Egység, 2016 (26-27. évfolyam, 84-91. szám)
2015-05-01 / 85. szám
2016 MÁJUS | egység 19 HÁLÁCHÁ | JIDDISKÁJT A saját életüket viszont ezzel a döntéssel meghosszabbították. Ez nem számít? A Talmud4 erre válaszul azt kérdezi: „a te véred vörösebb, mint másé?” Ha valakit arra akarnak kényszeríteni, hogy mást megöljön, akkor még a saját életének veszélyeztetésével is ellen kell állnia. Ha ugyanis nem így tesz, az olyan, mintha magát fontosabbnak tartaná a másiknál. Nem lehet magunkat menteni más életének a kioltása árán. Mások életének megmentésére volt bármilyen lehetőség egy haláltáborban? A Dohány utcai Gettó emlékfalnál, az idei Holokauszt megemlékezésen beszédet mondott Arányi György, akinek a németek bevonulásának napján lett volna a bár micvája. A Sonderkommando egyik tagja azzal mentette meg az életét, hogy rászólt, vallja magát pár évvel idősebbnek, így munkára küldték, nem a gázkamrába. Több visszaemlékezésben lehet olvasni, hogy voltak rabok, akik próbáltak segíteni az újonnan érkezőknek. Például szóltak a fiatal anyáknak, hogy adják át kisbabájukat az időseknek. Egy karonülő kisbaba biztos halált jelentett, ahogy ez várt az idősekre is. Ha a nagymama vitte a kicsit, legalább az édesanya életben maradhatott. Máskor rábeszélték azokat, akiket munkára választottak ki, hogy ne akarjanak a gázba küldött családtagjaikkal menni. Ilyenekkel is lehetett Auschwitzban életet menteni és voltak olyanok, akik vállalták a kockázatot és segítettek. Ez nagy micva volt, és tiszteletre méltó, ha valaki megtette. A háláchá tehát gyilkosoknak tekinti a Sonderkomando tagjait? Nem, nem tekintjük őket gyilkosnak, hiszen jogilag nem lehet felelősségre vonni, bíróság elé állítani valakit, aki nem szabad akaratából hibázott5 . Na gyon fontos még egyszer hangsúlyozni, hogy semmilyen módon nem ítélhetjük meg az embereket a vészkorszakban tett cselekedeteik miatt, ahogy a Talmud is mondja6 : „Ne ítéld el feleba rátodat, míg helyzetében nem voltál!” Adja az Örökkévaló, hogy soha ne kelljen kipróbálnunk, mit tettünk volna a helyükben! Áttérve a kérdés másik aspektusára. Mi a háláchikus álláspont arról, hogy halottakat égettek, csontjaikat összezúzták, hamvaikat szétszórták? A halottnak meg kell adni a végtisztességet, a holttest, hiába már nem élő ember, nem olyan, mint egy ruha, amit már nem használok és kidobom. A pozsonyi Schreiber Mózes rabbi (1762–1839) úgy fogalmaz erről, hogy a holttestben szentség van és ezért nem szabad megszégyeníteni, például elégetéssel7 . Viszont a halottak elégetése már más megítélés alá esik, mint az élők meggyilkolásának elősegítése. A Sonderkommando tagjait megölték volna, ha nem csinálják, amit parancsolnak nekik. Ennél a résznél már nem kérdéses, hogy ha ezt elvégezték, az jogos önvédelem, életmentés volt akármennyire fájt is nekik, amire kényszerültek. A filmben magában is felmerült egy háláchikus kérdés: kell-e rabbi a temetéshez? Azoknak volt igazuk, akik azt mondták Saulnak, hogy nincs szükség rabbira. Mert mi a temetés? Gyászbeszédek hangzanak el, majd jön maga az elföldelés, végül elmondják a Gyászolók kádisá t. Ez utóbbi, és a halottmosdatás a temetés vallási része, de ehhez sem rabbi kell, csak egy minjen, vagyis tíz felnőtt zsidó férfi, és valaki, aki el tudja monda ni a Kádist. Voltam egyszer egy temetésen, ahol csak hatan voltunk. Kérdeztem erről a rabbit, azt válaszolta, hogy nem kérték a rokonok a minjen t. Értetlenül álltam ez előtt, a temetés vallási része a Kádis, eh hez minjen kell, azt nem kell külön kérni. Saulnak, ha maga nem tudta elmondani, nem rabbit kellett volna keresnie, hanem minjen t és egy embert, aki tudta fejből a Kádist. Ép pen ezért nekem kicsit megbicsaklik a történet itt, annyi ember között senki nem tudta elmondani a Kádis szövegét? De nyilván a film, mint művészi alkotás, nem egy háláchikus útmutató. Jelenet a filmből
