Egység, 2015 (81-83. szám)

2015-09-01 / 82. szám

cicesszel jelenjenek meg az emberek között. Minden esetben az a helyes, ha a legkönnyebbel kezd, onnan fejlődik tovább, és halad az egyre nagyobb kihívást jelentő feladatok felé. A lényeg, hogy a fejlődés folyamatos legyen.

Van, akit az tart vissza, hogy úgy érzi, képtelen mindent betartani, például nyáron is a zsidó nőkhöz illő szemérmes, cniesz ruhába öltözve járni, vagy lemondani a kedvenc nem-kóser ételéről, de álszentnek tartaná, ha emellett más micvákat betartana.

Érthető, hogy az út elején vannak olyan dolgok, amikről úgy érzi az ember, hogy lehetetlen lesz számára betartani. A zsidóságtól azonban távol áll a maximalista gondolkozás, a mindent vagy semmit elve. A maximalista nézőpont szerint, ha valaki nem kósert reggelizik, akkor előtte nem volt érteime tfilint raknia, vagy nincs értelme péntek este gyertyát gyújtania és sábáti vacsorát tartania annak, aki másnap munkával fogja megszegni a szómbatot. A zsidó gondolkodásmódtól távol áll ez a felfogás.

A micvákat nem egy egyesített ״bankszámlán” tartják nyilván, ahol az épp aktuális ״egyenlegünk” látszik, ellenkezőleg: a jócselekedetek és a hibák két külön számlán vannak. A Talmud (Szotá 21a. és Rási uo., lásd Likuté szichot 22. kötet 15. old.) erről azt mondja: ״a vétek nem oltja ki a micvát vagy a Tóra tanulását”. Ezek szerint érdemes gyertyát gyújtani akkor is, ha nem fog teljesen szombatot tartani, érdemes felrakni a tfilint, akkor is, ha másnap nem teszi fel, érdemes Jóm kipurkor böjtölni, akkor is, ha másnap megint nem kósert eszik. Minden micva egy szentséget hoz a világba, és ezt nem törli el az sem, ha máskor vétkezünk. Ezzel természetesen nem arra biztatom az embereket, hogy ne tartsák be, ami kihívás számukra, hanem arra, hogy mindent tartsanak be, amire képesek.

Ha hullámzik is a fejlődés folyamata, és a megtérő hibázik újból, nem szabad visszafordulnia és feladni az addig elért eredményeket. Ha megbotlik is, attól nem válik értelmetlenné az addig megtett útja, mert amit elért, az már az övé és sikerként könyvelheti el. Az Alter Rebbe a Tánjában (Chinuch kátán végén) erről azt a bibliai verset idézi, hogy ״hétszer esik el a cádik (igaz ember), de fölkel” (Példabeszédek 24:16.). Ezek szerint érdemes elindulni az úton, még akkor is, ha újra meg újra elbotlik, mert a végén szilárdan fog állni a lábán.

— Mi van előbb, a tyúk, vagy a tojás: hitből ered a vallásossá válás,

Amikor a víz már az orráig ért, megérkezett az isteni segítség és kettényílt a tenger (Talmud, Szotá 37a.).

A megtérő is viharos változásokon megy át, amikor elkezdi átrendezni az életét egy addig ismeretlen rendszer szerint. Kell egy nagy elhatározás, amivel ״belép a tengerbe”, ahol aztán folyamatosan fejlődhet, míg el nem éri a ״túlpartot”, ahol újra szilárd talajt érez a talpa alatt.

Nem igaz

a ״mindent vagy semmit” elve-Milyen sorrendben zajlik a megtérés, mit kell először betartani, és mi az, ami ״ráér” a következő fázisig?- Nincs kifejezett sorrend, minden ember és minden helyzet más. Léginkább azon múlik, melyik micva érinti meg jobban a lelkét, mi áll közelebb a személyiségéhez.

Megfigyeltem, hogy a megtérők két típusba sorolhatóak: a belülről kifelé haladók és a kívülről befelé haladók csoportjába. Van, aki titokban kézdi, először csak otthon, a családban, aztán a közösségben és csak legvégül a külvilágban, például iskolában vagy munkahelyen. Más kifejezetten jól érzi magát rögtön a közösségben, részt vesz a közös imákon, és csak később viszi haza a vallásosságot, pl. kóser háztartás formájában. Van, akinek könnyű hirtelen megjelenni kipában a nyilvánosság előtt, de valósággal szénved a szombattartástól, ezzel szemben mások a szombattartásért lelkesednek, de Isten óvja őket attól, hogy kipábannük az érdeklődés őseik hagyományai iránt. Feltámad bennük egy erős vágy egy spirituálisabb élet iránt, amibe be tudják hozni Istent. Egy báál tsuuának sokkal hosszabb utat kell bejárnia a megtérés során, hiszen be kell lépnie egy ismeretlen világba.- Szó szerint hosszabb ez az út? Nem kell azonnal mindent magára vennie a visszatérőnek?- Természetesen a frissen megtérőre ugyanúgy vonatkozik az összes micva, senkinek sincs jogosultsága másokat felmenteni ezek alól. A gyakorlatban azonban lehetetlen egyik percről a másikra magára venni az összes parancsolatot, egyrészt gyakorlati, másrészt lelki okokból.

A praktikus ok az, hogy nem ismeri még a micvákat, idő kell, hogy megtanulja őket és így képes legyen gyakorolni is azokat. A másik ok a lelki folyamat: mivel ez egy teljesen új világ a megtérő számára, idő kell, hogy lelkileg fel tudja dolgozni az újdonságokát, hiszen eddig a maga által alkotott keretek között élte az életét, tetszése szerint, innentől kezdve pedig Isten útmutatásait kell követnie, és a vallás szabályrendszeréhez alkalmazkodnia.

A visszatérés egy folyamat, amiben állandóan fejlődni kell, mind többet és többet vállalva magára a micvákból, ha átugrik lépcsőfokokat, könnyen visszaeshet. Az, hogy ez milyen tempóban történik, egyénenként különbözhet, a lényeg, hogy nem szabad megállni, hanem haladni kell előre. Ha belegondolunk a Tóraadáskor Isten sem ״borította rá” a zsidókra egyszerre a 613 parancsolatot: a Szináj hegyen tíz parancsolatot kaptak, és aztán folyamatosan ismertette meg velük, Mózesen keresztül a továbbiakat.

A folyamat kezdete az elhatározás-Ez a folyamat egy lassú, természetes fejlődés, vagy van egy fordulópont, ami elindítja a visszatérést?- A folyamat nem mehet végbe hirtelen, de el kell érkeznie egy drasztikus fordulópontnak. Erre is találunk a zsidó nép történetének kezdetéről példát. Az egyiptomi kivonulás után ott álltak a zsidók a tenger partján, a biztonságos túlpartot a viharos víz választotta el tőlük. Át kellett kelniük rajta, Isten szólt is Mózesnek: ״Szólj Izrael fiaihoz és induljanak!”, amihez megígérte a segítségét, a Vörös tenger szétválasztását (2Mózes 14:15-16.). Addig azonban nem történt semmi, amíg a zsidók a parton tipródtak, a szétválasztás akkor kezdődött, amikor Náchson belevetette magát a tengerbe.

8