Egység, 2000 (41-42. szám)
2000-03-01 / 41. szám
A zsidó mesekönyvek sokban különböznek gyerekkorom mesekönyveitől. (Mi is asszimilánsok voltunk - módjával, mint a magyar ortodoxok). Azokban a mesekönyvekben - gondolok itt a legismertebbekre, mint Andersen, Grimm, stb. - a vasorrú bába a végén nem eszi meg Jancsit és Juliskát, és Hófehérke gonosz mostoháját is utoléri a végzet. Nomeg Hamupipőkét is elveszi a történet végén a királyfi , aki ״jön tán, hófehér paripán". Dettó a Csipkerózsikával. így legalább a happy end biztosítva van, akárcsak az együgyű Tarzan mesékben. A most megjelent ״Zsidó mesék” (legendák, történetek) valami gyökeresen más műfajt képvisel. Itt a tanulságos meséket az a bűbáj lengi körül, ami a naivitás, az egyszerű hit (emuná psutá) és a szofisztika egyfajta keveréke. A zsidó mesék (idézőjel nélkül) az elmúlt 2000 év üldözéseinek jegyeit viselik magukon, és ebben különbőznek a Biblia - a zsidó Biblia, a Tánách - történeteitől. Kozákok, pogromok, vérvádak és csodával határos (meg)menekülések. Történetek Gólemmel vagy anélkül; történetek kis zsidókról, akik a mindennapi megélhetésért vívott harc nem mindennapi hősei. A stetl jellegzetes figuráiról, mindannyiunk dédnagymamáiról és üknagyapáiról, be nem teljesülő álmokról amelyek címzettje Erec Jiszráél. Tegyük ehhez hozzá a chászid mesevilágot innen és a keleti zsidóság zamatos-illatos történeteit onnan - és máris megvan a recept, ami nem titkos, nyitva áll mindenki előtt, bárki meríthet (és merít is) belőle. Hogy csak egyet említsek: Thomas Mann ״József és testvérei”ben fellelhetők olyan ritka Midrások, amelyeket Magyarországon ma legfeljebb két-három zsidó ismer. A zsidó mesében nincs, vagy alig van fikció, kitaláció, fantáziaszülte rege, ami csupán szórakoztatni akar, függetlenül a belelő áradó pozitív, vagy negatív üzenettől. Gyerekkoromból származó emlék: szombat esténként összeültek-bújtak zsidók a beszemedresten, a bócherek a tanházban, és meláue máiké, vagyis ״lakoma” (legtöbbszőr héjában főtt krumpli) keretében danoltak és búcsúztatták szombat királynőjét. Az est főprogramja az elbeszélés volt, amit úgy hívtak hogy iude (héber kiejtéssel uudá) ami tényt, megtörtént esetet jelent. Ugyanis velünk állandóan történt valami, de ez nem királyi palotákban, vagy marcipánból készült Ha akaijátok - Zsidó mese Mániákus zsidóknál, mint én vagyok - akiknél bármely zsidó könyv megjelenése örömünnep, amelyen legalább fél-hóiéit kellene mondani - a most megjelent Zsidó mesék dupla örömöt jelent, egész hálállal és esetleg a sehechejánu áldással. Ebben egyébként döntsenek a rabbik, ha befejezték az éppen soros veszekedést. Meséket általában gyerekek olvasnak, és egyáltalán nem mindegy hogy milyen meséket. Azok a szellemi behatások, amelyek a zsenge emberpalántákat érik meseolvasás közben, felnőtt korukban is éreztetik jó - vagy rossz - hatásukat. Ha a könyv pozitív üzenetét hordoz, mégha rejtve, indirekt formában is, akkor nevelő hatású, és mint tudjuk, a gyereknevelést a brit miiá utáni napon kell elkezdeni. (Kértek ne használjak idegen szavakát, vagy használjak lábjegyzetet. Akkor inkább megmagyarázom. A ■brit miiá törvény, vagy szokás, vagy törvényerejű rendelet a zsidóknál: minden fiúgyermeket nyolc napos korában körülmetélnek, és ezzel felveszik a bömbölő ifjút Ábrahám szövetségébe. Ettől kezdve számít zsidó embernek, kap nevet, térmészetesen zsidó nevet - és készül a bar micuára. Ja, hogy ez mi? Ezt majd legközelebb magyarázom meg.) A korai gyereknevelés fontos tartózéka az olvasás. A zsidó gyerek 3 éves korában tanul meg olvasni. Négy éves korában Chumást tanul (majd legközelebb...), 5 éves korában már ismeri a rási betűket (mint fent), és a legnagyobb zsidó exegéta Tóra-magyarázatait olvassa-tanulja. Ebben minden benne van. Mesék is. A Pesti Jesiva méreteinél fogva szerény. Ugyanakkor a hely szelleme sugárzik a Vasvári tanházból. Valaha itt Talmud Egylet működött, kitüntetett szerepe volt a zsidó oktatásnak. Idézünk a Zsidó Budapest című könyvből: ״A könyvek olvasásának és párokban (zugot) való megvitatásának bizonyos rituális rendje volt. A nap három részre oszlik. Egy rész a Toráé, egy rész az Imáé, egy a kenyérkereső munkáé. Ezért ez nem jesivának számított, mert ott két részre oszlik a nap: Tóra és Ima. De az előbbibe a felnőttek kötődése erős lehetett a tanházhoz, mert élethossziglan látogattak oda.” A háború után néhány évig még ״valódi jesiva” is működött a falak között. A Tan szelleme átitatta ezeket a téglákat. Ezért jó, hogy az épületben újra szent iratokat tanulmányoznak, és a zsidó tudomány szavaitól visszhangzanak a falak. Magam még láttam falusi jesivákat, amelyek a bölcsek intelmei szerint működtek: ״Hálj a földön szalmán, egyél kenyeret sóval, ha a Tant tanulmányozni akarod”. Ha a bócherek hetente kétszer nem böjtöltek volna, még éheztek is volna. Legyen áldás azokon, akik a mai modem körülmények között nem engedik elhamvadni a lelkesedés tüzét. Slomó, ha az iskoláit befejezi itt, Magyarországon akar rabbi lenni. Úgy látja, sok a feladat, amelyet meg kell oldani. A helyi viszonyokat ismeri, a nyelvet választékosán beszéli, s réméli, a közös hangot is megtalálja leendő híveivel. Gondolkodni kezdtem, érvényes-e még a róla szóló beszámoló címe, hiszén Slomó, úgy látszik révbe ért, már nem keresi az utat. Megtalálta! A dolog nem ilyen egyszerű. Először is, nem zárja ki, hogy ha olyan egyetemet talál, ahol világi műveltségét gyarapíthatja, szellemi horizontját tágíthatja, még jobban elmélyülhet a judaisztika világában, akkor ebbe az iskolába beiratkozik. Jó példát mutatnak azok a pesti fiúk, akik érdeklődnek a jesivák iránt, legtöbbjük egyetemi hallgató. Modoruk, műveltségük, kifejező készségük nyomán talán Slomó is megérti - erről győzködöm én is -, hogy érdemes megkeresnie és megtalálnia a megfelelő tanintézetet. A másik probléma, hogy vajon eljut-e a szava azokhoz - miként a Hágádéban áll —, akik még kérdezni sem tudnak? Megtalálja-e a szunnyadó lelkekhez az utat, hogy szót váltsanak, és ami fontosabb szót is értsenek? Tehát marad a cím. Deutsch Gábor (Remény) 9
