Egység, 2000 (41-42. szám)
2000-10-01 / 42. szám
Nyikorgó falépcsők gazdagabbá tett. Mert miről is van szó egy-egy ilyen alkalommal? Az imarend, a különböző ünnepeinkhez kapcsolódó szokások, és a Báál SémTov-ról szóló chászid történetek mellett a személyes problémák hagyományhű, halachikus értelmezésére is sort kéritünk. Nagyon nehéz feladat egy ilyen személyessé és bensőségessé izmosodott élmény szavakká formálása; mindig úgy tűnik, mintha a lényeg sikkadna el. Ezért csak azt kívánhatom, hogy minél többen tegyék meg a ״Vasvári” nyikorgó falépcsőjén a zsidósághoz vezető első lépéseket, és tegyék életük részévé azt az élményt, hogy barátjukkal a Talmud fóliánsainak árnyékában végső kérdéseket feszegetnek. Waldner Zoltán Szeretnéd magad a zsidó hagyomány mélységes mély kútjának tükrében megcsodálni, abban magadat megfüröszteni? Amennyiben a kérdésre igennel feleltél, szeretném felhívni a figyelmedet egy szellemi izgalmakban bővelkedő, de kevéssé ismert lehetőségre, a Pesti Jesiva keretén belül működő tutoriális - ״lubavicsiul” chávruszá, tanulópár - képzési forrnára. Ennek keretében a jesiva egyik hallgatójának segítségével teheted meg az első lépéseket a zsidó hagyomány, és ezen keresztül a világ és önmagad jobb megismerése felé vezető úton. A Pesti Jesiva diákjaival sokféleképpen veheted fel a kapcsolatot. A telefon és az e-mail mellett létezik még egy kézenfekvő megoldás: a péntek esti ima, és még inkább az azt követő kidus remek lehetőséget nyújt a személyes kapcsolat felvételére. Mikor felkértek ennek a cikknek a megírására, nagyon szívesen vállalkoztam rá, ugyanis a Yochanan-nal töltött heti másfél óra az egyetemi tanulmányok mellett, nemcsak hogy közelebb hozott a zsidó hagyományhoz, hanem egy mély, baráti kapcsolattal is Egy szeretett rabbi egyszer, még kisfiú korában egy gyerekcsapattal játszott. A gyerekek sorra felkapaszkodtak egy létrára. Egyiküknek sem volt mersze egészen a létra tetejéig mászni, de benne nem volt félelem. A nagyapja később megkérdezte tőle: - Te miért nem féltél, amikor a többiek mind féltek?- Mert a többiek, miközben másztak, folyton lefelé néztek - válaszolt a gyermek. - Látták, milyen magasan vannak, és megijedtek. Én kapaszkodás közben csak fölfelé néztem. Láttam, milyen alacsonyan vagyok, és szerettem volna följebb jutni. (folytatása következik) A New Yorkban megjelent best-seller alapján, amely a Rebbe beszédeinek válogatását tártálmázzá: Simon Jacobson, Toward a Meaningful Life, William Morrow and Company, 294 oldal. figyeljük testünk anyagi vágyait, tapasztalhatjuk: a kívánságai hol körkörös, hol cikcakkos utakat járnak be. Megadott irány nélkül, hol itt, hol ott jelenik meg valami, ami az adott pillanatban fölkelti figyelmét. Mindezeket a részeket a lélek fogja össze, a lélek kapcsolja össze a hétköznapit a magasztossal, az anyagit a szellemivel. A lélek szerénységre is tanít. A test önző - a lélek alázatos. A lélek biztosítja számunkra azt a képességet, ami által önmagunk fölé emelkedhetünk, hogy észrevegyük mások szükségleteit is, s hogy érzéssel reagáljunk azokra. Lélek nélkül a test önző vágyai rabszolgasorba hajtanak, s végső fokon elpusztítanak minket. A lélek lényünk magasztos fele, állandóan fölfelé törekszik, ahogy a gyertya lángja, szüntelenül igyekszik minket az Örökkévalóhoz kapcsolni. Próbáljon ám a test a földön marasztalni- a lélek képes minket ezen túl- s felülemelni. Miért olyan fontos, hogy tudjuk: van lelkünk? Mivel érzékszerveink ennyire méghatározók, a bensőnkben rejlő dolgok megtapasztalásához ki kell kapcsolni őket. Ha megfosztanak minket a látástói, a hallástól, a szaglástól, az ízleléstői és a tapintástól, vajon mi marad? Elsőre talán ijesztő a gondolat: nem marad semmi. Pedig marad: önmagunk. Érzékszerveinkre csupán azért van szükségünk, hogy a rajtunk kívül eső világgal kapcsolatot tartsunk. Önmagunk látásához nincs szükségünk szemre, önmagunk hallásához nincs szükségünk fülre. Érzékszerveink használata nélkül is tudjuk, hogy vagyunk; ez egyszerűen a tudat, egy egészen különleges valami. Érzékeink nélkül is élünk tehát. Lélek nélkül azonban nincs élet. Létért folytatott küzdelem az van, igen. Az élet azonban a mi értelmezésünk szerint egy cél követése, lelkünk kérésése, az Örökkévalóért teljesített küldetésünk. Mikor a tudós fölfedez egy térmészeti törvényt, úgy érzi, föllebbentette a fátylat valamiről, s valami olyasmit pillantott meg, ami érzékszerveink hatókörén kívül esik. A játékszerét szétszedő gyermek ugyanezt keresi: a titkot, amitől a játék működik. Ez a kiváncsiság az emberi természet örök tulajdonsága. Saját lényünkkel is így áll a helyzet. Ha nem vagyunk tudatában a saját magunkat működtető erőknek, köztünk a lelkűnknek, sosem fogjuk megérteni önmagunkat. Ha nem tudjuk, miként működik a lelkünk, nem leszünk képesek táplálni. Még szerencse, hogy mikor a lélek táplálékra vágyik, tudatja. Bárhogy próbáljuk is elhallgattatni, bárhogy próbáljuk is anyagi javakkal elterelni a figyelmét, akkor is kiáltani fog, akkor is közli velünk, hogy életünkből hiányzik valami. Ez a közlés időnként nyugtalanság, céltalanság, üresség érzéseként jelentkezik. A valami több után sóvárgásként. A test önző - a lélek szerény A lélek megtapasztalása nélkül nem fejlődhet az ember személyisége, mivei a fejlődést épp a lélek kielégületlensége ösztönzi. A test, míg önös érdékeit kielégítik, nem vágyik emelkedettségre. A lélek ad irányt és harmóniát életünknek. Az anyagi világ, azaz a test világa részekre osztott; a lélek a tengely, amely körül valamennyi fizikai tevékenységünk forog. Ha egy napig 3
