Egység, 2002 (47-50. szám)

2002-12-01 / 50. szám

Egység tudást: logikánkba, érzelmeinkbe, és ami a legfontosabb: viselkedésünkbe. Ahogy a bölcsek tanítják: ״Mivel az Örökkévaló könyörületes, neked is kö­­nyörületesnek kell lenned. Mivel az Örökkévaló együttérző, neked is együttérzőnek kell lenned." Ilyenformán az istenes magatartás egységet teremt az ember és az Örök­­kévaló között, ami végre e földre he­­lyeztettünk. Megváltozik az egész szem-' léletünk: időnként már meg-megpil­­lantjuk a ״edényben” tündöklő ״fényt”. Felismerjük, hogy minden, ami körű­­lőttünk van, az Örökkévaló. Mikor ét­­kezünk, tudjuk, hogy értelmes és iste­­nes célok érdekében táplálkozunk. Megértjük, hogy minden tárgynak ma­­gasztosabb célja van, mint az, hogy egyszerűen csak kielégítse szükséglete­­inket: Rádöbbenünk,. hogy asztalunk tanulásra való, szobánk komoly beszél­­getésekré. Munkánk már nem pusztán megélhetés, hanem lehetőség az erköl­­esős és etikus magatartásra, és hogy az Örökkévalót világunkba vezessük. Az orvos felismeri az emberi testben az is­­teni csodát, a mérnök a munkájában az isteni elrendezést és egységet. És végezetül: megtanuljuk érzékelni az isteni gondoskodást. Rájövünk, hogy a falevél rezdülésétől kezdve a galaxisok mozgásáig mindent az Örökkévaló mozgat. Ahelyett, hogy kívülről befelé szemlélnénk az életet, megtanulunk belülről kifelé tekinteni. Mikor legköze­­lebb üzleti útra vagy nyaralni megyünk, már nem az emberek és a környezet tri­­viális külsőségeivel foglalkozunk, hanem a valóság új szintjén vizsgáljuk létünket, s azt kérdezzük magunktól: Miért hozott ide engem az Örökkévaló? Milyen mé­­lyebb tanulságot szűrhetek le ezekből az űj találkozásokból? Az isteni építész térképe Ahogy megtanulunk értelmet keresni mindenben, ami életünkben történik, úgy válik előttünk mind értelmesebbé az élet. Mindennapi dolgaink, bármi­­lyen triviálisnak tűnnek is, űj értelmet kapnak. Ahogy elkezdjük lehántani az Örökkévaló valóságát elhomályosító rétegeket, úgy fejlődik értelmünk és fel­­fogó készségünk. Elkezd kibontakozni a való világ; már nem takarja bizony­­talanság és sötétség, hanem a maga­­sabb rendű tudás fényében fürdik. Ehhez a ponthoz elérkezve, minden eddigit felülmúló tettet vittünk véghez: létünk fenntartása közben felismertük, hogy az isteni egyik megnyilvánulása vagyunk. Ezen túlmenően újfajta ener­­giát vezetünk az ״alsó” világba: segí­megmondta nekünk, hogy ezt meg is kell tennünk. Önmagunkban is megta­­láthatjuk az Örökkévalót, és ugyanak­­kor tudatára ébredhetünk, hogy az Örökkévaló magasan fölöttünk áll. Kötelességünk és legfontosabb fel­­adatunk, hogy felismerjük a különbsé­­get az emberi és az isteni lét között, s hogy elfogadjuk azokat a lehetősége­­két, amelyeket az Örökkévaló azért biz­­tosít számunkra, hogy egyik birodalom­­ból a másikba költözhessünk. Hogyan kerülünk kapcsolatba az Örökkévalóval? Ahhoz, hogy megtaláljuk az Örökké­­valót, lassanként hozzá kell szoktat­­nunk magunkat a lelki fejlődéshez. Addig kell emelkednünk fokról fokra, míg el nem kezd előttünk lelki szem­­szögből, majd végső fokon az Örökké­­való szemszögéből kibontakozni a •vi­­lágmindenség képe. Ez az út teljesíti be az Örökkévalóban kezdődő és végző­­dő kozmikus küldetésünk körét, s ez által teljesítjük be Teremtőnk vízióját. E folyamat első lépése a magasan fölöttünk létező valóság egyszerű tudó­­másul vétele, s annak felismerése, hogy valóságunk önmagában nem, hanem csupán az isteni energia kiterjedése­­ként létezik. A második lépés az, hogy világunkat az Örökkévaló kényelmes hajlékává tegyük. Végül pedig egyesít­­jük a két valóságot: a miénket és az Örökkévalóét. Mindezt úgy érhetjük el, hogy anya­­gi életünket lelki célok szolgálatába ál­­lítjuk; arra késztetjük lelkünket, belső valónkat, hogy testünket, külső valón­­kát magasabb célok felé irányítsa. Elő­­fordul, hogy egy ember élete kilencven százalékát evéssel, alvással, munkával, pihenéssel és más jellegű anyagi szűk­­ségleteinek kielégítésével tölti. Ha azonban mindez annak érdekében tör­­ténik, hogy a fennmaradó tíz százaié­­kot imának, tanulásnak, jótékonyság­­nak és más istenes feladatnak szentel­­je, akkor az illető ezzel aktívan átfor­­málja puszta fizikai lényét. Azáltal, hogy megnyitjuk elménket egy új lehetőség előtt - nevezetesen an­­nak, hogy az ember valósága valójában csak parányi része a mindent felölelő valóságnak -, képesek vagyunk saját emberi létünk határain túllépni. Elkez­­dünk megtanulni úgy gondolkodni, mint maga az Örökkévaló. Megtanul­­juk elfogadni a hitet és az érvelést, a függetlenséget és az egységet. És ha egyszer felülemelkedtünk az emberi gondolat határain, fizikai létezésünkbe is beépíthetjük ezt a magasabb rendű tővé teszi számunkra, hogy jobban vi­­szonyuljunk magához az Örökkévaló létezésének misztériumához. Rádöbbe­­nünk, hogy az Örökkévaló létezése túl van az általunk ismert valóság körén, ugyanakkor azonban tartalmazza ezt a valóságot. Az, hogy az Örökkévaló egyszerre véges és végtelen, egyszer­­re anyagi és transzcendens, azért lehet­­séges, mert az Örökkévaló mindkét fo­­galomnak fölötte áll; nem meghatáro­­zott és nem meghatározatlan. E misz­­térium fölötti gondolkodás révén égé­­szén új síkra emelkedhetünk, s mindé­­nekelőtt az Örökkévaló szándékainak megfelelően kerülünk kapcsolatba az Örökkévalóval. Mivel az Örökkévaló akarja, hogy egyesüljünk vele, ezért teremtette azt a finom és elegáns folyamatot, amely­­nek révén ezt megtehetjük. Ez a folya­­mat puhatolózással és kérdezősködés­­sei kezdődik, majd a létünk fájdalmai­­val való tusakodásokon keresztül eljut az értelem kereséséig. Lassanként, lé­­pésről lépésre másszuk meg a valóság hatalmas hegyét; egyes kérdésekre választ találunk, s közben újabb kérdé­­sekre bukkanunk; mind mélyebb és mélyebb válaszokat kapunk, mígnem végezetül kapcsolatba kerülünk és egyesülünk az Örökkévalóval. Eljutunk ahhoz a felismeréshez, hogy nem az Örökkévalót nem határozhatjuk meg; belátjuk, hogy Ő fölötte áll minden meghatározásnak, még a ״meghatá­­rozhatatlan” fogalmának .is. És ez a végső egyesülés: a meghatározások és paradoxonok világában felismerjük a minden meghatározás és paradoxon fölött álló Örökkévalót. Ebben a világegyetemben minden­­nek két dimenziója van: egy külső és egy belső dimenziója. Idővel önma­­gunkban is fölfedezzük ezt a kettőssé­­get. Felismerjük, hogy bár testünk a láthatóbb, a külső dimenziónk, mégis a belső dimenziónk a fontosabb: érzel­­meink, vágyaink, céljaink és lelkünk. Rá kell szoktatnunk magunkat, hogy a világegyetemet ugyanígy szem­­léljük, azaz ״kívülről befelé” szemléié­­tünket ״belülről kifelé” személetre kell változtatnunk. Ahelyett, hogy először a külső burkot vesszük szemügyre, s aztán haladunk befelé, meg kell tanul­­nunk, hogy bensőnket tekintsünk el­­sődleges erőforrásunknak. Ez nem egyszerű feladat, mivel egész életünk úgy telik el, hogy kívül­­ről befelé szemléljük a világmindensé­­get. Eleinte lehetetlennek tűnik majd felfogni, hogy az Örökkévaló mennyi­­re különbözik tőlünk. Az Örökkévaló azonban felruházott minket azzal a ké­­pességgel, hogy szólhassunk Róla, és 3

Next

/
Thumbnails
Contents