Egység, 2006 (58-60. szám)
2006-01-01 / 58. szám
sődleges ereje a lélek. Márpedig a lélek, ellentétben a testtel, nem öregszik, hanem csak fejlődik. Következésképp az öregedés időszakában nem szabad csökkenteni az aktivitás szintjét, mivel az idősödő ember spirituális értelemben egyre erősebb. Sajnos a társadalom arra tanít minket, hogy a sikert anyagiakkal mérjük. Azt sulykolja belénk, hogy egy milliomos valamiképp fölötte áll egy igazán bölcs, de szegény embernek. Ne hallgassunk erre a véleményre, és a sikert a képesség, a hozzáértés, a bölcsesség és a tapasztalat alapján ítéljük meg. Mivel az ember arra teremtetett, hogy spiritualizálja az anyagi világot, ezért az igazi boldogságot csak spirituális fejlődés és eredmény útján érhetjük el. Ez pedig adakozást jelent, mások iránti szeretetet, azt, hogy minden cselekedetünkben megtaláljuk a mélyebb értelmet, és minden megnyilvánulásunkban felismerjük az Örökkévalót. Az öregedési folyamat megértésének kulcsa az időtlen lélek elsődlegességének felismerése. Ez az a kulcs, amely nyitja alkonyi éveink lehetőségeinek kapuját. Az emberi produktivitás - az emberi kreativitás közvetlen eredménye; az emberi kreativitás pedig a lélek spirituális energiáié. ״Minden ember fáradozásra teremtetett”, mondták a bölcsek. Ez a fáradozás azonban életünk különböző szakaszaiban más-más formát ölt. Mikor az ember öregszik, és fizikai ereje csökken, fáradozásának és produktivitásának spirituális eredményekben kell kifejeződnie. Ha tehát az ember elér egy bizonyos kort, legyen az ötvenöt, hatvanöt vagy hetvenöt év, és egyszer csak bejelenti, hogy visszavonul, fel kell tennünk a kérdést: mitől? Az ambíciótól? A kreativitástól? A lelkedtől? Ez a fajta hozzáállás azt jelenti, hogy az illető egyszerűen a halálra készül, ami az ember szempontjából, aki azért teremtetett a világra, hogy teljesítsen egy küldetést, elfogadhatatlan. Az ember nem vonul vissza az élettől. A visszavonulást igazoló érvelés tévés, mert feltételezi, hogy életünk célja nem más, mint hogy egy bizonyos mennyiségű vagyont felhalmozzunk annak érdekében, hogy egy bizonyos kort elérve felhagyjunk a produktivitással, és élvezzük anyagi sikereinket és a szabadidőt. Nem arról van szó, hogy ne élvezzük munkánk gyümölcsét, hanem csak arról, hogy sose feledjük, hogy eredendően miért is dőlgozunk. Nem szabad egész életünket a megélhetésért dolgozva töltenünk, de sosem szabad lemondani a mun-Egység Öregedés és visszavonulás Megújhodás és méltóság Az évek sokasága tudasson bölcsességet. Jób 32:7. A lélek sosem öregszik, csak rezonálisabbá válik. A Rebbe jesen kiüresedett az életük? Ha szerencsénk van, mindnyájan megöregszünk. Örömmel vagy rettegéssel kell várnunk ezt az időszakot? Mielőtt eltűnődnénk életünk kései évein, fel kell tennünk magunknak egy alapvető kérdést az életről: miért vagyök itt? Az öregedéshez és a nyugállományba vonuláshoz való viszonyunk A REBBE SZAVA Rabbi Menachem M. Schneerson attól fog függeni, hogyan válaszolunk erre a kérdésre. Egyesek azt hiszik, hogy az élet elsőrendű célja az, hogy minél jobban kihasználjuk az anyagi lehetőségeket, és hogy olyan kényelemben éljünk, amilyenben csak lehetséges. Ezek az emberek valószínűleg be is érik annyival, hogy kései éveiket a lehető legnagyobb kényelemben éljék le; olyanban, amilyenre csak futja a pénzükből. Az élet utolsó szakasza úgy is felfogható, mint a hosszú, munkás élet utáni megérdemelt pihenő. Akkor viszont miért van oly gyakran, hogy az emberek nem érik be azzal, hogy napjaikat pihenéssel töltik? Azért, mert nem csak azért teremtettünk e világra, hogy pusztán anyagi életet éljünk, hanem azért, hogy igazsággal és erénnyel jobbítsunk rajta, és hogy minden egyes megmozdulásunkba vonjuk be az isteniséget. Ez a mi életünk küldetése, és ez egész életünkre érvényes. Ha az életünket kizárólag az anyagi nyereséggel és a produktivitással mérnénk, akkor az idős kori gyengülést nyilvánvalóan tehertételként értékelnénk. Mivel azonban az ember elsősorban spirituális lény, akinek az igazi gazdagságát intellektuális, emocionális és spirituális nyereségben mérjük, ezért felismerjük, hogy az élet el1972 tavaszán, nem sokkal hetvenedik születésnapja előtt a Rebbe számos levelet kapott jóakaróitól. Némelyikük fölvetette, hogy talán nem ártana fontolóra venni, hogy sok évtizednyi termékeny vezetői és aktivista-munka után vissza kéne fogni egy kicsit a tempót, és végiggondolni, nem jött-e el az ideje, hogy az ő korában lévő emberek többségéhez hasonlóan ő is megpihenjen. A Rebbének természetesen ez nem állt szándékában. A hétvenedik születésnapján, egy eseménydús nap után, amikor is olyan kimagasló személyiségeket fogadott, mint Jichák Rabin és Herman Wouk (aki Nixon elnök személyes levelét hozta), a Rebbe egy különleges találkozót hívott össze. Hosszú, érzelmekkel teli és mélyen átélt beszédet mondott. Szokásához híven, személyes példán keresztül mondta el a mindenkinek szóló üzenetet. Hangsúlyozta, hogy az időseknek nem szabad meghajolniuk a szokásos jó tanács előtt, és nem szabad beszüntetniük az aktivitásukat; épp ellenkezőleg: arra kell használniuk az évek során felgyülemlett bölcsességet és tapasztalatot, hogy ״erőről erőre” haladjanak. Az idős emberek félretolása nemcsak kegyetlenség, tette hozzá, hanem ostobaság is, mert minél gyorsabban változik világunk, annál nagyobb szükségünk van idős rokonaink és barátaink tapasztalatára és bölcsességére. Visszavonulás - de mitől? ״Hosszú éveken át hangyaszorgalommai dolgoztál. Most, hogy a fizikai erőd csökkent, nem kellene egy kicsit lassítani? Nem jött el az ideje, hogy learasd életed gyümölcsét?” A társadalomban szokásos megoldás természetesen a visszavonulás, a nyugdíjba vonulás. De vajon belegondoltunk-e, milyen hatással van a visszavonulás a lelkünkre? Miért boldogtalan oly sok idős ember? Miért érzik úgy, hogy tel2
