Egység, 2013 (75-77. szám)

2013-09-01 / 76. szám

Egység Szimbólumok az asztalon A Nagyünnepek gasztronómiája ״Abájá azt mondta: ״Mivel azt mondtad, hogy egy jel (ómen) fontos, ezért az év kezde­­tekor minden embernek fel kell vennie azt a szokást, hogy tököt, görögszénát, póré­­hagymát, céklát és datolyát eszik.” (Talmud, Kritut 6a) mok déli részein fogyasztják az újévi vacsorán. Mivel jiddisül a sokat méh mek mondják, így áskenáz közös­­ségekben általában répát (jiddisül mehren) esznek, sok-sok áldás rémé­­nyében. Szokás emellett például gránátal­­mát enni, aminek magjai hagyományo­­san a 613 parancsolatot szimbolizálják, és azt a vágyunkat, hogy legyünk úgy tele micvákkal, mint a gránátalma a magjaival. Keleti zsidók körében elterjedt szó­­kás kusz-kuszt kínálni az ünnepen. Az aprószemű búzatöret az áldások soka­­ságát szimbolizálja. Ebbe hagyományo­­san hétféle zöldséget kevernek: a he­­tes szám Isten jelenlétét mutatja a tér­­mészet rendjében (lásd a teremtés hét napja). A póréhagyma eltöröl Nem csak a rossz ítélettől, de az ellen­­ségeinktől is szívesen megszabadul­­nánk, ezért eszünk póréhagymát (más szokás szerint káposztát), céklát és da­­tolyát. A póréhagyma arameus neve, kárszi, ez pedig a kérész, eltörölni szó­­ra emlékeztet - fogyasztásával tehát az ellenségeink eltörlését kérhetjük. Ugyancsak ellenfeleink eltávolításá­­nak reményében fogyasztjuk a céklát, vagyis szilkát. Ennek neve ugyanis az eltávolítást jelentő szituk szóra emlé­­keztet. Végül a datolyák (támri) fo­­gyasztásától ellenségeink megsemmi­­sülését (sejitámu) várjuk. Vannak, akik ״félnek” a haltól, mások a bőség jelének tekintik A legtöbb közösségben a hal fontos étel Ros hásánákor, mégpedig több okból is. Először is, a halak nagyszá-Legyen édes és kerek!- Alma és mézes bárchesz Ez a legismertebb kívánságunk, amit az áskenáz kultúrában mézbe mártott al­­mával, és kerek, édes, esetleg mazso­­lás bárchesszel jelenítünk meg. Az alma azonban nem idénygyümölcs volta miatt kerül az asztalra: az almás kertek illata a hagyomány szerint olyan, mint az Edenkerté. Emellett sok Talmud-tu­­dós szerint Izsák, amikor Ezsau helyett Jákobot áldotta meg, az almafák illa­­tát érezte fián - az almát tehát annak reményében fogyasztjuk, hogy ezzel Izsák áldásait is elnyerjük. Ráadásként a Vilnai Gáon szerint ez az atyai áldás éppen Ros Hásánákor hangzott el. A mézbe mártott alma után elmondott imával azt kérjük, hogy ״újits meg ben­­nünket egy új és édes évre!” A kerekre font kalács az élet véget nem érő körforgását is jelképezi. Egyes magyarázatok szerint az egyiptomiak számos istenségüket szögletes kenyér­­félével jelenítették meg, ennek ellen­­pontozása a zsidók kerek kalácsa, ami az egyistenhitet szimbolizálja. Egyes szefárd közösségekben nem mézbe, hanem cukorba mártják az ünnepi kalácsot. Ennek oka az, hogy a Szentélyben használt tömjénbe nem volt szabad mézet tenni. Van, ahol a háromszor cukorba mártott kalácsot háromszor sóba is merítik. Répa, tehénbab, vagy búzatöret - a lényeg a bőség Egy sor különböző ételt ehetünk az ünnepen, ami a minket ért áldások sokaságát és érdemeink gyarapodást szimbolizálják. Az Ábájá által elsőként említett tök két dolgot is szimbolizál egyszerre. Héber neve, kárá jelenthet olvasást és eltörlést is - így egyszerre imádkozunk vele érdemeink felolvasásáért és a sú­­lyos ítéletek eltörléséért. A gyarapodás (héberül ״jirbu”) kap­­csán többféle ételt is szokás az asztal­­ra tenni, amikkel érdemeink gyarapo­­dását, növekedését kérjük. A görögszé­­na, héberül rubijá az egyik, amivel a gyarapodást szimbolizálhatjuk. Az egyiptomi zsidók a rubiját a tehénbab­­bal, vagy tehénborsóval azonosítottak - ezt ma elsősorban az Egyesült Álla-Az őszi nagyünnepek komoly megmé­­rettetést jelentenek a léleknek, ugyan­­akkor jelentős teher hárul a gyomrunk­­ra is, hiszen egy hónapon át szinte ünnepi étkezésről ünnepi étkezésre lé­­pünk. A feltálalt fogások azonban nem­­csak különlegesek és a hétköznapok étkezéseitől eltérőek, hanem szimbo­­likus tartalommal is bírnak. A legismer­­tebb ilyen étel a mézbe mártott alma, ami az édes, kerek újesztendőt jelképe­­zi. Vagy ennél jóval többet? Mi a jelen­­tősége a fenti idézetben található gö­­rögszénának vagy a póréhagymának, és hol marad nagyanyánk híres-hírhedt répafőzeléke? Egyáltalán, mit várunk ezektől a ״jelektől” vagy ómenektől, milyen hatással bimak az elkövetkezen­­dő sorsunkra? Ezek a jelek elsősorban emlékezte­­tők, eszünkbe juttatnak egy-egy olyan dolgot, amit kémünk kell az Örökké­­valótól: bőséget, áldást, biztonságot. Ugyanakkor felidézik azt is, hogy eb­­ben az időszakban ítéltetik meg az elő­­ző évünk, és születik döntés a követ­­kezőről, így eszünkbe juttatják a meg­­térés és a bűnbánat időszerűségét is. Ez pedig, remélhetőleg a vacsorán túl is tettekre sarkall mindenkit. Imák és ízek A ros hásánái és jóm kipuri imák nem az egyéni igényekről szólnak, hanem elsősorban azt hirdetik, hogy Örökké­­való uralkodik felettünk, minden jót tőle kapunk, mindenben tőle függünk. Az elfogyasztott szimbolikus ételekkel, és a hozzájuk kapcsolódó áldásokkal, imákkal is azt deklaráljuk: minden jó, amiért imádkozunk, az Örökkévalótól származik. Szimbolikus ételeink árul­­kodnak mindarról, amit a következő évtől várunk - vagy azért, mert önma­­gukban valamilyen jó dolgot jelente­­nek, vagy mert nevük emlékeztet az Örökkévaló egy áldására. Ezért szokás, hogy a ros hásánái vacsorán feltálalt, szimbolikus jelentő­­ségű ételek fogyasztása után elmon­­dunk egy-egy imát, amelyeket össze­­foglalóan kezdő szavaikról ismerünk: ״Jehi rácon...”, ״az legyen akaratod...” Ezek az ételek a mézbe mártott alma; a tök; görögszéna, répa vagy tehén­­bab; póréhagyma vagy káposzta; cék­­la; datolya. 6

Next

/
Thumbnails
Contents