Egység, 1998 (32-36. szám)

1998-11-01 / 36. szám

Egység érezzük a spirituális orvosolásnak, en­­nél jóval többet is adhatunk. Tisztán üzleti szempontból azt is mondhatnánk, hogy a jótékonykodás csökkenti saját anyagi forrásainkat. Ám ha tudatosítjuk, hogy jólétünk forrása az Örökkévaló áldása, a jótékonykodás a legjobb beruházássá válik. Ha anyagi gondjaink vannak az üzletmenetben, még többet kell adakoznunk, hogy biz­­tosítsuk az Örökkévaló áldását. Bölcse­­ink így mondták: ״Fizess tizedet, hogy jól menjen sorod.” A jótékonykodás megnyitja számunkra a fentről áramló gazdagság új csatornáját. Az Örökkéva­­ló, mielőtt eldöntené, hogy milyen mér­­tőkben áld meg egy-egy embert, bizony szemügyre veszi, hogy az mennyit ada­­kozott korábbi vagyonából. A pénzügyi szemponton kívül, a jótékonykodás ezerszeresen gazdagít­­ja lelkünket és értelmünket. Ha időt szakítunk egy-egy jótékony cselekedet­­re, még ha ez nem több annál, hogy egyetlen órát vagy napot olyasvalami­­re szánunk, amiről azt gondoltuk, nem fér bele időnkbe, azt tapasztaljuk, hogy bőséges jutalomban lesz részünk, sőt jótékony cselekedetünk eredménye­­képp jóval többet érünk el, mint amennyit egyébként elérhettünk volna. Roppant fontos, hogy mindenben nagylelkűek legyünk. Bármilyen hely­­zetben a megfelelő módon kell adakoz­­nunk és segítséget nyújtanunk - s nem azért, mert kötelességünknek tartjuk, hanem egyszerűen azért, mert arra kell törekednünk, hogy - az Örökkévaló­­hoz hasonlóan - mi is adakozóak le­­gyünk. A mi nemzedékünk feladata, hogy minden lehetséges módon és minél többet jótékonykodjunk. Olyan időket élünk, amikor megszaporodott az anyagilag tehetős, de spirituális sze­­génységben tengődő emberek száma. Még a legnagyobb anyagi biztonság­­ban élőknek is roppant nagy szükségük van szeretetre és barátságra. Mindenkinek késztetést kell éreznie, és másokat is arra kell ösztönöznie, hogy a jótékony adakozás életük szer­­vés és magától értetődő része legyen. Ha élvezzük a jó szerencse áldását, tud­­nunk kell, hogy ez lehetőséget teremt arra, hogy adakozzunk s ezt ne pusz­­tán személyes nyereségvágyból tegyük. Sokféle módon segíthetjük a rend­­szeres jótékonykodást. Helyezzünk perselyt lakásunk minden szobájába, irodánkba, sőt autónkba is. Tanítsuk meg gyermekeinket arra, hogy ne saj­­nálják másoktól a pénzt és az időt. A vállalatoknak úgy kell gyakorolniuk az adakozás erényét, hogy rendszeresen szétosztanak pénzt és egyéb javakat a ségét, és tisztában vagyunk azzal, mi­­ért is kaptuk, a pénz átok helyett áldás­­sá válik. És ha gazdagságunkat nem pillanatnyi vágyaink kielégítésére hasz­­náljuk, hanem az utókor számára szó­­ló jótékony és emberbaráti célokra for­­dítjuk, pénzünk - úgymond - örökéle­­tű lesz. Hogyan jótékonykodjunk? Nagyon fontos, hogy anyagilag segít­­sük a rászorulókat, hiszen egy materi­­ális világban élünk, ahol az élethez szükséges dolgokat csak pénzzel tud­­juk megvásárolni. Sohase feledjük azonban, hogy a jótékonykodás több, mint egyszerű pénzügyi tranzakció, hiszen éppúgy megoszthatjuk mások­­kai időnket, tapasztalatainkat vagy ép­­penséggel együttérzésünket. Meghív­­hatunk egy magányos embert vacsorá­­ra, tanácsot adhatunk egy tinédzser­­nek, miképpen kezeljen egy problé­­mát. Az efféle spirituális jótékonykodás igen fontos, mivel lelket önt a szüksé­­get szenvedő emberbe. A jótékonykodás akkor is eléri cél­­ját, ha az adakozó önös szándékkal vagy vonakodva adakozott, hiszen megsegített egy rászorulót. Magától értetődik, hogy ez nem a jótékonyság legoptimálisabb formája; sokkal jobb, ha teljes szívünkből adakozunk. A leg­­jobb pedig ha névtelenül juttatjuk el adományunkat a rászorulónak, különö­­sen akkor, ha az adomány feszélyezi, vagy megszégyeníti a szükséget szén­­védő embert. A jótékonyság legnagyszerűbb for­­mája olyasvalami, amit talán nem is tekintünk jótékonykodásnak: ez pedig nem más, mint hogy olyan lehetősé­­get nyújtsunk valakinek, hogy többé ne legyen rászorulva mások segítségére. Például biztosíthatjuk egy család bete­­vő falatját egy, tíz, vagy akár húsz éven át. Ez valóban kegyes és jótékony cse­­lekedet. De mennyivel nemesebb és jobb, ha a családfőnek munkát bizto­­sítunk, kölcsönt nyújtunk, vagy megta­­láljuk a legmegfelelőbb formáját annak, hogy ismét visszaadjuk büszkeségét és önbecsülését, hiszen ezáltal képes lesz megállni a saját lábán. Ügyeljünk arra is, hogy jótékonyko­­dásunk ne haladja meg saját lehetősé­­geinket: így például helytelen, ha bank­­kölcsönt veszünk fel azért, hogy ada­­kozhassunk. De mindenki, még a leg­­szegényebbek is kötelesek saját lehe­­tőségeikhez mérten adakozni. A ha­­gyományos mennyiség jövedelmünk egytizede, vagy, ha erre mód van, an­­nak egyötöde. Ha pedig szükségét gazdagság kihívása, amit nem szabad félvállról venni: ne hagyjuk, hogy saját egónk félrevezessen. ״Emlékezz arra, hogy a gazdagság az Örökkévaló adó­­mánya”. Ha erről megfeledkezünk, a pénz az önzés, a modern kor ״arany­­borjújának” jelképévé válik. Ez persze nem jelenti azt, hogy si­­kereink nem saját erőfeszítéseink ered­­ménye. Sőt, minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy sikeresek le­­gyünk, nem elég ölbe tett kézzel ülni és várni a sült galambra: tennünk is kell valamit. De sose feledjük, hogy ez az Örökkévaló áldása, és nem csupán saját erőfeszítéseink eredménye. Min­­den valamirevaló üzletember tudja, hogy még a legjobb üzleti terv, még a legkeményebb munka is édeskevés; önmagában nem garantálja a sikert. A jótékonykodásnak hatalmas ere­­je van és nem engedi, hogy belesüp­­pedjünk az önérdek mocsarába. Áz erényes tettek valóban jók és magas­­ba röpítik a lelket, de a jótékony célú adakozás mégis az anyag spiritualizá­­lásának legnagyszerűbb módja, mivel azt jelképezi, hogy saját lényünkből - azaz képességeinkből, erőfeszítéseink­­bői, ambícióinkból és együttérzésünk­­bői - adunk valamit. Élt egyszer egy rabbi, akinek fel­­tűnt, hogy a falujában élő embere­­ken elhatalmasodott a vagyongyűj­­tés iránti vágy, s hogy mindenki a másik rovására próbált meggazda­­godni. Egybehívta a falubelieket, és így szólt:- Az emberi szerencse forgan­­dó. Aki most fenn van és hango­­san örvendezik szerencséjén, bal­­ga, mivel fordul a szerencse, és ha­­mar lent találja magát, jóval mé­­lyebben mint azok, akiken koráb­­ban nevetett. Az is balga, aki most lent van és siránkozik sanyarú sor­­sán, hiszen sorsa egy szemvillanás alatt jobbra fordulhat. Jól tesszük, ha mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy a szerencse forgandó és nem örök, míg egyetlen erényes cselekedet az örökkévalóságnak szól. A pénz önmagában átok is lehet. Mivel ez az anyagiasság esszenciája, a pénz és a gazdagság természeténél fogva kérészéletű. A pénz a végtelen szorongás forrásává válhat, hiszen bár­­milyen gazdagok vagyunk, állandóan aggódunk, vajon mindig megfelelő mennyiséggel rendelkezünk-e majd, vagy hogy nem fogjuk-e az egészet el­­veszíteni. Ha helyére tesszük a pénz jelentő­3

Next

/
Thumbnails
Contents