Egység, 2013 (75-77. szám)
2013-09-01 / 76. szám
Jó szokások rabja Köszönjük támogatását! Mindnyájunknak vannak szokásai - jók és rosszak. Mikor kelünk fel reggel és mikor térünk nyugovóra este. Milyen újságokat olvasunk, és mivel töltjük a szabadidőnket. Vannak szokások, amiktől szeretnénk távoltartami gyermekeinket, és vannak, amelyeket szívesen átadnánk nekik. Ezek egyike az adakozás szokása, ami a zsidó vallás szerint ״megvéd a haláltól”. Maimonidesz, az egyik legkiemelkedőbb zsidó tudós és gondolkodó szerint jó szokásokat úgy lehet elsajátítani, ha azokat sokszor tesszük, és így a természetünk részévé válik. Misna kommentárjában (Avot 3:18) úgy fogalmaz: nem az a kérdés, mennyit, hanem hogy milyen gyakran adunk. Jobb naponta adni keveset, mert így kezünk ״adakozó kézzé” lesz, és szokásunkká válik a jótékonyság. Ha valakinek van 1000 dinárja adakozásra - mondja Maimonidesz -, akkor jobb, ha naponta ad 1-1 dinár adományt, mintha egyben odaadná valakinek. Előbbi esetben ugyanis ezerszeresen begyakorolta az adakozást és az így szokásává válik. Vagyis, bár egy nagy adománnyal többet segítünk egy emberen, de nem változik meg az adakozó szemlélete. A sok kis adománnyal azonban az adakozás szokássá válik, és az adakozó személyisége jobbá, nagylelkűbbé formálódik általa. Ebből láthatjuk a cedáká egy fontos elemét: nem csupán egy szociális juttatás, hanem egy olyan cselekedet, ami által az adakozó is fejlődhet, és jobbá válhat. A közelgő újév különösen jó alkalom arra, hogy áttekintsük életünk napi menetét, és új, jó szokásokat vegyünk fel. Legyen ezek egyike az adakozás jó szokása! Köszönjük mindazoknak, akiknek az elmúlt években szokásává vált a Chábád mozgalom és az EM1H támogatása. Ez a jó szokásuk teszi lehetővé, hogy folytassuk munkánkat, tovább haladjunk az elődeink által kijelölt úton, és építsük közös jövőnket! Kívánunk egy sikeres, áldásokkal és gyarapodással teli új évet! Oberländer Báruch Köves Slomó rabbi rabbi Néhányan nagylelkű támogatóink közül: 1.100.000 Ft 600.000 Ft 480.000 Ft 480.000 Ft Iványi János: Izsák Róbert: Rajna Gábor: Sípos Gábor: ványt, amelyet a Magyar Honvédség Zrínyi nyomdája fog nyomtatni. A digitalizált változat hamarosan megtekinthető lesz a honvedelem.hu intemetes oldalon, míg októberre várhatóan megjelenik a reprint kiadás. Szlovák vezetőkkel tárgyaltak az európai rabbik A szlovák államfő, Ivan Gasparovic, és Robert Fico miniszterelnök fogadta az Európai Rabbitanács (RCE), az Európai Zsidó Egyesület (EJA) és más európai zsidó szervezetek képviselőit. A delegáció tagjai között szerepelt Jacob Biderman rabbi, bécsi Chábád küldött, Oberländer Báruch rabbi, a magyarországi Chábád mozgalom vezetője, valamint Baruch Myers, Pozsony főrabbija is. A találkozón a miniszterelnök arról beszélt, milyen nagy szerepe van a zsidóknak a szlovák kultúrában. Kiemelte, hogy a kulturális örökség megőrzésének fontos része a zsidó emlékhelyek és zsinagógák megóvása. Megemlítette a zsidóság egyik legkiemelkedőbb tudósát, a Chátám Szofert, Schreibér Mózes rabbit, aki két évszázaddal ezelőtt (1762-1839) Pozsonyban élt és dolgozott, ami neki köszönhetőén a korban a zsidó kultúra és vallás fővárosa volt. Kiemelte a jó viszonyt a szlovák kormány és a helyi zsidó közösség, valamint Izrael Állam kőzött - ennek kapcsán a delegáció tagjai köszönetét mondtak azért a szerepért is, amit a Szlovák Holokausztnap törvénybe iktatásában játszott. Száz éve a kirekesztés ellen Megalakulásának századik évfordulóját ünnepelte az ADL, az amerikai székhelyű Rágalmazásellenes Liga. Az ebből az alkalomból rendezett konferenciára meghívták az Köves Slomó rabbit és Bodnár Dánielt, az EMIH és a Tett és Védelem Alapítvány képviselőjét is. A TEV mint az ADL hivatalos magyarországi partnerszervezete vett részt a konferencián. A konferencián szakmai kérdéseket vitattak meg. Több különböző modulban mutatták be az amerikai és más országok zsidó közösségeinek problémáit. A külföldi szekcióban felszólalt Magyarország, Franciaország, Dél-Afrika és Argentína képviselője is. Előadásaikból kiderült, milyen sokféle módon jelentkezik az antiszemitizmus a különböző országokban. Míg Argentínában a kormányzat tudtával iráni terrorista kiképző bázisok üzemelnek, addig Dél-Afrikában a zsidóságot Izraellel, azt pedig az apartheiddel azonosítják. Miközben Magyarországon az egyre romló közbeszéd, és a nyomában felbukkanó fizikai atrocitások jellemzőek, addig Franciaországban komoly terrorfenyegetettségnek vannak kitéve a zsidók, amiket a társadalom nem ítél el egységesen. Törölték a kuruc.info oldalát a Facebookról Évek óta folyik a küzdelem a kuruc.info nevű internetes portál ellen annak rasszista, uszító és gyalázkodó tartalma miatt. Annak működtetője és szerverei Amerikában vannak, így az ottani liberálisabb szólásszabadságra vonatkozó szabályozások érvényesek rá - így az oldal támadhatatlan. Legalábbis annak tűnt. Most azonban végre sikerült rést ütni a pajzson: a magyarországi antiszemitizmus visszaszorítása érdekében megalakult Tett és Védelem Alapítvány a Rágalmazásellenes Ligával (ADL) együttműködésben letiltatta a kuruc.info hivatalos Facebook-oldalát. Á közös fellépés egyben rávilágít arra, hogy az erőszakra uszító, az egyén méltóságához és a jó hírnévhez való jogot semmibe vevő, személyes adattal rendszeresen visszaélő tévékenység semmilyen formában nem keverhető össze a szabad véleménynyilvánítás jogával. A kezdeményezésben részt vevők mindegyike elkötelezett a véleménynyilvánítás szabadsága mellett, de az álnevek mögé bújt, a felelősséget vállalni képtelen, a különböző büntetőkódexek által büntetni rendelt tevékenység nem tartozik annak hatókörébe. 5