Egység, 2005 (56-57. szám)
2005-04-01 / 56. szám
egy absztrakt gondolatot érthető szavakká váljon. A tanár célja nem más, mint olyan gázló kövek lerakása, amelyek megfelelnek a diák lépteinek, és egyre közelebb viszik a gondolat megértéséhez. Salamon király bölcsességének dicsérése az írás szerint ״bölcsebb volt minden embernél ... és háromezer példabeszédet mondott.” A metafora, a példázat nem csupán élvezetes módja egy gondolat megismertetésének, hanem egyúttal a gondolat átültetése az intellektuális diskurzus egy alacsonyabb szintjére. Salamon bölcsességének nagyszerűsége abban rejlik, hogy a legmélyebb, legmagasztosabb gondolatot is képes volt életre kelteni azok számára, akik a megértés alacsonyabb- háromezer lépcsőfokkal alacsonyabb- szintjén álltak. Ez pedig lehetővé teszí a befogadónak, hogy lépésről-lépésre haladjon felfelé, míg eléri a diskurzus eredeti, magasztos szintjét. Salamon bölcsessége is annak a bölcsességnek a metaforája, mellyel az Örökkévaló megteremtette fizikai világunkat. A nem-egzisztenciális reálitásból az egzisztenciálisba való ״ugrás” után az Örökkévaló megteremtette minden létezés legspirituálisabb, legmagasztosabb formáját. Ezután úgy rendezte, hogy azok fejlődjenek, míg végül- számtalan fázis után - létrejött a mi fizikai világunk, amely az Örökkévaló teremtett realitásainak legkézzelfoghatóbb megtestesülése. Valamennyi materiális elem és erő valójában egy magasabb, jóval spirituálisabb elem vagy erő megtestesülése; a víz, például a szeretet és a kedvesség fizikai megtestesülése, míg a tűz a hatalom fizikai dimenziója. Ám ahogy a világ tulajdonságai egyre kézzelfoghatóbbá válnak, egyúttál egyre távolabb kerülnek isteni forrásuktól. Minden egyes ״lefelé” vezető fokkal, egyre inkább elrejtődik az isteni ״fény”, s egyre inkább előtűnik annak ״edénye”, éppúgy, ahogy egy bonyolult gondolat is felhígulhat, amikor az élőbeszéd vagy az írás konkrét szavaiban ölt testet. A mi világunkban ez a folyamat elérte azt a pontot, amikor mindenki képes megtapasztalni az ״edényt”, de csak kevesen pillanthatják meg a benne rejtőző fényt. Látjuk, sőt el is olvassuk a papírra vetett szavakat, de nem mindig értjük a bennük tükröződő gondolatot. És mégis ez az Örökkévaló akarata: hogy ״sötét” és ״lenti” világunkban Egység Egység II. Az Örökkévaló és az ember közötti összhang Az Örökkévaló egy. - 5Mózes 6:4. Minden cselekedetünknek a belső egység felfedésére kell irányulnia.- A Rebbe megértsük az Örökkévalóhoz fűződő viszonyunkat. Az Örökkévaló olyannak teremtette a világot, hogy a legkülső burok lehántásával feltáruljanak az egymást követő, egyre absztraktabb és spirituálisabb rétegeket, és ezáltal megadta számunkra a lehetőséget, hogy mégismerhessük teremtőnket. A diákhoz hasonlóan, mi is lépésről lépésre, metafo-A REBBE SZAVA Rabbi Menachem M. Schneerson ráról metaforára haladva ismerjük meg világunkat. A ״fény” érzékelése egyre élénkebbé válik, a világról való tudásunk egyre tágul, ahogy egyre közelebb jutunk teremtőnk perspektívájához: az Örökkévalóhoz. Miképp a tanár-diák viszony a meghittség és a tisztelet, a szeretet és megbecsülés kényes egyensúlyán nyugszik, akképp hasonló egyensúlyra kell tőrekednünk az Örökkévalóhoz fűződő viszonyunkban is. Hogyan teremthetjük meg az egységet? Hogy lehetővé tegye a vele való egyesülést, az Örökkévaló bonyolult metafora-ösvényt teremtett, melyek a patakon átvezető gázló kövekhez hasonlatosak. Ezek a kövek a közvetítő vagy tolmács szerepét töltik be. A tolmács nem tesz hozzá új gondolatokat a beszélgetéshez - ez nem feladata -, csupán lehetővé teszi két fél számára a beszélgetést. A tanár-diák viszonyban a tanár a forrás és a közvetítő is. A tanár metaforája a közvetítő, amely lehetővé teszi, hogy (Folytatás az előző számból) Miképpen tárja fel az Örökkévaló az egységet? Mivel az Örökkévaló szándéka nem az, hogy alávessük magunkat akaratának, hanem az, hogy egyesüljünk vele, belénk helyezte az isteni forrásunkkal való igaz egység létrehozásának képességét. Valójában egy véges realitásban élünk, amely természeténél és definíciójánál fogva kizárja a végtelennel és a transzcendenssel való érintkezést. Az Örökkévaló azonban belénk helyezte a tudatosság hajszálereit, melyek lehetővé teszik fizikai világunk, az ״edény” külső, tőredezett burkának áttörését és az Örökkévaló egyesítő ״fényének” tiszta eszszenciájának megpillantását. Hogyan villantja fel előttünk ezt a ״fényt” az Örökkévaló? Vegyük például a tanárt s diákját. A tanár tudja, hogy a diák értelme csak most fejlődik ki, és hogy amennyiben saját tudásának szintjén vezet be egy új fogalmat, a diák csak megzavarodik. Ezért, ha új fogalommal akarja gazdagítani diákja tudását, összesűrít és metaforákkal, példákkal próbálja megértetni. A metaforák használata nem azt a célt szolgálja, hogy elválassza a diákot tanárjától: épp ellenkezőleg, arra való, hogy olyan egységbe vonja őket, amely egyikőjüket sem készteti megalkuvásra. A tanár továbbra is eredeti összetettségében szemléli a gondolatot, még ha egyszerű metaforával világítja is meg; ״belülről kifelé” tárja fel. A diák, pedig számára is érthető nyelven megfogalmázott új gondolattal ismerkedhet meg; ő ״kívülről befelé” haladva ismerkedik meg vele. S ezáltal kezdetét veszi a metaforától a gondolatig tartó ״belső” út. Az új gondolat meghonosodik és részévé válik a diák értelmének, míg végül ő is ugyanúgy érti, mint tanárja. A tanár-diák viszony fent leírt metaforája kiválóan alkalmas arra, hogy 2
