Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)
2018-01-01 / 102. szám
KILE | KITEKINTŐ egység | 2018 JANUÁR 18 EGY TELEPÜLES, AMELYNEK 70 SZÁZALÉKA ISKOLÁS GYEREK Utóbbi erőskezű és karizmatikusabb rabbi hírében áll. Munkáját a település bölcsei segítik, akik hivatásos – állami dotációval járó – hivatalnokként dolgoznak a lakókért. Saját iskolaháló zatot is alapítottak, ma 70 százaláka a falunak iskoláskorú. Nem meglepő ez egy olyan településen, ahol a szülők átlagosan 8-10 gyermekért felelnek. Monroe, egy korábbi bányászváros öregedő és elszegényed ő polgárai alighanem komoly frusztráltság gal szemlélhették, ahogy egy mellet - tük fejlődő, szokásaiban és kul tú rájában más közösség ilyen tempó ban és eredményességgel gya ra podik. A húsz ezres kisváros külvárosából in duló, mára mindenhol jelenlévő és mindent átszövő Kiryas Joel története mérföldkőhöz érkezett a közelmúltban. November közepén a zsidók lemondtak legújabb földvásárlási igényükről. Cserében abban maradtak a felek, hogy hivatalosan elválnak útjaik, és a haszid faluból pár éven belül, legkésőbb 2020-ig vá ros lesz, mégpedig Palm Tree, azaz Pálmafa néven. Amerika első kó ser zsidó városa. (Ez egy újabb tisz telgés Joel Teitelbaum előtt, akinek neve annyit jelent: pá lmafa.) A Joel Teitelbaum szatmári rebbéről elnevezett Kiryas Joel (Joel faluja) elmúlt négy évtizedes fejlő déstörténete felettébb összetett , és sokszor hangos perlekedéssel és kölcsönös vádaskodással kísért folyamat. Amikor az 1970-es évek közepén a szatmári rebbe és tucatnyi követője úgy érezte, hogy kinőtték addigi New York-i bázisaikat, nem sokan gondolták volna, hogy mára közel 25 000 ember fog itt lakni. És hogy ilyen rövid idő alatt túlnőnek az őket befogadó Monroe városán is. A PÁLMAFA SIKERE A XX. századi nagy háborúk előtti királyi Magyarországról induló, szatmárnémeti eredetű ortodox közösséget Joel Teitelbaum 1979-es halála után unokaöccse, Mózes vezette, egészen 2006-os haláláig. Ő azonban sokak meglepetésére nem idősebb fiát, Áront, hanem a számára kedvesebb Zá lm á nt jelölte ki utódjául. A testvérek és követőik közötti viszály ma is tart. Zálmá n Williamsburg vezető rabbija, míg Aron Kiryas Joelben tevékenykedik. ORTODOX UTÓPIA ? ELDORÁDÓ NEW YORKBAN Magyarok alkotják a legnagyobb kisebbséget abban az amerikai faluban, amely hamarosan az Egyesült Államok első hivatalos zsidó városa lesz. Magyar pékség, magyar rabbik, magyar lobbitevékenység – egy ultraortodox szatmári közösség élethelyzetébe pillantott bele a New York állambeli Kiryas Joel településén tudósítónk. WALLENSTEIN RÓBERT ÍRÁSA Kiryas Joel, Központi zsinagóga