Egység, 2015 (81-83. szám)
2015-04-01 / 81. szám
Egység Nem a szólásszabadság, hanem a gyűlölet ellen vagyunk Az Egység az év eleji sorozatos terrortámadások kapcsán Bodnár Dániellel, a Tett és Védelem Alapítvány elnökével a szólásszabadságról beszélgetett. keresztül. Európa egy sokkultúrájú, sok nemzetiségű, ráadásul, mindennek ellenére, számos aspektusban egységes politikai képződménnyé vált. A politika, a jog és nem utolsó sorban a közpolitika nagyonis nehézkes mechanizmusai csak kullognak ezek mögött a változások mögött. A 913/2008־as Európa Tanácsi kerethatározat, mely a verbális gyűlöletcselekmények szankcionálására vonatkozóan fogalmaz meg direktívát, egyenesen úgy fogalmaz, hogy a gyűlöletre uszítás, bár más és más büntetési tétellel, de ugyanúgy szankcionálandó, mint az erőszakra uszítás. (Az ezzel az érzékeny differenciálással való megfelelés többek között még egy elvégzendő feladat a hazai jogrendszerben.) Ezen a ponton érdemes tisztázni, hogy a jognak, a kerethatározatoknak, a direktíváknak stb. egyaránt az életszerűség követelményeihez kell igazodniuk, a ״valóságot”, a reálfolyamatokat kell leképezniük. Egy jóval kevesebb társadalmi konfliktussal terhelt Európa, 30-40 évvel ezelőtt, sokkal mélyebben tudott táplálkozni saját liberális hagyományaiból, mint egy számos társadalmi, vallási, kulturális, szociális konfliktus terhével küzdő Európa. Ezzel kapcsolatban nem a helyesség kérdése a releváns, hanem az, hogy mi szolgálja az európai fundamentális értékek, a szabadság értékei mellett elkötelezett közösség önvédelmét. Meggyőződésem, hogy hazánk esetében is ezt az elvet érdemes az antiszemitizmus elleni küzdelemben követni. 20 évvel ezelőtt, feltehetőleg számos kortársammal együtt a társadalmi immunrendszer kifejlődésébe vetett bizalmunk sokunkat a megkérdőjelezhetetlen alapjogi fundamentalizmus oldalára állított. A rendszerváltás után néhány évvei mindenki annak eufóriájában élt, hogy majd működni fognak azok az önszabályozó, önkorlátozó társadalmi mechanizmusok, melyek helyest és helytelent magától értetődővé tesznek. Ez nagyfokú naivitásnak bizonyult. Ilyen önszabályozó rendszer nem jött létre. így nem egyszerűen lehetőségünk, de kötelességünk a jogrendszer adta minden lehetőség használata. Ezt diktálja minden józan belátás. sadalmi szégyen és az ebből táplálkozó katarzis eredménye (lásd Németország és Ausztria példáját). Az antiszemita gyűlölet-kijelentések, az izgatás, az uszítás és a holokauszt (a nemzeti szocialista és kommunista rendszer bűneinek) tagadása, mely esetekkel a Tett és Védelem Alapítvány a legtöbbet foglalkozik, ebből a szempontból, a jogalkotás és jogalkalmazás mögött meghúzódó, tápláló történelmi tapasztalat szempontjából, is különösen érdekesek. Azokban az országokban, ahol a történelmi múlt a létre nem jött társadalmi diskurzus okán tovább kísért és nemhogy össztársadalmi katarzis, de még diskurzus-szituáció sem jött létre, érdemes érzékenyebben és kevésbé doktriner kategóriák mentén gondolkodni a jog szerepéről a társadalmi béke megteremtésének kérdéseiben. Lényegesen több kreditet kell neki adni! Értelmezésemben nagyon nehéz ezekben az országokban (így hazánkban is) amellett érvelni, hogy az alapjogok általános korlátozhatatlanságának elve magasabb rendű közérdek, mint az egyéni méltóság vagy ad abszurdum a közösségek méltóságának elve. Ilyenkor általában az a nagyonis haszonelvű, erőltetett logika szokott életbe lépni, hogy ha hagyjuk a szólás szabadságának korlátozását a gyűlölet kijelentések, a rossz ügyek kapcsán, akkor az elv bármikor a jóügyek elkötelezett hívei ellen is fordítható lesz. Ezt az érvelést én abszurdnak tartom! £.: Az Európai Emberi Jogi Bíróság egy 1976-os határozata úgy fogalmaz, hogy ״a szólás szabadsága nemcsak azokra az ‘információkra’ és ‘eszmékre’ vonatkozik, amelyeket az emberek jó néven vesznek [...], hanem azokra is, amelyek bántják, felháborítják vagy zavarják [...] a lakosság bármely részét”. B.D.: Az Európa Tanács és úgy áltálában az unió az elmúlt nagyjából tíz évben ha nem is szakított ezzel az állásponttal, de legalábbis finomított rajta. Az európai kontinens és a területén működő legnagyobb politikai konglomerátum az európai unió az elmúlt közel 40 évben mérhetetlen kulturális és etnikai változásokon ment Egység: A szólásszabadságot egyes országok alkotmányban rögzítik (pl. Magyarországon), máshol csak alkotmány-kiegészítésben (pl. Egyesült Államok - First Amendment) szabályozzák, megint máshol egyáltalán nem rögzítik, és vannak országok, ahol nincs is alkotmány (pl. Anglia, Izrael). Paradox módon a szólásszabadság az empirikus tapasztalások alapján azokban az országokban a legnagyobb, ahol a legkevésbé van szabályozva. Mi lehet ennek az oka? Bodnár Dániel: Nem az az elsődleges kérdés, hogy az erős alapjogi elkötelezettségű, gyakorlatilag nem korlátozott szólásszabadság modell, vagy az erősen szabályozó jellegű modell az előremutatóbb magának a szólásszabadságnak a kérdése szempontjából, hanem az a kérdés, hogy egy adott, történeti meghatározottságok súlya alatt küszködő ország (régió, kontinens) általános köznyugalma és úgy általában a társadalmi béke fenntartása szempontjából mi az üdvösebb. Egyszerűbben: az Egyesül Államok, ahol egyedüliként a jog- és társadalomtörténetben, organikusan, kontinuus, társadalmi konszenzuson és nem utolsó sorban közmegegyezésen nyugvó értékekben fundált jogrendszer és joggyakorlat fejlődött ki, megengedheti magának azt az irigylésre méltó szabadságfilozófiai luxust, hogy megingathatatlanul kötelezze el magát az alkotmányos alapjogi fundamentalizmus elvei mellett. Zárójelben érdemes megjegyezni, hogy az elmúlt 1-2 évben ezt a konszenzus ha nem is felrúgták, de legalábbis megkérdőjelezték bizonyos politikai körök az Egyesült Államokban történt - az internet nyílvánosságot, illetve annak anonimitását cinikusan kihasználó - bűncselekményék kapcsán. Európa és különösen Kelet-Európa nincs ilyen szerencsés helyzetben. A fenti konszenzusok vagy nem állnak rendelkezésre (hazánk erre kiváló példa), vagy a helyes és helytelen viselkedés, beszéd kapcsán létrejött közmegegyezések éppen felbomlóban vannak (lásd Franciaország), vagy a konszenzus egy nagyon komoly, izzadsággal és fáradtsággal megküzdött tár18
