Egység, 1999 (37-40. szám)
1999-09-01 / 39. szám
״A TEREMTŐ, A TÓRA ÉS A ZSIDÓSÁG - EGY EGYSÉGET ALKOT” (Z0HÁR) ד״סב 39 1 U י r א 5760 TISRI 1999. Egység ח ד O 7י v ר SZEPT. MINDEN ZSIDÓ LAPJA ת Régi-új tanárok Friss házaspárral gyarapodik az idén a lubavicsi közösség. Az ifjú Sherman család Rabbi Shlomo és Sarah már nem először járnak Magyarországon, ahol mind a ketten eltöltöttek már egyegy évet. Az eredetileg dél-afrikai Sarah 1997-ben a Gán Menáchem (akkor még csak) óvodában tanított, a kaliforniai Shlomo pedig tavaly a Pesti Jesiva egyik tanulója volt. A nyár elején összeházasodott ifjú pár már megérkezett Budapestre. Rabbi Shlomo a Pesti Jesivában fog tanítani, Sarah pedig visszatér eredeti munkájához az óvodához és (az azóta elindított) isko- Iához. Örömmel és jó kívánságokkal köszöntjük újra az ifjú párt. Szeminárium Leányfalun Töltsd közösen családoddal és barátaiddal október utolsó hétvégjét, jó hangulatban Leányfalun. A két napos sábáton alatt jó környezetben színes előadásokon és programokon vehetsz részt. Várjuk fiatalok és ifjú családok jelentkezését. A sábáton ára két napi panzióval és teljes ellátással, 6 étkezéssel 4 850 Ft. Öt fős csoportos jelentkezésnél 10% kedvezményt adunk. 8 éven aluli gyermekeknek ingyen. Jelentkezés és további információ Óberlander Báruch rabbinál, tel. 268-0183. A Pesti Jesiva börtönmissziós szolgálata akik a Pesti Jesiva állandó hallgatói. Jossy Salamon (akinek apja ’56-ban vándorolt ki Izraelbe Budapestről szüleivel) és Smuel Raskin rendszeresen, hetente kétszer több börtönben látógatják a zsidó foglyokat, akik már alig várják jöttüket. A foglalkozás imát, tanulást, kötetlen beszélgetést jelent, és néha a zárkában rövid chászid táncra is perdülnek, hogy felvidítsák a rabokat. Meghívó Mindenkit szívesen látunk 1999. október 10-én vasárnap 18 órakor a Pesti Jesiva 1999/2000 tanévének megnyitójára. A megnyitón bemutatjuk a jesiva idei bővített programját, üdvözöljük a jesiva új hazai és külföldi hallgatóit, és felidézzük a tavalyi év eredményeit. Sajnálatos tény, hogy a magyar börtönőkben zsidók is vannak, néha még izraeliek is. Ezek gyakran igénylik a kapcsolatot a zsidóság képviselőivel, néha kóser kosztot is kérnek és egyéb vallási szolgáltatásokat. Különböző egyházak tartanak fent ún. börtönmissziót, rendszeresen Iáfogatják az elítélteteket, illetve azokat, akik vizsgálati fogságban vannak - néha meglepően hosszú ideig. A zsidók részére egészen a legutóbbi időkig nem volt ilyen szolgáltatás. Evekkel ezelőtt próbáltak ugyan egy ilyesfajta ״lelkiszolgálatot” létesíteni, de a dolognak hamar vége szakadt. Utána Oberländer Baruch rabbi, a lubavicsi sliách töltötte be az űrt. Most a szolgálat megnyugtató - és állandó jellegű - elrendezést nyert, miután a hivatalos börtönmisszióhoz csatlakozott két ifjú izraeli rabbihallgató, Angol nyelven Talmud Tóra vasárnaponként 10-től 12 óráig Budán a XII. Tamási Áron u. 41. sz. alatt. Korábbi Tórái ismeretek nem szükségesek. A gyermekek Talmud Tórájával egy időben férfiaknak (apáknak akik elhozzák gyermekeiket a Talmud Tórára, és másoknak is) bevezetés a zsidó liturgiába, majd könnyű reggeli után lehetőségük nyílik általuk választott témák tanulására a Pesti Jesiva egy-egy hallgatójával tanulópárokban. A tanuláshoz alapszintű angol nyelvtudás szükséges. Jelentkezés és további információ: 395-4470, 268-0183 Itt az Uj Ev! Szeptember 10-én este lesz itt a zsidó Új Év, Ros Hásáná. Ha még nem tudja, hol töltse az ünnepet, csatlakozzon hozzánk, a Pesti Jesivá-ban! Jó hangulat, lelkes imádkozás és ima után állófogadás jellegű Kidus vár mindenkit. Az ünnepi imák reggel a megszokott időben 9.00 órakor, az esti imák Ros Hásánákor 19 órakor, Jóm Kipurkor 18.30-kor (az imát egy böjt előtti vacsora megelőzi) kézdődnek. Szukkotkor 18.30-kor, Szimchát Tórakor pedig 18.15-kor kezdünk. Az ünnepek után október 8-tól kezdve a tél végéig az imádkozás 17.30-kor kezdődik. Híveinket kérjük, hozzanak az ünnepekre vendégeket, főleg gyerekeket. Boldog Új Evet kívánunk mindenkinek. Zsidó Újság az Interneten: www.zsido.com! Ha még nem olvasta, itt az alkalom! Ha már járt nálunk, jöjjön újra!