Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)
2018-05-01 / 106. szám
JIDDISKÁJT | HÁLÁCHÁ egység | 2018 MÁJUS 12 BOR A ZSIDÓ HAGYOMÁNYBAN Ahogy azonban a héber mondás tartja: nichnász jájin, jácá szod – be ment a bor, kijött a titok: a bort mértékkel kell fogyasztani, mert ami kis mennyiségben az istenszolgálat része és örömforrás, az mértéktelenül fogyasztva annak pont az ellenkezője. „És Noách (Noé) kezdte, a földműves, hogy szőlőt ültetett. És ivott a borból és megrészegedett... ( 1Mózes 9:20-21.)” Ebből a tórai idézetből kitűnik, hogy a szőlőtermesztés és a borászat szinte egyidős a civilizációval. A zsidó hagyományban ettől fogva lépten-nyomon találkozunk a szőlővel, illetve az abból készült borral, legyen szó a Tóráról, vagy a prófétai könyvekről, Szentélybeli áldozatokról, a szombatról, vagy az egyiptomi fogságból való szabadulásról megemlékező széder estéről. Akár egy kisfiú körülmetélését, akár egy új házasság megkötését ünnepli egy család, a bor központi szerepet kap a szertartásban. Sőt, a talmudi időkben a gyászházban is helyet kapott a bor: 10 pohárral szolgáltak fel a halotti toron. Érdekes, hogy ez utóbbi szokás megszűnt a Szentély lerombolásával, és a Jeruzsálem elveszte miatt megtartott, kilenc napos nyári gyászidőszakban éppen hogy tilos bort inni, mert az embernek kerülnie kell ilyenkor az örömöt. A cfáti kabalisták által meghonosított tu bisváti széderen, akárcsak a peszáchi széderen, négy pohár bort fogyasztanak. Az első pohár fehér, a másodikba egy kevés vörösbort is kevernek, a harmadik pohár fele-fele, a negyedik pedig csak vörösbort tartalmaz. Így jelképezik az érést, a fejlődést, az istenszolgálatban való előrehaladást. Egyben ebből a folyamatból is látható, hogy a zsidó hagyomány nemesebbnek, előrébb valónak tartja a vörösbort a fehérnél. A BORRA MONDOTT ÁLDÁS A borra „boré pri hágáfen ” – aki a sző lőtő gyümölcsét teremtette áldást mondunk fogyasztás előtt, utóáldásként pedig egy, az összes többi folyadék után mondott áldástól eltérő, annál jóval hosszabb formulát. Ebben a vonatkozásban fontos, hogy a háláchá megköveteli, hogy ahhoz, hogy egy folyadékot bornak lehessen nevezni, vagyis el lehessen mondani rá a boré pri hágáfen áldást, egy bizonyos mennyiségű szőlőt kell tartalmaznia. Egy kóser terméken azt is feltüntetik tehát, hogy alkalmas-e az adott bor vagy szőlőlé az ebben a tekintetben a legszigorúbb felfogás, a Bét Joszéf szerint a boré pri hágáfen áldásra, és ezáltal rituális célokra. KÓSERSÁG A BORÁSZATBAN A borra – illetve minden, szőlőből készült folyadékra, tehát a szőlőlére, a konyakra, a törkölypálinkára, sőt a borecetre is – különleges kósersági törvények érvényesek. Ebből is látható a bor kiemelt szerepe a hagyományban. A bor kóserságára vonatkozó előírás egyébként, akárcsak a szombat, jelentős megtartó erőként működött a zsidó tör ténelem évezredein át. Ahogy fen tebb láttuk, a bor az ősi Közel-Kelet alapvető élvezeti cikke volt. A bor kóserságára vonatkozó követelmények meggátolják a nem-zsidó szomszédokkal való túlzott összemelegedést, hiszen nem ül hetnek le egy asztalhoz csak úgy LECHÁJIM! A kóser borászat és borkultúra nyomában Lechájim! – Az életre! – mondjuk egy pohár bor felhajtása előtt annak, akivel megosztjuk ezt a pillanatot. A bor kiemelt jelentőségű a zsidó hagyományban és életben, állandó kísérője örömteli pillanatainknak, elválaszthatatlan része szertartásainknak és az egyetlen olyan folyadék, melyre más áldást mondunk, mint minden más folyadékra. DÉNES ANNA ÍRÁSA JIDDISKÁJT | HÁLÁCHÁ SHIFRA LEVYATHAN, GOLÁN FENNSÍK
