Egység, 2014 (78-80. szám)

2014-09-01 / 79. szám

״Brooklynban csak nekem volt nagypapám”

Beszélgetés Oberländer Báruch rabbival a Holokausztról és a vallásosságról, a kiüresedett emlékezésről és a valódi emlékállításról

Mit tenne Ön, ha el kéne döntenie megmenti-e gyermeke életét egy másik gyerek életének feláldozása árán? Sorban állna-e, hogy felvehesse az imaszíjat, ha ezért halál járna? Készítene-e mezüzét auschwitzi gázkamrák csövéből? Ezek a kérdések nem csak elméleteik - Oberländer Báruch rabbi nagy érdeklődést kiváltó sorozatában a hetente megjelenő Gut Sábesz hasábjaiban ilyen és ezekhez hasonló témákat ismertet. Olyan kérdéseket, amelyet a Holokauszt idején tettek fel hús-vér emberek, a velük együtt szenvedő rabbijaiknak. A Holokauszt 70. évfordulója alkalmából útjára indított sorozat szerzőjével, Oberländer rabbival beszélgettünk.

azok a történetek, hogy ki hogyan tudott a haláltáborokban a körülményekhez képest ragaszkodni a zsidósághoz: hogy tudott kósert enni, milyen veszedelmek árán rakott tfilint, stb. Apám mindig azt szokta mondani, hogy a háború alatt a legnehezebb időkben erősebb lett a hite az Istenben. Mert látta és érezte, hogy csak az O személyes gondviselésének volt köszönhető, hogy túlélte. Mindig igyekszem megismertetni az emberekkel azt a szemléletet, hogy a valláson kérésztül ugyanúgy, ha nem jobban meg lehet élni a gyászt és az emlékezést.

111 kérdés a Holokauszt idejéből-Hogy választja ki a témákat, honnan meríti az ötleteket?- A kérdéseket nem kell keresnem. Ezeket és még sok száz más kérdést élőben hallottam évtizeteken keresztül a túlélőktől. A kutatási munka abból áll, hogy az általam jól ismert kérdésekre melyik rabbi hol és milyen választ adott. A nehézség leginkább abban áll, hogy melyik kérdéseket ne tegyük fel... Mivel a kérdéseket magyarországi túlélőktől hallottam, ezért is igyekszem elsősorban felkutatni a magyar ortodox rabbik műveit és válaszait, és rájuk hivatkozni. -Hol lehet ilyen témák után kutatni?- A Holokauszt irodalmának van egy különleges, rabbinikus része. Valójában ezek is visszaemlékezések, de itt a fő rendező elvet azok a háláchikus kérdések adják, amelyek a vészkorszakban merültek fel. Ezek az írások több helyen is fellelhetőek a háború utáni művekben: vallási művek előszavában, responsum kötetekben, monográfiákban. Többszőr hivatkoztam már Ephraim Oshry (1914-2003), litván rabbi Mimáámákim című responsum köteteire, amiben a Holokauszt alatt vagy közvetlenül utána felmerült kérdéseket gyűjtött össze. Ennek egy része magyarul is elérhető, a Chábád Alapítvány által 2004-ben kiadott Mélységből kiáltok című kötetben, amelyben 111 kérdés tömör válaszát olvashatjuk. Ma már elég sok olyan gyűjteményt adtak ki, amelyekben összegyűjtik a különböző helyeken fellelhető, a témára vonatkozó írásokat.- Miért voltak fontosak ezek a kérdések a Holokauszt idején? Hogy lehet, hogy a túlélésért való küzdelemben még ezzel is foglalkoztak?- Egy vallásos zsidónak a Tóra és a zsidóság tanításai mindig minden körülmények között érvényesek és ezekben keresni kell az útmutatást. Egyértelmű, hogy a legsötétebb időkben is, amikor az általuk ismert világ szó szerint összeomlőtt, ehhez fordultak segítségért. Részint amiatt, hogy hogyan kell teljesíteni a vallási parancsokat ilyen helyzetekben,

tak ki. Mind tudtuk, ki az a három vagy talán négy ember - és ez nem túlzás, az egész környékünkön tényleg csak anynyian voltak a sok ezer túlélő között -, akik Magyarországról még a háború előtt érkeztek New Yorkba. Minden felnőtt gyászolt, nem voltak teljes családok. Ezt nehezen lehet elképzelni, de emlékszem például, hogy a húsz fős osztályunkban hárman voltunk Oberländer gyerekek,

mind elsőfokú unokatestvérek, és nekünk volt egyedül élő nagypapánk - a többieknek, egy kivételével, még nagybácsik, nagynénik se, csak a szüleik voltak.

Ebben a légkörben az volt az általános szemlélet, hogy a túlélésünkkel, a zsidóság virágzásával állítunk emléket a mártíroknak, és ez a legjobb bizonyíték arra, hogy a nácik gonoszsága nem járt sikerrel: élünk, itt vagyunk és újraépítjük azt a zsidó életet, amit elpusztítottak. Minden szülő úgy nevelte gyerekét, hogy emlékezzen az áldozatokra pusztán a mindennapi életével. Számtalanszor elhangzott, napi szinten, hogy ezt vagy azt azért csináljuk így, mert mártír apám, anyám így csinálta, vagy mert áldott emlékű mesterünk így tanította. Én úgy tanultam, hogy az élettel lehet a leginkább a halálra emlékezni. A fájdalmon kívül ott volt az emlékezés arra is, hogy hogyan tudtak a legnagyobb tragédiák között is zsidók maradni. A fájdalmas visszaemlékezések között újra meg újra előkerültek

Személyre szóló emlékezés-Honnan jött az ötlet, hogy egy cikksorozattal emlékezzen meg a Holokauszt 70. évfordulójáról?- Eredetileg az Egység magazin legutóbbi számában közölt cikkem kapcsán kezdett körvonalazódni az ötlet. Ahogy akkor is mondtam, amikor a Holokausztról beszélünk, akkor az egyes életekről kell beszélni, az egyszeri és megismételhetetlen, önálló emberekről. Az itthon nyaranta tartott, ״futószalagszerű” megemlékezések, amelyeken sokszor háromnégy településen mondják el ugyanazon a napon, ugyanazokat a beszédeket, csak az áldozatok számát változtatják meg, nem mutatnak meg semmit abból, amit valóban elveszítettünk. Sokkal jobbnak tartom a jeruzsálemi Jád Vásem modelljét követni, akik névről névre akarják megismerni és megismertetni a mártírokat.

״Úgy tanultam, hogy az élettel lehet a halálra emlékezni”- Hogy illeszkedik ez a szemlélet a zsidóság tradicionális ״emlékezetpo- Unkájába”?- Itt Magyarországon egy kicsit úgy van beállítva ez, hogy az a logikus, ha a vészkorszak után már nem vagyunk vallásosak. Mintha az volna a légtérmészetesebb, hogy a vallási élet megszűnt a Holokauszt hatására. Ebben a narratívában sokan úgy tekintenek a vallásosokra, hogy az életmódjuk, a hitük ellentmond a Holokauszt emlékének, mintha az, aki vallásos, elfelejtette volna a pusztítást.

Én ezt a fajta narratívát csak felnőttként ismertem meg itt Magyarországon. A brooklyni Williamsburgben, ahol a ’60-as, ’70-es években felnőttem, minden felnőtt Holokauszt túlélő volt, akik többségében Magyarországról vándorol4