Egység, 2008 (64-65. szám)
2008-04-01 / 64. szám
nyék között azonos események azonos következményekkel járnak. Ha nem győződhetünk meg arról, hogy az egyik változat legalább mennyiségileg közeli rokonságban áll-e a másikkal; ha nem bizonyosodhatunk meg afelől, hogy a változatok minőségileg hasonlítanak-e egymáshoz, továbbá ha nem tudjuk ellenőrizni, hogy más tényezők nem játszanak-e szerepet a körűiményék alakításában - akkor eredményűnk, illetve következtetésünk teljességgel értéktelen lesz! További példaként utalok arra, amit azt hiszem, már említettem annak idején. Egy kémiai folyamatban, legyen szó akár hasadási, akár fúziós reakcióról, bármilyen kis mennyiségű katalizátor megváltoztathatja az egész folyamat sebességét és lefolyását, vagy új folyamatot indíthat el. Még nem végeztünk a nehézségekkel, amelyek a világ keletkezésének úgynevezett tudományos elméleteiben rejlenek. Gondoljunk arra, hogy a tudomány egész struktúrája az atomokban jelen pillanatban lejátszódó reakciók és folyamatok vizsgálatán alapul, azon, ahogyan ma működnek a természetben. A tudósok együtt létező atomok milliárdjainak tömegében gondolkodnak, amelyeket más, hasonló méretű konglomerátumokhoz viszonyítanak. Nagyon keveset tudnak az atomok ősállapotáról; arról, vajon hogyan hat egymásra két teljesen különálló atom; még kevesebbet arról, hogy egyetlen atom részecskéi hogyan lépnek kölcsönhatásba egymással vagy más magányos atomok részecskéivel. Egyetlen dologban biztosak - amenynyíre a tudomány egyáltalán biztos lehét valamiben -, nevezetesen hogy a magányos atomok közti kölcsönhatás teljességgel másként működik, mint az atomok konglomerátumai között lejátszódó folyamatok. Foglaljuk össze, miben áll minden, a világ keletkezésére vonatkozó, úgynevezett tudományos elmélet gyengesége, sőt reménytelensége! a. Ezek az elméletek viszonylag rövid ideig tartó, mindössze néhány évtizedes - sohasem évszázados - megfigyelés alapján állnak. b. Az ismert - persze nem tökéletesen ismert - adatok ilyen, viszonylag kis mennyisége alapján, az extrapoláció gyengécske módszere segítségével mernek a tudósok elméleteket felállítani, és az okozatról az okra történő következtetéssel átfogni sok ezer (sőt szerintük sok millió és milliárd) évet! c. Ezek az elméletek könnyedén figyelmen kívül hagyják a minden tudós által ismert tényeket, neve-Egység A világ kora (I.) A lubavicsi rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi 5722. - 1962. - tévét 18-án írt leveléből adunk közre, amelyben a Tóra és a tudomány megállapításai közötti ellentmondásokkal kapcsolatban foglal állást, különös tekintettel a világ korára, a teremtéstörténet zsidó verziójára a Biblia és a zsidó bölcsek interpretációjában - szemben a tudományos elmélettel. A levelet Charles Darwin születésének 200. évfordulója és az idei ״Biblia éve” kapcsán adjuk közre két részben. nyilvánvalóbbá válik, ha abból indulünk ki, hogy egy általánosítás, amelylyel ismert okozatról ismeretlen okra következtetünk, sokkal spekulatívabb, mint az okról az okozatra történő következtet és. A REBBE SZAVA Rabbi Menáchem M. Schneerson Nagyon egyszerűen bemutatható, hogy az okozatról az okra történő következtetés spekulatívabb, mint az okból az okozat kikövetkeztetése: A négy két egyforma kettesre osztható. Itt az ok az osztandó és az őszíó, az okozat pedig a hányados. Az ok ismerete egyetlen lehetséges eredményhez vezethet: a hányadoshoz (a 2-es számhoz). Viszont ha csak a végeredményt, esetünkben a 2-es számot ismerjük, többféle következtetési lehetőséggel rendelkezünk, amelyekhez különféle módokon juthatunk el: a. 1 + 1 = 2; b. 4 - 2 = 2; c. 1 x 2 = 2; d. 4 : 2 = 2. Ha egyéb számokat is figyelembe veszünk, a lehetőségek száma, amelyekkel ugyanerre az eredményre juthatunk, végtelen (miután 5-3 szintén egyenlő 2-vel, 6 : 3 eredménye is 2, és így tovább, ad infinitum). Ehhez járul még egy nehézség, amely minden induktív módszerre érvényes. Az ismert adatokra alapozott következtetések, amikor alkalmazni próbáljuk - például ismeretlen terűletekre terjesztjük ki - őket, nem feltétlenül felelnek meg az azonosság elvének, vagyis hogy azonos körűimé-A ״probléma” alapvetően a tudományos módszernek, illetve magának a tudománynak a téves felfogásából ered. Különbséget kell tennünk az empirikus vagy kísérleti tudomány és a spekulatív ״tudomány” között. Az előbbi a megfigyeit jelenségek leírásával és osztályozásával foglalkozik, míg az utóbbi az ismeretlen jelenségekkel, olyanokkal is, amelyeket nem lehet laboratóriumi körülmények között előállítani. A ״tudományos spekuláció” kifejezés összeegyeztethetetlen fogalmakat társít, híszén a ״tudomány” ״ismeretet” jelent, a spekuláció pedig a szó semmiféle értelmében nem nevezhető ismeretnek. Legfeljebb arról beszélhetünk, hogy a tudomány az ismert tényekből kikövetkeztetett elméletek fogalmait alkalmázzá az ismeretlen tartományában. A tudomány az alábbi két fő követkéztetési módszert használja: a. Az interpoláció módszerét (az extrapoláció ellentétét) akkor használjuk, amikor tudjuk, milyen reakció következik be két különböző feltétel fennállása esetén, s ebből következtetünk arra, hogy a két szélsőség közti bármely helyzetben mi fog történni. b. Az extrapoláció módszerével akkor élünk, amikor az ismert tartómányon túli dologra következtetünk, az ismerten belüli változatok alapján. Például: tegyük fel, hogy ismerjük egy bizonyos elem változásait 0 °C és 100 °C között, és ennek alapján kiszámítjuk, hogyan fog viselkedni 101, 200 vagy 2000 °C-on. A két módszer közül nyilvánvalóan a második a kevésbé megbízható. Sőt a bizonytalanság az ismert tartománytói való távolodással egyenes arányban növekszik. így ha az ismert tartomány 0°C és 100 C között van, követkéztetősünk helyességének valószínűsége 1001°C-on kisebb, mint 100 C־on. Jegyezzük meg mindjárt, hogy a világ eredetére és korára vonatkozó spekulációk a második, gyengébb módszerrel történnek, vagyis extrapoládával. A módszer gyengesége még 2
