Egység, 1999 (37-40. szám)

1999-05-01 / 38. szám

múltak s a kis patak befagyott, mert a Király elrejtőzött, az udvar elvonult és vele elköltözött az öröm, a vígság és a fény... De csak a fák, virágok, mada­­rak és a patak elől rejtőzhet el, mert azoknak nincs gondolatuk. Az ember azért maga elé képzeli, lelke elé vará­­zsolja és ami a gondolatban él, az az igazi élet és csak az él, ami a lelkünk­­ben él... A gondolat egyesíti a lelket a Legfelsőbbel és azért az embernek mindig örülni kell, mert a Király előtt nem illik szomorkodni, csak derült lé­­lekkel léphetünk színe elé. A Báál Sém még megélte, amikor a Király és udvara újra megjelentek és az ablakon meleg napsugarak áradtak be az imaháznak berendezett szobába. De a cádik teste egyre gyengült és csak az ablakon át gyönyörködhetett az ünnep látványaiban, csak az ablak mögött mondhatta el halkan a virágo­­kát köszöntő imát... Bent a szobában azért most is ün­­népi derű lebegett. És mikor pészach előtt beköszöntött a nagy Szombat, az a nagy nap, amelyen minden áldás megkétszereződik és az összes égi Csa­­tornák megtelnek, a cádik arcáról szin­­te le lehetett olvasni, hogy elérkezett a kegyelmek kegyelme és mindenki kíváncsian várta Szombat harmadik lakomáját...- Az egész világ csak ének és tánc a Legfelsőbb előtt... A mindenség csu- ; pa dal és mindenki és minden ad hoz­­zá egy-egy hangot... Minden lélek egy- ! egy énekhang, a tóra minden betűje ! egy-egy énekhang és minden lélek a tórának egy-egy betűje ... És a hang legnagyobb gyönyöre, hogy simán, édesen beleolvadhat a nagy Dalba, amelytől a Király kegyelemre derül... ׳ A lélek akkor olvad a Dalba, amikor kiszáll a testből és azért legnagyobb gyönyöre, ha a tóra-adás napján hagy­­hatja el a testet, mert akkor tele van a mindenség a Tóra mirrhaillatos betűi­­vei... Ezt mondotta a cádik a harmadik lakománál. És akinek halló füle és látó szeme volt, biztosan tudhatta már, hogy a Báál Sém Tov a kinyilatkozta­­tás ünnepén fog búcsút venni a földi világtól... Maga a cádik ezentúl állandóan ; derült volt. Édes izgalom ült az arcán, mintha gyönyörű utazásra készülne. És amikor Pészachtól Sevuotig esténként a Szefirá napjait számlálta, bár hang­­ja folyton gyengült, egyre nagyobb uj­­jongással mondotta el az imákat. Vég­­télén öröm töltötte el, hogy már csak néhány nap választja el a nagy céltól, a napok egyre fogynak... öt nap, négy nap, három nap, két nap, egy nap... Egység Patai József A Báál Sém Tov halála Rabbi Jiszráél Báál Sém Tov, a chászidizmus szülőatyja háromszáz évvel ezelőtt, 1698 Elül 18-án született, és 1760 Szíván hó 6-án halt meg, mely Sávout első napja, azaz idén május 21. Járhzeitja alkalmából közöljük az alábbi legendát. A Báál Sém Tovnak egyetlen fennmaradt saját kezével írt levele (Lubavicsi Könyvtár, New York) Harmadnapra a Szombat első lakó­­májánál a Báál Sém Tov a lélek és Is­­ten egyesüléséről beszélt, ami nagyobb gyönyör, mint vőlegény és ara egyesü­­lése... És ki ne tudta volna, hogy eze­­két a titkokat akkor hallotta odafent... Még néhány hónapot kellett a lel­­kének a földön töltenie. De ezek a hónapok tele voltak termékenységgel és kegyelemmel. A cádik már nem hagyta el a szobáját és a hívek mindig körülötte állottak és hallgatták a szava­­it. Egész héten keveset beszélt, de a Szombat harmadik lakomájánál, alko­­nyatkor, amikor nem volt sem nappal, sem éjjel, mindig nagy titkokat nyilat­­koztatott ki; boldog, aki hallotta.- ״Tele van a föld az ő dicsőségé­­vei”, mondja az írás. Minden tele van Istennel és Isten mindenben van, még a gonosz vágyban, a vétkes cselekedet­­ben is. De a bűn fáj neki és ez a Sechiná szenvedése... Sokszor azon­­ban elrejtőzik... Látjátok, már hideg van odakint, a levelek lehullottak, a virágok elhervadtak, a madarak élné-Halála előtt évekig már csak nagy erői­­ködössel bírta visszatartani a lelkét, hogy fel ne röppenjen az égbe, a Lelkek Csar­­nokába. Valahányszor imába fogott és lelke emelkedést kezdett érezni, mindig erőt vett rajta a vágy, hogy felszálljon a tíz Szefirán keresztül a Koronáig, hogy újra egyesüljön eredeti forrásával, az isteni Dicsfénnyel, amely az Idők elején kisugározta. A teste ilyenkor összeros­­kadt és a hívek rémülten nézték a cádik tiszta testének vergődését, felemelték és az ágyba fektették; de nemsokára ma­­gához tért, felegyenesedett és elmond­­ta reszkető hangon, milyen látomások tárultak eléje, míg a lelke a magasságok­­ban bolyongott. Egyszer már majdnem végleg elsza­­kadt a lelke testétől. Jomkipur este volt, a cádik, bár nagyon gyengélkedett, most is maga akarta előimádkozni a Kol Nidrét, mert látta, hogy az ítélet, amelyet fent Izráel fiaira kimondani akarnak, nagyon kedvezőtlennek ké­­szül és ezt meg kellett akadályozni. De alig imádkozott egynéhány mondatot, alig próbálta összekötni a gondolatát az első Szefirával, lelkét már felvonzotta a Végtelen és repült, repült feljebb és feljebb és mikor ama Csarnok elé ért, hallotta, amint a lelkek örömbe olvad­­va, gyönyörtől reszketve susogták egy­­másnak:- Jön a Báál Sém Tov, köztünk lesz a Báál Sém is már! A tiszta lélek azonban tovább szállt, feljebb, feljebb, hogy a tündöklő Koro­­na sugaraiba olvadjon..., magához csá­­bította a Báál Sém lelkét és amikor elé­­be ért, kijelentett neki, hogy az ítélet enyhülni fog, de még nincs itt az ideje az ő felköltöztetésének, szálljon csak vissza a földre és terjessze a tanait, a lélektisztító szent titkokat, mert addig nem valósulhat meg a Megváltás ígé­­rete, amíg az összes lelkek meg nem tisztulnak... És a lélek engedelmeskedett. A Báál Sém Tov magához tért és alig hallható hangon tovább folytatta a Kol- Nidrét... A hívek pedig tudták, hogy a Báál Sém Tov nem is halhat meg az Engesztelés napján, hiszen neki nin­­csen bűne... 10

Next

/
Thumbnails
Contents