Egység, 2016 (26-27. évfolyam, 84-91. szám)

2015-05-01 / 85. szám

egység | 2016 MÁJUS 24 KILE | TEV OKTATÁSSAL ÉS A JOG EREJÉVEL BODNÁR DÁNIEL • Született: 1977 • Foglalkozása: Tett és Védelem Alapítvány elnök • Család: házas, két gyermek édesapja Harmadszor készíttették el a kutatást, amely a hazai antiszemitizmus szerkezetét és mértékét vizsgálta. Azonban a kutatássorozatnak voltak előzményei. Ho­gyan foglalná össze a kezdeteket? A zsidóságkutatás illetve az antiszemitizmus tudomá­nyos vizsgálatának területén Kovács András professzor úttörőnek számít a magyarországi társadalomtudo­mány világában. A jelenleg a Közép-európai Egyete­men oktató professzor volt az, aki az általunk jelenleg is használt kutatási módszertant meghonosította. Vele együttműködve alakítottuk ki a kérdéssort, amelyet minden évben az időszerű társadalmi és történelmi ki­hívásokhoz igazítunk. 2013-ban vontuk be Hann End­rét és Róna Dánielt, szoros együttműködésben Kovács Andrással, aki azóta az aktuális kérdések kidolgozásá­ban már nem vesz részt aktívan. Egy tavalyi kutatás szerint a magyar lakosság 35 százalé­ka – erősen vagy mérsékelten – antiszemita, 26 százalék pedig kifejezetten ellenszenvesnek találja a zsidókat. En­nek az aránynak a javításán dolgozik a Tett és Védelem Alapítvány. A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) megbízásából 2015 novemberében átfogó felmérést végzett a magyar társada­lom zsidósághoz való viszonyáról. Az 1200 fős minta sze­mélyes megkeresésén alapuló, immár harmadik alkalom­mal elvégzett kérdőíves kutatás alapján megállapítható, hogy az elmúlt évben valamelyest nőtt az antiszemitizmus mértéke hazánkban. Bodnár Dániel lel, a TEV kuratóri ­umának elnökével beszélgettünk. RÉTI JÁNOS ÍRÁSA FOTÓ: TEV A 2015 ÉVI ANTISZEMITIZMUS-KUTATÁS TAPASZTALATAI

Next

/
Thumbnails
Contents