Egység, 1996 (23-27. szám)
1996-03-01 / 23. szám
Egység ״JÁCMACH” forgatom a kiadvány lapjait. A legbelső címlapon héber cím is szerepel - Pe el pe, vagyis ״Szájról szájra” s alatta ez a szöveg: ״A zsidó templomi és magánéletben használatos héber szavak, általánosan alkalmazott rövidítések, valamint jiddis (zsargon) kifejezéseknek, kiszólások és közmondásoknak betűsoros jegyzéke és magyarázata.” 1941-ben jelent meg a könyv Pápán, a szerzők szinte az utolsó utáni pillanatban érezhették szükségét, hogy rögzitsék az akkor még használatban lévő, de netán csak a hallásból megszokott szavakat, amelyeknek eredetét használóik közül is sokan aligha ismerték. Vajon honnan tudhatta volna például egy poroszlói - ez volt az én falum - ortodox, de az asszimilációban hivő zsidó, hogy amikor valami ilyesmit hall a templomban: ״hindert far cóhnoszet”, akkor eredetileg a ״hajcóó v’hákhnószó”, vagyis a Tórának a frigyszekrényből való kiemelése és visszahelyezése tisztségéért ״licitál” a kile, a gyülekezet? Több mint ötven évnek kellett eltelnie hozzá, hogy éz a könyv - és mondjuk ki: ez a kicsinységében és helyenkénti pontatlanságában is fontos könyv - új életre keljen, és megismertesse a mindennapoknak (és ünnepeknek) a zsidó családokon belül vagy a zsinagógái életben használt leggyakoribb ״jiddis” szófordulataival, kifejezéseivel a mai, az ötven évvel előbb élteknél is - ilyen tekintetben minden bizonnyal - tájékozatlanabb zsidó (és nem zsidó) érdeklődőket. A ״jiddis” szót idézőjelbe tettem: a nagyon érdémes szerzőknek valójában okuk lett volna rá, hogy a szógyűjtemény jelzőit egybeírják, így: ״magyarjiddis”. Tudniillik talán éppen az asszimiláció hozta magával, Amikor az ember megér egy bizonyos életkort, gyakran néz vissza, sűrűn próbálja felidézni valahai múltja, gyermekkora, ifjúsága emlékeit, a szülői ház szókásáit, egykori környezete hangulatát, azokat a kifejezéseket, amik zsidó közösségekben mindennaposak voltak. Ilyenképpen került sor feleségemmel folytatott beszélgetésünkben, éppen a közelmúltban, családi ״emlékcserékre”: ez hogy is volt minálunk, hogy is volt tinálatok. így jött elő - egyebek között - a ״jácmach” szó. Ezt a feleségem idézte föl, ám a pontos jelentését nem tudta. Én meg nem is ismertem a szót, otthon, a Tisza menti kis faluban, sohasem hallottam. És hiába néztem, kerestem számos jiddis szótáramban - pedig kiváló szótáraim vannak -, הפ לא הפ (SZÁ)RÓl-SZÁ;RA.) alkolmaiott r&*idlt4*»h, valaiainr jidcfii (Etargon) hl(«]«14a«kn•) SZERKESZTETTEK: BLAU HENRIK LÁNG KÁROLY P 4 p o, 1 4 י t . egyikben sem akadtam rá. De most, hogy a legutóbbi hetekben megjelent egy egykori könyvecske reprint kiadása - ״Szájról-szájra. Magyar-jiddis szógyűjtemény” -, az első dolgom az volt, hogy megnézzem, szerepel-e benne ez a szó. Nos, szerepel! (A jelentését nem árulom itt el: aki kíváncsi, majd utánanéz maga is ebben a kis gyűjteményben...) Természetesen ezek után még nagyobb hévvel és az egykori szerzők - zc’l - , Blau Henrik és Láng Károly iránti tisztelettel forgattam és nek. Fogadja ezért hálás köszönetünket! Ez a valóban kitűnő könyv megérdemelt volna egy gondosabb és szakszerűbb szerkesztést. A mű gazdag tartalmát és szuggesztív előadásmódját, tehát valódi értékét a sajnálatos szerkesztési hibák nem csorbítják, de a sorozat remélt folytatása szempontjából mindenképpen említnünk kell. Különösen feltűnő a nevek, héber szavak, zsidó fogalmak nem következetes, néha egyetlen oldalon is többféle átírása. Az idegen helynevek, pl. Klozsnitz (Klozsnic helyett) furcsa megjelenítése. A s’vá hang nem következetes, illőgikus átírása, pl. Börésit, Brésit, Smuel, D’rábbi. A felesleges, gyakran helytelen ״magyarítás”, pl. Genézis (Genezis helyett), az ״Alter Rebbe” elnevezés ״Öreg Rabbi”-ként jelenik meg a helyes ״Öreg Rebbe” helyett (a ״rebbe” speciális, a chaszidizmusban használatos szóalak!). A nagy kezdőbetűk indokolatlan használata, pl. Brisz Mila (magyar jelentését sem írjuk nagybetűvei!), Chámász (nem a térrorszervezetről lévén szó), Minjen, Mázzál Tov stb. Néhány név indokolatlan németes alakja, pl. Schnéor (Snéor helyett), Zvi (Cvi helyett), stb. Mindezek - mint mondottuk - nem a mű és a szerző számlájára írandók. A ״Mózes Öt Könyve a haszid folklór tükrében” több, mint hiánypótló kiadvány! A magyar nyelvű irodalomban mindidáig az egyetlen autentikus chászid munka; a Tóra-tanulás és a zsidó folklórkutatás rendkívül hasznos, újszerű, és ezen felül élvezetes olvasmányt nyújtó forrásműve. Kedves Naftali Kraus, várjuk a folytatást! Naftali Kraus: Mózes Öt Könyve a haszid folklór tükrében. Budapest 1995, Akadémiai Kiadó. Dr. Borsányi Ferenc ״Azzal, hogy a cáddikok történeteit idézzük” - mondotta a braclavi Náchmán rabbi - ״magunk felé irányítjuk a Messiás fényét ide, ebbe a világba, és elűzzük világunkból a [szellemi] sötétség és lelki gyötrelem minden fajtáját.” A szentéletű chászid rebbékről szóló mesék, az ő tanításaikat, példázataikat tartalmazó történetek elmélyítik a Tóra iránti szeretetünket és megerősítik hitbeli meggyőződésünket. Bölcseink azonban erőteljesen hangsúlyozzák, hogy csakis hiteles, eredeti tártálmú és hamisítatlan mondanivalójú történeteket szabad idézni. Sajnos, a különféle könyvekben, folyóiratokban népszerű formában előadott ״chászid történetek” többsége nagyon távol áll ettől a követelménytől. Ha gondosan tanulmányozzuk egy-egy történet többféle feldolgozását és összevetjük az eredeti szöveggel, azt tapasztaljuk, hogy egyetlen szó, egy kifejezés cseréje, egy árnyalatnyi eltérés az eredeti gondolatmenettől már torzíthatja, megváltoztathatja az egész történet mondanivalóját. Martin Buber chászid meséi szembeötlő példákat szolgáltatnak erre a megállapításra. Buber sokoldalú érdeklődése, szinkretista filozófiai és vallástörténeti beállítottsága és komparatív módszere át- és átszövik a rebbék történeteit úgyannyira, hogy ha a szereplő neveket megváltoztatnánk, akár valamelyik buddhista, vagy szufi (iráni iszlám misztikus irányzat) tanmese-gyűjtemény darabjainak is vélhetnénk. Ezzel szemben Naftali Kraus, a lubavicsi rebbe követője immáron négy évtizede chászid környezetben és ennek szellemiségében éli hétköznapjait és ünnepeit. Első kézből, az eredeti fórrásokból vett történeteit hamisítatlan chászid szellemben, mégis a magyarországi zsidók számára könnyen érthető és értelmezhető forrnában és stílusban adja át nemzedékének és rajtunk kérésztül az utánunk következők6
