Egység, 2006 (58-60. szám)
2006-01-01 / 58. szám
Egység Az ingyen tfilin után, ingyen mezuza akció! Megérkeztek a Sholom D. Lipskar rabbi vezette floridai Bal Harbour Sul, és a Yaakov & Chana Weinbaum által adományozott tfilinek Budapestre. A kérelmezők az adományozó előírása szerint vállalták, hogy a vadonatúj tfilineket vallási kötelmeiknek megfelelően, naponta felteszik, és elmondják a napszaknak megfelelő imát. Az első tizenöt kérelmezőnek Oberländer Baruch és Köves Slomó rabbik ünnepélyesen át is adták a tfilineket. Várjuk további olyan érdeklődők jelentkezését, akik vállalják hogy minden nap ״fellégolják” a tfilint. A már eddig is sikeres tfilin akció mellett örömmel jelentjük be a nagyközönségnek az ingyen mezuza akciót. Azok, akik otthonuk bejáratára, az ősi szokást megtartva, egy mezuzát szeretnének tenni, de a költségek miatt nem engedhették meg maguknak ezt eddig, nem kell hogy mást tegyenek mint hogy jelentkezzenek az ingyen mezuza programra. Egy formanyomtatvány kitöltése után pár héten belül megkapják mezuzájukat. További információ és jelentkezés: info@zsido.com, 268-0183 visszaadja azt, amit elei belefektettek, s ugyanakkor elkezd befektetni a még nála is fiatalabb nemzedékbe. Végül, kései éveibe érve letudja életének azt az időszakát, amelyet a ״valódi” teljesítmény jellemez. Ha még nem hunyt ki benne a kreativitási kényszer, ajánlatos, hogy keressen magának valamilyen hobbit, ami kitölti az életét. Az élet tehát valami olyasmivé válik, amit ki kell tölteni. Az idős ember bizonyos értelemben teljes kört ír le: visszatér a gyerekkorához, azaz megint paszszív befogadójává válik egy világnak, amelyet mások kezdeményezései formáinak. Munkánk gyümölcse passzív élvezetének valóban megvan a maga helye és ideje: az eljövendő világban. Önmagában az a tény, hogy az Örökkévaló ad valakinek egy újabb napot a testi életre, azt jelzi, hogy az illető még nem teljesítette élete küldetését, hogy még teendője van ezen a világon. Lehet, hogy a serényen dolgozó felnőtt nosztalgikusan idézi fel a gyerekkorát, azt a korszakot, amikor nem nehezedett felelősség a vállára, és nem kellett fáradoznia. Növekedésünk és fejlődésünk során azonban lenézzük az ilyen fajta ״szabadságot”, mert szeretnénk valamilyen valódi és kreatív dőlgot csinálni. Hasonlóképpen kegyetlen mítosz a ״boldog nyugalomba vonulás” is, mivel a valódi boldogság csak úgy lehetséges, ha kreatívan hozzájárulunk világunkhoz. Az idős kor gyengébb fizikai állapota következésképp nem tétlenségre kárhoztató ítélet, hanem egy olyan feladat, amely arra kötelez minkét, hogy keressük a teljesítés új - és magasabb rendű - lehetőségeit. (folytatása következik) A New Yorkban megjelent best-seller alapján, amely a Rebbe beszédének válogatását tartalmazza: Símon Jacobson, Toward a Meaningful Life, William Morrow and Company. nyugdíjasfalvakba, vagy idősek otthonába; úgy gondolják, hogy több évtizedes munka után már kevés hasznukat lehet venni, tudásukat és tehetségüket hirtelen értéktelennek minősítik. Ez a modem szemlélet felszínesen nézve, ha csak részben is, de igaznak tűnhet. Talán nem igaz, hogy a korosodó ember fizikai képességei gyengülnek az évek előrehaladtával? Nem igaz, hogy egy hetvenéves ember teste már nem olyan, mint egy harmincévesé? De hát fizikai képességei alapján ítéljük-e meg az ember értékét? Ez a kérdés átvezet ahhoz a témakörhöz, hogy hogyan kezeljük az időseket: a velük kapcsolatos alapállásunk pontosan tükrözi az ״értékszemléletünket”. Ha egy ember fizikai ereje csökken, miközben a bölcsessége és az éleslátása fejlődik, akkor azt fejlődésnek vagy hanyatlásnak tekintsük-e? Nyilvánvaló, hogy ha az ember életében a materiális jellegű dolgok az elsődlegesek, akkor a test gyengülése a szellem gyengülését is jelenti: unalomba, hasznavehetetlenségbe és reménytelenségbe süppedést. Annak az embernek az esetében viszont, aki a testet a lélek kiegészítőjének tekinti, épp az ellenkezője az igaz: az idős kor spirituális gyarapodása megerősíti a testet. Az alkonyi évek lehetővé teszik számunkra értékrendünk pozitív átrendezését, ami az élet derekán, amikor az anyagiság hajszolása a legerősebb, nem könnyű. A visszavonulás gondolata abból a társadalmi felfogásból fakad, hogy az élet egy produktív és egy nem produktív szakaszból áll. Az első húsz-harminc életévet tekintik annak a szakasznak, amikor az ember felkészül a produktív életre. A következő harminc-negyven évben realizálja kreatív energiáit, azaz ka és a produktivitás világáról a tétlenség világa kedvéért, egy olyan világért, amely nem állít minket feladatok elé, és amely elszigetel minket spirituális küldetésünktől. Az öregedés szemlélete Az egyes életszakaszoknak természetesen más-más jellemzőik és szükségleteik vannak. Azért kell nagyon nagy gondot forditanunk a gyermekek nevelésére és oktatására, mivel az ő elméjük még nagyon befolyásolható; azért kell megfelelő mederbe terelni a fiatalók vad szellemét, mivel az olyan erős; azért futjuk be pályánkat és alapítunk családot életünk derekán, mert akkora érjük el a megfelelő érettséget és képességeket. Ugyanígy életünk alkonyának is megvannak a maga sajátos erői. A modern társadalom persze néha elfeledteti ezt velünk. Gondoljunk csak bele, hogyan ünnepeljük folyamatosan az ifjúság imázsát, hogyan teszi le a garast társadalmunk minden energikus és tetszetős dolog mellett. Ez nyilvánvalóan demoralizálóan hat az idősekre, és ennek folyományaként az egész társadalomra. Mit mond az a normáinkról, ha többre értékeljük az ifjúság vitalitását, mint az intelligenciát és a bölcsességet; többre, mint egy tapasztalt lélek spirituális vitalitását? Az öregséggel kapcsolatosan tehát két erősen eltérő nézet létezik. Az egyik szerint: ״ha öreg vagy, akkor elhasználódott vagy, és ezért használhatatlan”; a másik szerint: ״bölcs vagy és tapasztalt, és ezért nélkülözhetetlen”. A Biblia azt mondja nekünk, hogy az öregség erény és áldás. Azt mondja: tiszteljük az időseket, tekintet nélkül az iskolázottságukra és vallásosságukra, mert az élet minden esztendeje olyan bölcsességet és tapasztalatot terem, amilyennel még a legképzettebb fiatal sem rendelkezik. Sok mai társadalom ennek ellenére tehertételként fogja fel az idős kort, ezzel szemben a fiatalságot minden temieten - az üzleti élettől kezdve az államigazgatásig - nagyra értékeli, ahol is a fiatalabb nemzedék ragaszkodik hozzá, hogy a saját hibáiból tanuljon, ahelyett, hogy eleik vállára állna. Az ötvenedik életévén túljutott emberre már azt mondják: ״túl van a csúcson”, és már el kell viselni a célozgatásokat, miszerint jó lenne, ha a munkakörét egy huszonöt évvel fiatalabb ember töltené be. A társadalom valójában azt sulykolja, hogy a kései éveket a tétlenség és a hanyatlás jellemzi. Arra ősztönzik az időseket, hogy költözzenek 3
