Egység, 2014 (78-80. szám)
2014-12-01 / 80. szám
Egység Kérdezd a rabbit - vészhelyzetben is Margarin és krumpli - így készíts gyertyát koncentrációs táborban! ״...Mindennek ellenére tartottunk sábeszt, ünnepeket, imákat, chanukai gyertyagyújtást, Eszter könyvének felolvasását Purimkor. Egyetlen ünnepet sem hagytunk ki, ellenkezőleg, volt bennünk egy erős törekvés, hogy megtartsuk ezeket, utolsó égő parázsként. Tartottuk ezeket nemcsak a gettóban, hanem börtönben is; tartottuk őket nem csak haláltáborokban, hanem még Auschwitzban is.” - Rivkah Cooper (1920-2007), a krakkői gettó és Auschwitz-Birkenau egykori foglya, tanúvallomás az 1961-es jeruzsálemi Eichmann per során tett (Áni máámin 125. old.). országi rehmsdorfi táborban töltötte. Vele együtt raboskodott ott Harfenesz Jeruchám úr Désről, aki a chanukai gyertyagyújtáshoz abból az autógyárból szerzett olajat, ahova kényszermunkára vitték, ami azonban nem tetszett Izrael rabbinak. ״Megróttam, hiszen az embernek tilos az életét veszélyeztetni bármiért a három főbenjáró bűnön kívül (Talmud, Szánhedrin 74a.), ami pedig a bálványimádás, gyilkosság és a paráználkodás. Azt válaszolta nekem, hogy a Talmud azt is mondja (Szotá 21a), hogy a micva védi az embert, amikor megcselekszi. És védjen is, és mentsen meg minket minden rossztól, ahogy írva van (Prédikátor 8:5.): »Aki megőrzi a parancsot, rossz dolgot nem ismer«!” Chanuka a Strasshof táborban A makói zsidóság egy jelentős része a Bécs melletti Strasshof táborban élte át a Holokausztot, köztük édesanyám és nagyszüleim is. Az ide deportáltaknak bizonyos szempontokból könnyebb sors jutott, mint a német és lengyel lágerekben szenvedőknek, így többségük - a borzalmas bánásmód és a kemény munka ellenére - túlélte a vészkorszakot. A deportáltak egy kb. harminc családból álló csoportját - köztük nagyszámú makói zsidót, és így édesanyámékat is - Bécs X. kerületében, egy egykori iskolaépületben helyezték el. A csoport élén a gettósítás előtt egy héttel kinevezett makói ortodox főrabbi, Lemberger Mose Nátán Nátá rabbi (1909-1997) állt, aki 1968-ban megírta emlékiratait. Ebben (Kié golá, Emlékirat, 25. oldal) leírja hogyan zajlott Chanuka ünnepe azokban az időkben. A makói főrabbi olajat lop Chanuka előtti napon kivitték őket egy ötemeletes házhoz, amelynek a tetején egy festőművész műterme volt. Áldás az önfeláldozásra Jiszráél Sapira (1889-1989) bfazowai rebbét Bergen-Belsenben érte 1943. december 21-én Chanuka ünnepe. Amikor a veszéllyel nem törődve meggyújtotta a barakkban Chanuka első gyertyáját odament hozzá egy ember, aki a varsói Bund (zsidó szócialista munkáspárt) aktivistája volt és azt mondta neki: ״Sapiro rabbi, maga egy okos és kedves ember. Én megértem azt a belső késztetést, ami arra sarkallja, hogy meggyújtsa a chanukai gyertyát ilyen körülmények között is. ...De hogy képes elmondani a harmadik áldást, a Sehechejánút [Áldott vagy Te... ki életben tartott, megőrzött bennünket, s engedte megérnünk ezt a mai napot!], és hálát adni vele az Örökkévalónak, hogy megérhettük ezt a napot? Amikor körülöttünk sok száz és ezer holttest hever szanaszét, és zsidók millióit pusztítják el?” A bfazowai rebbe erre így válaszolt: ״Amikor mondtam a harmadik áldást, én is gondoltam erre, és megkérdeztem magamtól, mi az értelme ennek a különleges időnek most?! És törtem a fejem, hogy rájöjjek, mi a Sehechejánú áldásnak a jelentősége ezekben a tragikus időkben? De amikor mondtam az áldást, észrevettem a mögöttem álló zsidó rabokat, az arcúkon egy kifejezést: hogy készek küzdeni a zsidóságért - akkor erre mondtam el az áldást. Mert, ha a zsidók képesek ilyen körülmények között is feláldozni magukat a zsidóságért, akkor ... el lehet mondani Sehechejánú áldást”. (Sámuel imája 248.oldal) ״Aki a micvát tartja...” Ugyanebben a témában olvashatunk egy másik érdekes háláchikus eszmefuttatást Izrael Ávrahám Méir (1918- 1995) bánffyhunyadi rabbi Láhág jökudé és című emlékirataiban (16. oldal). Ő 1944. hanukáját a németSok túlélő számol be koncentrációs táborokban, munkaszolgálatba, gettókban meggyújtott chanukai lángokról, arról, hogy lehetetlent nem ismerve, az óriási veszélyt figyelmen kívül hagyva hogyan tettek szert olajra, gyertyára és kanócra, hogy hirdethessék az igazak győzelmét a gonoszak felett és megőrizzék a Tóra parancsolatait a Holokauszt poklában. Chanuka ünnepe a csodákról szól - és az elhurcolt és rabszolgamunkára kényszerített zsidók újra meg újra csodákat éltek át, miközben az életüket kockáztatták, hogy meggyújtsák az ünnepi lángokat. Sorozatunk különszámában 5704/1943 és 5705/1944 Hanukáira emlékszünk. Ezekben az években december 22-30-ig, illetve december 10-18-ig tartott Chanuka ünnepe. Chanuka első lángja Auschwitzban A prágai Szináj Ádler rabbi (szül. 1928), az izraeli Ásdod városának későbbi főrabbija visszaemlékezésében elbeszéli (Siutöcha umisántöchá 45. old.), hogy gyújtották meg Chanuka első lángját Auschwitz-Birkenauban, ahol jesiva bócher társaival volt. Chanuka előtt az egyiküknek sikerült egy gyertyát szerezni, így az első este a bócherek összegyűltek az egyik barakkban, egy prices felső emeletén és ott gyújtották meg titokban a lángot, ami olyan sokát jelentett számukra.... ״Úgy tűnik, ahogy Chanukakor történtek csodák régen, úgy velünk is történt egy kis csoda, amikor az elektromos kerítéseken belül meg tudtunk gyújtani egy gyertyát a nagy csoda emlékére...Á gyertyagyújtás fellobbantotta a szívünkben is egy jobb jövő reményét és megerősítette a nagy bizalmunkat »szabadulásunk sziklájában«”. (Utalás a Máoz cur kezdetű chanukai énekre - Sámuel imája - Zsidó imakönyu 409-410. old.). 3
