Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)

2018-05-01 / 106. szám

2018 MÁJUS | egység 25 KÖZÖSSÉG | KILE Szilágyi Nóra, a CEDEK vezetője kö ­szöntötte az egybegyűlteket, majd átadta a szót Köves Slomó rabbinak. A rabbi – megköszönve Szilágyi Nóra áldozatos munkáját – ismertette a CEDEK szerteágazó tevékenységét az ételosztástól, az egészségügyi intézmények támogatásán át a sze­mélyes segítségnyújtásig. A rabbi emellett felhívta a figyelmet arra: a zsidó vallás milyen nagy hang­súlyt helyez az adakozásra. A Sze­retetszolgálat két önkénte se, Gyürke Andrea Sajóbábonyról és Rózsa Tamás Bu dapestről az önkéntes munka szép ségéről és a segítségnyújtás fontosságáról is szót ejtett. Mága Zoltán hegedűművész ezen az estén is meglepte hallgató­sá gát. Nemcsak azzal, hogy reper­toárja mellett a zsidó zenevilág kin cseiből is válogatott, vagy azzal, hogy mindenkit saját zenei cd-jével aján dékozott meg, hanem azzal is, hogy bejelentette: következő ame - rikai tur néjának és jubileumi kon­cert jének bevételéből 1-1 millió fo - rintot adományoz a CEDEK Sze­retetszolgálatnak, újfent bizonyít­va, hogy rászolgált a „szeretet hege­dűse” elnevezésre. A Szeretetszolgálat egyéb tevé­keny ségei mellett a következő hó - napokban két helyszínen nyit nép­konyhát, melyek Weiss Manfréd ne­vét viselik majd, a neves zsidó gyá­ros által üzemeltett két népkonyha emlékére. A két népkonyhán ösz ­szesen 5000 adag ételt osztanak ki naponta. MÁGA ZOLTÁN A SAJÁT KONCERTJÉN IS ADAKOZOTT Telt ház előtt adott jótékonysági koncertet Mága Zoltán Prima Primissima díjas hegedűművész és zenekara az Óbudai zsinagógában a CEDEK Izraelita Szeretetszolgálat javára. A gyönyörűen felújított épület előtti terület is megtelt a hallgatósággal. FOTÓ: DEMECS ZSOLT

Next

/
Thumbnails
Contents