Egység, 2016 (26-27. évfolyam, 84-91. szám)

2015-10-01 / 89. szám

egység | 2016 OKTÓBER 22 Halberstam rabbi hajlott rá, hogy elfogadja a felkérést, de először ta­nácskozni akart Jehosu á Rok éách (1823–1894) belzi rebbével, akihez azzal a javaslattal érkezett, hogy utazzanak ketten az Újvilágba, így még többet tehetnének az ottani zsidóságért. A belzi rebbe teljesen elutasította a javaslatot, mondván: „az amerikai zsidóságért olvasok egy zsoltárfejezetet a szobámban. Jó lenne, ha ön is olvasna egy zsol­tárfejezetet az ön szobájában!”4 Ta ­lán reménytelen feladatnak tartotta, hogy az amerikai zsidókat visszave­zessék a valláshoz 5. AZ A ZSIDÓ, AKI AMERIKÁBA UTAZIK, ELFELEJTI A TFILINJÉT... Dédnagyanyám testvére, Grünwald Mózes (1853–1910) huszti rabbi ha ­lálos ágyán aggadóan azt mondta 6: „tartok tőle, hogy a Szent Tóránk el fog menni gálut ba (itt: spirituális elnyomás – a szerk. ) még Ameriká ­ig is, mert látjuk, hogy a Tóra ván­­dorol: Izraelből Babilóniába, onnan Spanyolországba, Németország­ba, Franciaországba, most pedig Lengyelországba és Magyarország­ra. Ki tudja, talán még Amerikáig is el fog jutni...”. Ugyancsak Grünwald rabbiról mesélik7 , hogy egy éjszaka vonaton utazott Budapestre. Reggel elküld­te a tanítványát, hogy szedjen ösz ­sze annyi zsidót, hogy menet köz­ben tudjanak minjen ben imádkozni. A tanítvány visszatért a zsidókkal, és megemlítette, hogy egyikük ott­hon felejtette a tálesz ét és tfilin jét. Erre Grünwald rabbi megjegyez­te: „szerintem ez a zsidó azért megy most Pestre, hogy elintézze a pa­pírjait, hogy Amerikába mehes­sen.” A bócher kíváncsi lett és meg­kérdezte az illetőt utazása céljáról. Mire az azt válaszolta, hogy a pa­pírjait intézni megy Amerikába. A bócher boldogan jelentette a rab­binak, hogy igaza volt. Mire Grün­wald rabbi azt válaszolta: „Sajnos ez a menetrend: azok, akik Ameri­kába utaznak, azok mind otthon fe­lejtik a táleszt és tfilint...”. Fiának, Grünwald Lévi Jichák (1893–1980) németkeresztúri rabbi­nak (ma Deutschkreutz, Ausztria), 1938-ban, a Kristályéjszaka után menekülnie kellett a városból egész közösségével. Az erősödő an tiszemitizmus elől New Yorkba akart emigrálni, ám testvére Grün ­wald Jáákov Jechez ijáhu (1882–1941), pá pai rabbi apjuk fenti idézeté­vel megpróbálta őt erről lebeszél­ni. Felajánlotta testvérének, hogy köl tözzön hozzá Pápára, de Lévi Jichák rabbi ragaszkodott eredeti tervéhez és elment Amerikába8 . Ér ­kezésekor alaposan felmérte a zsi­dók helyzetét, és ennek hatására el­sőként indította el a kóser tej és sok más kóser alapélelmiszer gyártását és ő alapozta meg az igazi ortodox hechserek rendszerét Amerikában 9. A MUNKÁCSI REBBE FILMEN ÜZENT AZ AMERIKAI ZSIDÓKNAK Amerikának olyan rossz híre volt ekkoriban, hogy a munkácsi rebbe, Spiro Chájim Elá z á r (1872–1937) a 20-as évek végén így írt10 : „Három út vezet a pokolba. A zsidóság egy ré­szének szemtelensége Európában, a pénz iránti teljes elkötelezettség Amerikában és a nem vallásos cio­nizmus Jeruzsálemben.” Az amerikai zsidóságért való ag­gódása érdekes módon egy filmfel­vételen is megőrződött – az egyet­lenen, ami valaha Spiro rabbiról készült. 1933. március 15-én Mun­kácson, a lánya esküvőjén, a hatal­mas tömegben észrevette, hogy va­laki filmezi az eseményeket. Mikor kiderült, hogy egy amerikai film­híradó számára készül a felvétel, a rebbe leállíttatta az esküvői ünnep­séget és hatalmas, jiddisnyelvű be­szédet mondott a kamerába az ame­rikai zsidóságnak, biztatva őket a szombat megtartására 11. A LUBAVICSI REBBÉK SE ADTÁK ÁLDÁSUKAT A KIVÁNDORLÁSRA Oroszországban hasonlóan elutasító­an álltak az amerikai utazáshoz. Fent említett Jacobson rabbi emlékiratai­ból12 kiderül: a lubavicsi haszidok között közismert volt, hogy rebbéik ellenzik a kivándorlást. Akik a rebbe engedélye nélkül mégis az utazás mellett döntöttek, úgy érez hették, tettükkel elszakadtak a rebbéjüktől. JIDDISKÁJT | TÖRTÉNELEM 43,6 40,6 10,2 3,4 1,5 0,7 36,8 50,9 7,5 2,8 1,5 0,4 Észak-Amerika Közel-Kelet és Észak-Afrika Európa Latin-Amerika Ázsia Afrika 20102050 A zsidó lakosság megoszlása a földrajzi régiókban (százalékban, az adatok forrása: Pew Research Center) A ZSIDÓ LAKOSSÁG FÖLDRAJZI MEGOSZLÁSA A Pew Research Center 2015-ben publikált tanulmányt a világ zsidó né­pességének várható alakulásáról. A kutatók szerint 2010-ben közel 14 millió zsidó élt a Földön. Számításaik alapján 2050-re a zsidók létszáma eléri majd a 16 milliót. A Föld teljes népességén belüli részarányuk pe­dig a 0,2 százalékos szinten stabilizálódik. A zsidó lakosság területi el­oszlása ugyanakkor jelentősen átalakul: Észak-Amerika és Európa rész­aránya csökken, míg a Közel-Kelet (lényegében Izrael) szerepe megnő. Utóbbi régióban él majd a világ zsidóságának 51 százaléka 2050-ben – legalábbis a Pew kutatóinak számításai szerint. (Pew Research Center)

Next

/
Thumbnails
Contents