Egység, 2002 (47-50. szám)
2002-12-01 / 50. szám
Egy soproni jidise mámé ״Jákob nem halt meg” tanítják Bölcseink, ״mivel gyermekei élnek ő is tovább él”. A zsidó gondolkodásmódban az emberi életnek nincs a halállal vége, mivel a lélek örökéletű. A test elhunytéval a lélek élete nem ér véget. Jákobról azonban azt tanítják bölcseink, hogy nem csak a lelke élt tovább a szellemi világokban, hanem a fizikai világban is tovább élt azáltal, hogy gyermekei és leszármazottai tovább vitték és folytatták azt az utat amin ő haladott életében. Mindannyian azt kívánjuk magunknak, hogy mikor meghalunk emlékünk jóként legyen beírva a nagykönyvbe. ״Igazi leszármazottai a szenteknek, a jó tetteik” tanítják bölcseink és valóban nem csak vérbeli gyermekeink tartják meg emlékünket, hanem mindazok a jócselekedetek is amelyeket életünk során teszünk. Tisztelettel emlékezünk vissza Lebovits Izidornére, Erzsi nénire, akit mindenki a soproni jidise mámé ként ismert, és aki ez év márciusában hunyt el. Erzsi néni hagyatékából egy jelentős részt a Chábád Lubavics Egyesületre hagyott, azzal a céllal hogy ezzel is erősítse a magyar zsidóságért tett munkánkat. Az ő és hozzátartozói emlékére minden évben a kád is elmondásával fogunk visszaemlékezni. Töké náfsá crurá bicror háchájim. Legyen emléke áldott! Mi vagyunk az a nemzedék, amely révén az isteni jelenlét tudatosul a földön. Hadd vonjuk fel végre a függönyt, amely oly régóta takarja előlünk az Örökkévalót. Belefáradtunk már. Mi is várunk, az Örökkévaló is vár. Ne várassuk már tovább. Mikor a Rebbe még csak két és fél éves volt, anyja egy este, miután lefektette, benézett hozzá. Meglepetésére nem találta az ágyban a kicsit. Végigkutatta az egész házat, de nem találta. Végül eszébe jutott, hogy megnézi abban a szobában is, amelyet imádkozásra használt a család. Legnagyobb meglepetésére ott találta hajlongva imádkozó fiát. A Rebbe később bárhová ment is, mindenhová magával vitte az imakönyvét. A New Yorkban megjelent best-seller alapján, amely a Rebbe beszédeinek válogatását tártálmázzá: Simon Jacobson, Toward a Meaningful Life, William Morrow and Company, 294 oldal. mondják nekünk, hogyan együnk és aludjunk, hogyan játsszunk és dolgozzunk, hogyan öltözködjünk, és hogyan viselkedjünk. Ugyan hányszor kérdezzük meg az orvost, milyen vizsgálatok alapján jutott következtetéseire, ugyan hányszor megyünk be egy étterem konyhájába körülnézni? Amikor azonban az Örökkévalóról esik szó, szkeptikusabbakká válunk. Miért leszünk hirtelen ennyire logikusak? Talán félünk a felelősségtől, amit küldetésünk felismerése jelent? Az emberek manapság mind gyakrabban beszélnek az Örökkévalóról, hogy vissza kellene térnünk a magasabb rendű értékekhez, s hogy mélyebben kellene fölfogni földi küldetésünket. Mindez jó szándékú beszéd - most azonban eljött az ideje, hogy cselekedjünk is. Engedjük be életünkbe az Örökkévalót. Nem kell hozzá sok. Az Örökkévaló mindössze parányi nyitottságot kér tőlünk, amely által a lehető legszélesebb bejárást biztosítja számunkra az abszolút valóságba. Szenteljük csak életünk egy apró szegletét az Örökkévalónak, de azt a szegletet ne használjuk másra. tünk feltárni az Örökkévaló lényegét egy olyan világmindenségben, amely eredetileg függetlennek tekintette magát. Felismerjük, hogy világunk, amely úgy érzi, hogy nincs oka, csakis a meghatározatlan és meghatározhatatlan Örökkévaló által jöhetett létre, akinek szintén nincs oka. Hogy idáig eljussunk, az isteni építész készített számunkra egy térképet, amely feltünteti a világ számos kanyargós, sötét ösvényét. Ez a térkép a Biblia, amely utat mutat az embernek, miként élhet értelmes, termékeny életet. Lehetővé teszi, hogy bepillantsunk anyagi világunk külső rétegei mögé, s megpillantsuk a benne rejlő istenit. Megmutatja nekünk azokat a jótettekét, amelyeket minden embernek véghez kell vinnie, s amelyek által jobbá tehetjük életünket és környezetünket. Minden embernek - legyen az orvos, tudós, hivatalnok, sofőr, szülő vagy tanító - van egy kis szeglete az anyagi világban, amelyen jobbítania kell, s amelyet elő kell készítenie az Örökkévaló otthonául. És amikor az egész mindenség elkezd teremtője szándéka szerint működni, belépünk a messiási korba, az isteni szándék felfedésének és valóra válásának korszakába. Önösségünk félretétele és az Örökkévalóhoz való folyamodásunk által nem kevesebbek, hanem többek leszünk. Mivel mind mi, mind anyagi céljaink természetüknél fogva átmenetiek, ugyanilyen átmenetiek anyagi eredményeink is. Ha életünket egy valós és örök valósághoz kötjük, minden tévékenységünk és eredményünk örökké válik. Ne feledjük: az Örökkévaló mindannyiunkat egyedi képességekkel ruházott fel. Földi küldetésünket rajtunk kivül senki más nem teljesítheti; a mi feladatunk, hogy felismerjük ezt a küldetést, és minden energiánkat ebbe az irányba fordítsuk. Paradox módon a létünk csak akkor nyer értelmet, ha rájövünk, hogy az isteni léthez képest önmagában mennyire értelmetlen. Végül azonban, mikor sikerül az isteni nézőpont magasságéba emelkednünk, belátjuk, hogy életünk ennél értelmesebb nem is lehetne. Gyakran halljuk, hogy emberek kétségbe vonják az Örökkévaló létét. Ta- Ián Te is közéjük tartozol. Érdekes megfigyelés, hogy sok ember hajlamos jóval nagyobb elszántsággal kétségbe vonni az Örökkévaló létét, mint önmaga egynémely cselekedetét. Gondoljunk bele, hogy fontos döntésekkor milyen gyakran hagyatkozunk mások tapasztalatára. Elfogadjuk az orvosok és a tudósok döntéseit. Elfogadjuk olyan emberek tanácsát, akik meg4
