Egység, 1999 (37-40. szám)
1999-09-01 / 39. szám
Élt egyszer egy idős tudós, aki családja minden unszolása ellenére sem volt hajlandó megrövidíteni tanulása és imádkozása idejét, ami napi huszonegy órát tett ki. - Miért nem pihensz legalább egy órával többet? - kérdezgették. - Húsz óra is több mint elegendő! A tudós így válaszolt. - Itt, ezen a világon az emberek olyanok, mint egy lánc szemei. Ha csak egyetlen órával is tovább pihennék, annak hatása volna egy másik emberre, aki egy másik országban talán naponta csak egyetlen órát imádkozik: attól kezdve talán még egyet sem. És lehét, hogy abbahagyja egy másik ember is, aki csak hetente egyszer imádkozik. És esetleg abbahagyja egy harmadik is, aki csak évente egyszer mond imát. így hát láthatjátok: az én egyetlen órám talán nem tűnik soknak, de gondoljatok arra, hogyan hathat más emberekre! Mindannyian gyakorolhatunk pozitív hatást mindenkire, akivel kapcsolatba kerülünk, méghozzá olyat, amely messze túlterjed látókörünkön. Talán még életet is menthetünk vele, márpedig minden egyes élet egy egész világ. És mivel a felelősség az egyik legalapvetőbb emberi szükséglet, a felelősség vállalása egyben saját életünk megmentését is jelenti. Bárhol járunk, bárkivel találkozunk is, keressük a lehetőséget a segítségnyújtásra, mások inspirálására, támogatás nyújtására. Ebben a bonyolult és zavaros világban sosem szabad elfelednünk, hogy felelősek vagyunk önmagunkért, egymásért és környezetünkért. Az Örökkévalón kívül ugyanis ez mindenünk. Ne feledjük: ״Ha én nem cselekszem magamért, akkor ki cselekdjék értem? Ha csak magamért cselekszem, akkor mit érek én? Ha most nem , hát mikor?" A New Yorkban nemrég megjelent best-seller alapján, amely a Rebbe beszédeinek válogatását tartalmazza: Simon Jacobson, Toward a Meaningful Life, William Morrow and Company, 294 oldal. Kapható a JesiVAkáció ’99 jegyzete A Chábád Éubavics Egyesületben kapható a JesiVAkáció '99 jegyzete, amiben sok magyar nyelvre először csak most lefordított anyag olvasható, mint például a váló- és szabadító levelek törvényeit tárgyaló, Záchin löádám sölo böfánáv (Valaki egy ember távollétében eljárhat annak javára) disputáció, a Talmud, Gitin traktátusának első fejezetéből; 100 Talmudi fogalom; Maimonidész: A megtérés törvényei; A chászidizmus és a kabbala fogalmai, stb. A füzet ára: 1 500 Ft. Egység minden szinten hatunk egymásra, a személyes elvek befolyásolják az egyetemeseket, és fordítva. Nem tehetjük meg, hogy fedezékbe húzódva várjuk a válságot. A tudatlanság és a céltalanság nem semleges: mindkéttő aktív, romboló erő. Manapság mindnyájunknak felelősséget kell vállalnunk embertársainkért. Hogy egymásnak segíthessünk, természetesen előbb tanulás és felkészülés révén önmagunknak kell segítenünk. Szükség idején azonban ostobaság és önzés volna addig várakoznunk a segítségnyújtással, míg mi magunk el nem érjük a teljes tökéletesség állapotát. Nem szabad félnünk elhagyni kényeimes környezetünket s kilépni egy sokszor ellenségesnek rémlő világba, mivel sokszór egy-egy új helyzet olyan szintű eltökéltséget vált ki belőlünk, amit sose hittünk volna magunkról. Végtére életünk maga is abból származik, hogy az Örökkévaló gyökerestől kiszakítja lelkünket kényelmes szellemi közegéből, s egy idegén, anyagi világba ülteti át. Felelősségünk beteljesítésének csupán egyetlen feltétele van: hogy az isteni és abszolút erkölcs és etika hasson át minket. Ha saját, egyéni szempontunk alapján mérlegelünk, s hagyjuk, hogy személyiségünk diktálja cselekedeteinket, esetleg többet ártunk mint használunk - mind másoknak, mind magunknak. Az embertársaink iránti felelősség mellett környezetünkért is felelősek vagyünk. Az ember a teremtés ékköve, de anyagi - állati, ásványi, növényi - világunk minden egyes részét ugyanez az isteni szándék és cél tölti el, következésképp ekként is kezelendő. A környezet szent, senkinek sincs joga pusztítani; elemeit csak olyan mértékben vehetjük igénybe, amennyire az kapcsolatban áll evilági küldetésünkkel. Igen: állatokat tenyésztünk, növényeket termesztünk önfenntartásunk érdekében, fákat döntünk ki, hogy házat, iskolát építhessünk, kivonjuk a föld olaját, hogy melegedjünk. Ha azonban nem produktív és magasabb célok érdekében használjuk a környezetét, ugyanolyan éberen kell ügyelnünk rá, mint önmagunkra. Mindnyájan ugyanabban a világban élünk. Ha valaki nehézségekkel küzd, mindnyájunknak át kell éreznünk; ha valakinek sikerül valami, mindnyájunknak részesednünk kell belőle. Mindannyiunknak megadatott a választás: észrevesszüke ezt a felszín alatt meghúzódó egységet, vagy fejünket elfordítva csak magunkkal törődünk, akár még mások rovására is. A felelősség az egyik legnagyobb adómány, amelyben az Örökkévaló részesített minket, s amely által tevőleges résztvevői lehetünk a világnak. Soha sem szabad lemondanunk erről az adományról. A világ sorsának kényes egyensúlyában lehetséges, hogy egyetlen jó cselekedet is átbillenti a mérleg nyelvét. az számít. Lehet, hogy elkeseredettnek és tehetetlennek érezzük magunkat, mintha azt kérnék tőlünk: meregessük ki kiskanalanként a tengert. De nem csak az eredmény a fontos: fontos az is, hogy megpróbáltunk segíteni, s fontos a szándék mögött álló őszinteség is, amely kielégíti a felelősségvállalás iránti belső szükségletünket. És előbb-utóbb minden munka megtermi gyümölcsét. Felelősség a mai világban Mindannyiunknak vannak nagy adósságaink: tartozunk a családnak, amely fölneveit; a barátainknak, akik irányt mutatnak nekünk; tanárainknak és a bennünket oltalmazó népeknek. Nyilvánvaló, hogy ezt az adósságot a társadalom minden lehetséges módon való jobbítása révén vissza kell fizetnünk. Gondoljuk csak el, milyen más volna az életünk, ha senki sem vállalta volna a felelősséget a rólunk való gondoskodásért és taníttatásunkért. Sohasem volt még ekkora szükségünk egymásra, sosem volt még ekkora szükség az ínséget szenvedők kiáltásának meghallására. Nemzedékünk kritikus nemzedék, sok embernek nincs életcélja, kapcsolataiknak nincs irányultsága. Mégis sokunkban fölmerül a gondolat: hogyan törődhetnék más problémáival, mikor van nekem is éppen elég? Egy este. miközben rabbi Dovber mélyen tanulmányaiba temetkezett, legkisebb gyermeke kiesett a bölcsőbői. A rabbi ugyan a szomszéd szóbábán volt, de nem hallott semmit. Apja, rabbi Snéur Zálmán, az első lubavicsi rebbe, azonban, aki a fölöttűk lévő szobájában szintén tanult, meghallotta a csecsemő sírását. Lejött, visszatette a bölcsőbe és álomba ringatta a kicsit. Rabbi Dovber ebből sem vett észre semmit. Az apa később megfeddte fiát. - Bármilyen magasztos is a célod, a gyermeksírást mindig meg kell hallanod. Sosem szabad kételkednünk abban, hogy tudunk-e segíteni. ״Ugyan mit érhetnék el én?” - kérdezzük magunkban. ״Ugyan ki hallgatna énrám?" Kivétel nélkül minden embernek megadatott, hogy világosabbá tegye a világnak azt a szegletét, amelyben él. A történelem arra tanít minket, hogy az emberiség egyetlen egység: bármi történik is akár a földkerekség legtávolabbi pontján, előbb-utóbb befolyásolja életünket. Néhány nemzedékkel korábban sokkal jobban el voltunk szigetelődve egymástól, s talán jobban el tudtuk szigetelni önmagunkat és közvetlen környezetünket. Nyilvánvaló, hogy ez ma már nem így van. Minden pillanatban, 3
