukra, Strasshofba június 28-án indultak 8 , és hat nap alatt értek célba9 . Az ide érkező öt transzport tal a szegedi gettóból 5739, a debreceni gettóból 6481 zsidó érkezett, valamint 564-en a bajai és 2567-en a szolnoki gettóból10 . A több mint 15 ezer ember között volt az édesanyám a szüleivel és a testvéreivel és más családtagokkal. Strasshofban először a temető környéké n tették le a csoportot, 91 éves Jeruzsálemben élő nagynéném Ganzel Chájá (Hájlus)11 a mai napig emlékszik rá, hogy használták párnának a sírköveket... Érkezésük után Strasshof rabszol gapiacként működött, ahonnan a különböző érdekeltek Bécsbe és Alsó-Ausztriába vittek embereket munkára. Az egyik forrás 12 több mint 100 céget említ, akik átvettek munkásokat. Hogy került ez a csoport éppen ide, ahelyett, hogy az előttük és utánuk deportáltakkal együtt egyenesen Auschwitz poklába szállították volna őket? Édesanyám, aki ak kor 11 éves volt, úgy emlékszik, hogy hosszú utazás után elérték Auschwitzot, és ott várakoztak, míg onnan vissza nem fordították a vonatot, mondván, nincs hely, hogy fogadják őket. Nővére emlé kei szerint a vonat Kassára ér-A STRASSHOFI TRANSZPORTOK TÖRTÉNETE A holokauszttal kapcsolatos háláchi kus sorozatomban1 egy történet tel még adós vagyok. Bár itt-ott már szerepeltek részletek, még sosem írtam le édesanyám családjának megpróbáltatásait. Most ezt a tartozást törlesztem, tisztelegve ezzel azok előtt, akiket az Auschwitzba való deportálás helyett Bécs Strasshof nevű külvárosába hurcoltak, ahol kényszermunkásként dolgoztatták őket. Írásom alapjául a 2016-os strasshofi megemlékezésen elhangzott beszédem szolgált. A STRASSHOFI „KIVÁLASZTOTTAK” Makó ortodox főrabbija 1944 nyaráig Vorhand Mose rabbi (1860–1944) volt, aki több évtizeden keresztül állt a közösség élén. Hosszú időn át nyugtatta aggódó közösségét azzal, hogy amíg ő él, nem lesz náluk deportálás2 . Így is történt: Vorhang rabbi ’44. június 8-á n adta vissza lelkét a teremtőnek Budapesten. Másnap, péntek délután, Makón a temetésén3 kihirdették 4 , hogy utód ja unokája, Lemberger Mose Nátán Nátá rabbi (1909–1983) lesz. A Vorhand rabbi utáni gyászhét másnapján pedig megkezdődött a deportálás 5. A makói zsidókat június 16-án a szegedi gettóba vitték először. STRASSHOFI TRANSZPORTOK AUSCHWITZBA INDULTAK, BÉCSBE ÉRKEZTEK Oberlander Báruch rabbi vészkorszakkal kapcsolatos háláchikus sorozatának egynémely írásával már találkoztak az olvasók. A holokauszt 70. évfordulója alkalmából indított sorozat záró darabjának szánt kétrészes írásban a kényszermunkára hurcolt zsidóknak egy olyan csoportjával ismerkedünk meg, akikről kevés szó esik a történelmi elemzésekben. Ezek az emberek nagypolitikai érdekek véletlen egybeesésének következményeként, bár borzalmas körülmények közt, de nagyrészt megmenekültek. Ismerjük meg a strasshofi transzportok történetét! OBERLANDER BÁRUCH RABBI ÍRÁSA Mára már teljesen elbontották a strasshofi tábort, ez az egy korabeli légifelvétel őrzi az emlékét
