Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)

2018-01-01 / 102. szám

2018 JANUÁR | egység 13 KISOKOS | JIDDISKÁJT sima karikagyűrű a házasság vég­telenségét szimbolizálja és kifejezi azt az óhajt, hogy a házaspár élete sima és zökkenőmentes legyen. Ez­után olvassák fel a házasságlevelet, a kötubá t: először az eredeti arámi nyelven, majd a közösség többsége által beszélt nyelven is. Végezetül következik a niszuin , melynek során egy pohár borra mon danak el hét áldást. Az áldások­ra a fiatalok által tisztelt rokonokat vagy a közösség nagyra becsült tag - jait kérik fel. Ezek az áldások jókí­vánságok a frissházasoknak és a há­zasság szentségéről szólnak. Végül, az esküvő csúcspontja­ként, a vőlegény lábával összetapos egy üvegpoharat. Ennek a széles kör ben ismert szokásnak az az oka, December 31-én Kfár Chá bád ban állt a chüpe alá Oberlander Náchmán és Chani Vorst, hogy a zsidó hagyomá ­nyoknak megfelelően egybekeljenek. Az esküvő sok szempontból különle­ges volt. A szertartást a szokásoktól el­térően nem a település főrabbija, Méir Áskenázi vezette, hanem a milánói lu­bavicsi rabbi, Moshe L á z á r rabbi – aki a vőlegény anyai nagyapja is egyben. MAGYAR ESKÜVŐ AZ IZRAELI LUBAVICSI FALUBAN Az esküvőn szokatlanul sok magyar szót is lehetett hallani, hiszen Bu­dapestről egy nagyobb „delegáció” érkezett, melyet barátok és a helyi sliáchok alkottak, valamint összegyűltek azok az Izraelben élő magya­rok is, akik valamikor a Vasvári Pál utcai zsinagógába jártak, illetve az Oberlander család otthonában ismerkedtek zsidó gyökereikkel. „Nagyon jó volt látni a sok régi arcot, együtt örülni velük, látni az ’unokákat’, a következő generációt.” – mondta el Oberlander Báruch rabbi. Az esküvőn részt vett többek közt Berl Lázár, Oroszország főrabbija (a vőlegény nagybátyja); Kfár Chábád főrabbija, M é ir Áskenázi rabbi; a menyasszony lakhelyének, Kirját Máláchi főrabbija, Jichák Jehudá Je ­ruslavsky rabbi; Kirját Gát főrabbija, Mose Havlin rabbi; Rechovot Chá ­bád rabbija, Menáchem Mendel Glu chov szky; Élijáhu Landau rabbi Bné Brákból; Szimchá Bunim Lei zerson rabbi Jeruzsálemből; a Kirját Átában élő makói rab bi, Lemberger Simon rabbi; Jir mi jáhu Cohen rabbi, a pári­zsi bét din volt vezetője; Bát Jám szfá rádi újonnan kinevezett főrabbija, Élijáhu Bár-Sálom valamint sok Chábád sliách is. Az ifjú pár számára rendezett sevá bráchot vacsorák egyikére a há ­zigazda, a menyasszony uno katestvére, aki Észak-Tel Aviv ban lubavicsi küldött, elhívta Ilán Mort, aki tavalyig Bu da pesten volt izraeli nagykö vet. Beszédében mesélt az Ober lan der rabbihoz fűződő régi barátságáról, és méltatta a magyarországi Chábád sikeres munkáját. Ezúton kívánunk sok boldogságot az ifjú párnak! Chani, Náchmán: Mázl tov ! hogy még az örömnek ebben a per cében sem lehetünk maradékta­la nul boldogak mindaddig, míg el nem jön a megváltás, és újra fel nem épül a jeruzsálemi Szentély. A pohártörés szokása a házasság véglegességére is utal – ugyanakkor egy kedves hagyomány szerint arra is, hogy ha valaminek törnie kell ebben a házasságban, az ne legyen értékesebb, mint egy pohár. AZ ELKÜLÖNÜLÉS SZOBÁJA A menyasszony és a vőlegény – im­már férj és feleség – fogadják a ven­dégek gratulációt, majd elvonul­nak a chéder jihud ba, az elkülönülés szobájába. Ez az első alkalom éle­tükben, amikor zárt ajtók mögött le hetnek kettesben, ezzel véglege­sítve a házasság létrejöttét. Chábád szokás, hogy a chéder jichud küszöbé ­re egy ezüstkanalat tesznek, mely felett jobb lábbal átlépve érkeznek a fiatalok a szobába, hogy ilyen fé­nyes legyen az újdonsült házaspár élete is. Az elkülönülés szobájába tanúk jelenlétében lép be a fiatal pár, akik ezután távoznak, és kívülről őrzik a szobát. Az ajtót belülről bezárják. Ezekben a kettesben töltött első percekben törik meg egész napos böjtjüket, és szokás ilyenkor meg­ajándékozni egymást. Míg odakint az ünneplő tömeg várja őket, az új - donsült házaspár egy nagyon fon­tos tanulságot ismer meg: azt, hogy akármit vár is tőlük a külvilág, min­dig tudjanak időt szakítani egymás­ra. A jichud szobában legalább nyolc percet kell zárt ajtók mögött eltölte­ni, ezután csatlakozhatnak az eskü­vői ünnepséghez. KEZDÕDHET AZ ÜNNEPLÉS! Korábban már említettük, hogy a vő legényt és a menyasszonyt ezen a napon királyoknak járó tisztelet il leti meg – ez látható abban a ha­talmas ünneplésben és táncban, ami vel a vendégek igyekeznek a ked vükben járni. Az esküvői lako­ma utáni utóáldásban ismét el­mondják a hét áldást. Szokás, hogy az esküvő utáni héten más-más család vendégeli meg a fiatalokat. Mivel ezeken az eseményeken is el­hangzik a hét áldás, ezeknek a neve sevá bráchot. Vallásos zsidó körökben nem szo - kás nászútra menni – a seva bráchot után a fiatalok rögtön megkezdik a valódi életüket, amelyben egy új, micvákra és a családi élet tisztaságá­ra épülő otthont hoznak létre.

Next

/
Thumbnails
Contents