Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)
2018-06-01 / 107. szám
egység | 2018 JÚNIUS 12 HOHMECOLÓ | KÖZÉLET Tehát a koncepció nem új, az eszközök azok. És itt jön be a branding. Ma a bojkott mozgalmat úgy tálalják, hogy nincs olyan egészséges EQ-jú ember, akit ne érintene meg. Lényegtelen, hogy vannak-e tények, ma, a közösségimédia-kampány egy dologra épít: emóciókra. A BDS erre játszik, és be kell valljam, zseniálisan csinálják. Persze megközelíthetjük a választ úgy is, hogy a „hátrányos helyzetű”, az „elnyomott”, mindig nyer egy úgynevezett PR háborúban. Ma Izrael egy erős állam, és a palesztin arabok az elnyomottak. Így, ha PC és mainstream akarsz lenni, akkor Palesztin zászlóval tüntetsz a Times Square-en, még akkor is, ha a térképen rá sem tudnál mutatni Izraelre. – El lehet választani az antiszemitizmust és az Izrael-ellenességet? – Nehezen. Az Izrael-ellenesség egy újra csomagolt, újra marketingelt formája az antiszemitizmusnak. Lehet amögé bújni, hogy mi csak Izraelt kritizáljuk, és az nem antisze mitizmus, de a valóság azért mást mutat. Amikor mindegy, hogy Szíriában például többszáz gyereket öltek meg tavaly, mi csak azzal az egy palesztin kisbabának a halálával foglalkozunk, aki a többezer erőszakos protestáló között meghal, akkor gond van. Ha gyermek és gyermek halála között különbséget teszünk, akkor az nem csupán Izrael-ellenesség. Amikor az önrendelkezés joga mindenkinek adott, kivéve a zsidó népnek, az antiszemitizmus. 99 százaléka azoknak az eseteknek, amikor azt mondják, hogy nem vagyunk zsidóellenesek, csak Izraelt kritizáljuk, megbukna Natan Sharansky 3D tesztjén. A 3D pedig (demonization, double standards, delegitimization) démo nizálás, kettős mérce és delegitimizálás. – Mennyire szervezett ez a mozgalom? – Ijesztően szervezett. Tényleg. Rengetegen alábecsülik a mozgal mat, mert, ha nem ismered a rész le teket, nem látod át, hogy lényegében a BDS egy nagy ernyőszervezet, ami konkrétan terrorszervezetektől kap pénzt, vagy épp oda juttatja a befolyó támogatást. Ha nem látod át, nem tudod, hogy azok a palesztin-támogató NGO-k, akik az ENSZ-ben ülnek, végül is a BDS kinyújtott, legálisnak álcázott karjai. És akkor az úgy nevezett influencer-marketingről (befolyásoló marketingről) még nem is beszéltünk. Leegyszerűsítve az ötletet, arról van szó, hogy a BDS olyan neveket keres meg, mint Roger Waters vagy Richard Gere, és ha ők mondják, hogy Izrael egy gyermekgyilkoló ge nocida állam, akkor azt többen elhiszik, mintha egy csak simán kitwitteljük. – Ezzel elértünk a kulturális bojkotthoz. Rendszeresen röppennek fel hírek, hogy melyik művész vagy akár tudós mondja le az izraeli útját, vagy éppen melyik izraelinek mutatnak ajtót egy konferencián. Hogy működik a mozgalomnak ez a része? – Vegyük például Ricky Martint, hogy mindenki ismerje. Mi napi kommunikációban voltunk az izraeli producerrel, aki meghívta. Ahogy meghirdették a koncertet, a BDS elkezdte támadni Martint, ahol csak lehetett. Ilyenkor összemontázsolnak olyan képeket, ahol egy halott gyermek fekszik a földön, és odateszik mellé az éppen támadott művészt, majd odaírják, hogy „ha koncertezel Izraelben, te is gyerekgyilkossá válsz.” Fantasztikus, érzelmekre alapozó megfélemlítés. Ha ez nem válik be, akkor jön a nyílt levél, amihez keresnek nagy, befolyásoló neveket. Az egész egy jól megtervezett folyamatábra szerint működik. Innentől a művész vagy nem mondja le a koncertet és megveti a lábát, vagy lemondja a koncertet, és onnantól a BDS kéthetes győzelmi dalt játszik. – Évekkel ezelőtt egy izraeli kislány segítséget kért az iskolai dolgozatához egy zsidó kutatótól, Dr. Marsha Levine-tól. A nő visszautasította a segítséget, mondván a kislány apartheid államot támogat. Meny nyire jellemző ez a fajta radikális szemlélet, ami egy tanulni vágyó gyereket is indexre tesz? – Attól függ, hogy hol vagyunk. Kelet-Európában – megítélésem szerint – kevésbe. Nyugat-Európában, főleg Angliában és Franciaországban, már sokkal inkább, New Yorkban vagy Los Angelesben pedig leginkább. A baloldali über-liberális diaszpóra zsidóságra jellemző ez, s megjegyzem, javarészük sosem járt Izraelben. Ez megint a PC-mentalitás, amiről az elején beszéltünk. – Ennyire jellemző zsidó körökben a BDS mozgalomban való részvétel? – New Yorkban nagyon. A Jewish Voice for Peace (Zsidó hang a békéért – a szerk.), vagy épp az Adalah NGO-k mind zsidóság által vezetett szervezetek. Az itteni zsidók nagy része részt vett a Women’s March-on (Nők menete – a szerk.), aminek az egyik ve zetője az a Linda Sarsour, aki a BDS egyik legagresszívabb hangja és arca, akiből a baloldal női feminista ideált kreált és a Vogue magazin főoldalán pózol miközben azt írja a Twitterén, hogy „semmi sem hátborzongatóbb, mint a cionizmus.” – A bojkotthoz Izrael eurovíziós győzelme újabb muníciót adott. Mire lehet ezzel kapcsolatban számítani? – Nem sok jóra. Már most hatalmas a vita, hiszen Miri Regev, aki Izrael kulturális és sportminisztere épp a minap jelentette ki, hogy ha nem lehet Jeruzsálemben az Eurovízió, akkor Izrael jobb, ha meg sem tartja. Persze Regev híres a nagy, drámai kijelentéseiről, de tény és való, hogy minden ország a fővárosában tarja a versenyt, akkor megint miért Izrael legyen a kivétel? A bojkott már jelen van, és oly szintig süllyednek, hogy Netta dalát rasszistának nevezik, hiszen szerintük Japán kultúráját gúnyolta a jelmeze miatt. Nem lesz egy egyszerű menet. – Van egyáltalán olyan terület, amin nem lépnek fel Izrael ellen?
