Egység, 2017 (27-28. évfolyam, 92-101. szám)
2017-12-01 / 101. szám
2017 DECEMBER | egység 27 JUDAPEST ANNO | KILE KÖLCSÖN TÓRA ÉS TITKOS RABBI Imaházuk tehát igen, viszont saját Tórájuk egészen 1791-ig nem volt a pestieknek. Egy Szent Tekercset az óbudai hitközségtől béreltek évente két körmöci aranyért. A hatósági szabályoknak megfelelően rabbit nem tarthattak, de mikor 1789-ben Óbudán rabbinak választották Münz Mózest (1750–1831 / 5591. elul 6.), akkor a „túlpartiak” titokban felajánlották neki a képzeletbeli pesti rabbiszéket is. Ugyanekkor kérvényezték, hogy az imaház mellett egy konyhát is bérelhessenek és ott egy előimádkozót és szolgát elszállásolhassanak. Ám sajnos pár hónappal később a legkisebb gondjuk lett a csatolmány bérlése, ugyanis II. József meghalt, és egy tollvonás törölte rendeleteit: maradásuk tehát bizonytalanná vált. Egy nyugtalanító, hosszú évnek néztek elébe, és megnyugvást csak 1791. január 10. hozott, amikor az országgyűlés a zsidók maradását terjesztette fel II. Lipót elé, aki ezt végül jóváhagyta. A MÁSODIK TITKOS RABBI A pesti zsidók boldogsága vi szont nem tartott sokáig: bár a 38. cikkely értelmében maradhattak, a passzus korlátozta is őket, mert rabbit például továbbra sem vá laszthattak. Az ügyes-bajos val lásjogi kérdésekben továbbra is Münz maradt az irányadó, mely a pestieket felesleges költségekbe ver te, ráadásul telen te a zajló jég tel jesen elzárta őket egymástól. Így hát nagy örömükre szolgált, mi kor 1793-ban Boskowitz Wolf (1740–1818 / 5578. sziván 10.) rabbi kö zöttük telepedett le, aki nem mel lesleg a családfáját egészen az óko ri Talmud-tudós, rabbi Akiváig ve zette vissza. A pestiek hát izibe megfeledkeztek Münz titkos rabbikinevezéséről és megválasztották a második „titkos első rabbijukat” Boskowitz személyében. Boskowitztól egyébként nem állt tá vol a „titkos szerep”, mert már ko rábban működtetett titkos – de leg alábbis törvényen kívüli – zug - imaházat Óbudán, amiért anno fel is jelentették. Ráv Wolf 1769 óta élt Óbudán, gazdag és nagytudású ember volt, akit gőgösnek és indulatosnak írnak le a korabeli krónikások. Pályázott a „hivatalos” óbudai rabbiszékre is, de végül alulmaradt a galíciai Münz Mózessel szemben – ekkor Bos kowitz még egy ellenséggel gya - rapodott, viszont most emberé re is talált, mert Münz jelleme ha sonlóan markáns és makacs volt. A MÜNZ- ÉS BOSKOWITZ-VISZÁLY KEZDETEI Münz csillaga az óbudai rabbivá választása után tovább emelkedett: 1793. október 24-én Pest megyei fő rabbi lett. Viszont, valószínűleg Boskowitz buzdítására, a megye leg több hitközsége (például Abony, Al berti, Apostag, Aszód stb.) fellázadt Münz ellen, aki jelentős anyagi terhekkel sújtotta őket és túlságosan beleszólt ügyeikbe... Az óbudai rabbiságban vereséget szenvedett Boskowitz, hogy pesti pozícióját, még ha csak a törvényen kívüli keretek között, de erősítse, szorgalmazta, hogy 1794-ben létrehozzák Pest első zsidó temetőjét, hogy ezzel a pestiek véglegesen el - szakadjanak Óbudától. A temetőala pítást pedig a hatóságok is pártolták, mert már egy ideje nem nézték jó szemmel, hogy a zsidók az el halálozottakat a Dunán szállítják Óbudára... 1795. október 31-én sábeszkor jött Münz ellentámadása, mikor az óbudai rabbi elmondta híveinek, hogy az jutott a fülébe, hogy pesti zsidó vendéglősök szombatszegők és tréfli ételt szolgálnak fel, ezért attól kezdve csak ott lehet étkezni, ahol ő adja a heksert. Habár a kérdéses vendéglősök, Liebner Mó zes és társai pert indítottak a rab bi ellen, azt mégis hamarosan vissza vonták, miután az óbudai hit községből kiközösítették őket és éttermüket bojkott alá vonták – kevesek voltak ők az egész óbudai hit község ellen, mely teljes vállszélességgel állt Münz mögött. Münz ezzel üzenet Bosko witznak, hogy egyrészt nem ismeri el te kintélyét, másrészt pedig továbbra is magát tekinti Pest rabbijának (is) – habár egyébként az sosem volt. Münz a pesti harcot megnyerni látszott, viszont a nagyobb fronton vereséget szenvedett: 1796. május 10-én a helytartóság megfosztotta a megyei rabbiságtól. A „PESTI CSEL” ÉS ÚJ ZSINAGÓGA Münz rabbi valószínűleg nem is tudta, hogy mi bosszantja jobban: a jövedelmező pozíciójának megszűnése vagy az, hogy két nappal Az Orczy-ház egy 1890 körüli felvételen J. A. Strohmeyer 1833-as rajza az Orczy-ház zsinagógájáról FORRÁS: COLLECTION.MILEV.HU; FORTEPAN; HEBREWBOOKS.ORG; GALLERY.HUNGARICANA.HU