Egység, 1996 (23-27. szám)
1996-07-01 / 25. szám
Egység az érvei hegyesebbek, elcsendesíti a lamentálókat, és bemegy soronkívül - másfél percre. Ezzel szemben az egyik rabbi több, mint másfél óráig bent van. Egy átható tekintet tüzében Rabbi Menachem M. Schneerson, a lubavicsi rebbe, 57 éves. O a hetedik feje a Chábád dinasztiának. Erre a tisztségre (“tisztség” - milyen világias kifejezés...) óriási zsidó tudása predesztinálta, valamint az a tény, hogy a tíz évvel ezelőtt elhunyt rabbi Joszéf Jicháknak a veje. A kabbalisztikus irodalomban való példátlan jártassága mellett, rabbi Schneerson a világi tudományokban is otthon van, s nem egy híve kér tőle tanácsot bonyolult orvosi, pénzügyi vagy tudományos kérdésekben. A beszemedresben ülünk, akik már bent voltak, s akik még sorukra várnak. Kint nehéz léptekkel, csigalassúsággal halad az éjszaka. Már négy óra van, s hol van még a mi sorunk. Most Dávid Ch. petách-tikvai rabbit faggatják, hogy meséljen valamit, “mi volt bent”? Eleinte szabadkozik, azután azt mondja, hogy a rebbe sok és fáradságos munkát követel a chaszidizmus fényének terjesztésére. L’chájim, reb Dóved, l'chájim... Már fél hat van. Mindjárt reggel, már szabad imádkozni, s még tízen vannak előttünk. Kint megeredt az eső. Most ment be Chánánjá, egy bucharai zsidó, ki még Szamarkandban lett “chábádnyik”, s ide úgy került, hogy a tel-avivi chábád ifjúság évi sorshúzásán ő jött ki, és így közköltségen utazhatott a rebbéhez. Állítólag a rebbe ivritül beszél vele, miután jiddisül nem tud. Sokért nem adnánk, ha hallhatnánk, mit és hogy... Hat óra. Az első minjen, a munkásoké, akik sietnek a munkahelyekre. Most már mintha gyorsabban menne a dolog. Az emberek 5-10 percig vannak bent. Mi lesz? Mikorra kerülünk sorra? Már nyolc óra van. A rebbe tizenkét (12!) órája ül egyhelyben, megszakítás nélkül. Egyesek azt mondják, hogy most szünet lesz, s a fogadás csak este folytatódik majd. A bennfentesek azt mondják, hogy ilyen nincs. Még ketten vannak előttünk. Most már csak egy..., aki bent van, annak kell kijönni, s én mehetek be. Hirtelen elfelejtem minden mondanivalómat, majd újra eszembe jut. Kissé száraz a szám széle. Sokan ismerőseim közül azt állítják, hogy cinikus vagyok, nem illetődöm meg semmin sem, s nem szívok mellre semmit, pláne, ha “rendben van holnap, mikor a rabbik, ászkánok, kiküldöttek, s egyéb “közéleti személyiségek” kerülnek sorra. Úgy is lett - meg is láttuk. Másnap este csak tízkor kezdődött az audiencia, mert előbb a rebbe amerikai chászidokat fogadott. Balszerencsém a 31-es sorszámot adta nekem, vagyis az utolsóelőttit. Az egyik titkár, aki úgy látszik ismeri a foglalkozásomat, csúfondárosan mondta, hogy most legalább nem fogok úgy csinálni, mint a legtöbb újságíró, akik úgy írnak valamiről, hogy személyesen nem is látták, nem is csinálták végig azt... Az első, aki bement, tíz perc múlva jön ki. Arca ragyog, átszellemült, s 1959. - A rebbe kikíséri az Izraelből érkezett chászidokat szaggatott mondatokban válaszol a hozzáintézett kérdésekre. Pár bócher egy félreeső szobába viszi, s pohárka vodkát tölt neki. “L’chájim”! Az íratlan törvény az, hogy aki bent volt a rebbénél, el kell ismételjen valamit abból, amit a rebbétől hallott. Néha szigorúan magánjellegű a beszélgetés, s akkor a delikvens bizony megizzad, míg a lelkes bócheroktól megszabadul. Nem hiányoznak kuriózumok sem. Itt van például S.R., gazdag rámát-gáni gyáros, akinek 18-as száma van és sok esélye, hogy a hajnali órákban kerüljön sorra. Ez persze nem konveniál neki, s erre odatolakszik az ajtó elé és azt mondja, hogy ő, mint kohanita, jogosult soronkívül bemenni. Az előtte lévöknek ez persze nem tetszik, s vitatkoznának is vele, de mivel úgy látszik, annakidején többet járt jesivába és így Jaj annak, kit a rebbe leültet... Miután már tudjuk, ki megy be az első este, s ki a másodikon, jön a sorsolás, mely a kihallgatás sorrendjét dönti el. Azok, akiket elsőknek jelöltek ki, elsietnek a mik vébe, hogy megtisztultan kerüljenek a rebbe színe elé. Utána “gártlit” (imádkozáshoz használt övét) öltenek s leülnek tilemot (zsoltárokat) mondani. Senki sem tudja pontosan, mikor kerül sorra, mert bemenni ugyan sorszámok szerint mennek be, de a kihallgatás időtartama teljesen a rebbétől függ. Van aki, csak percekig van bent, s van aki órákig. Kint a rebbe ajtaja előtt izgul teljes készenlétben a soron következő, aki már előkészítette a “zöld kártyát”, ami nem más mint egy papírlap, mire nevét s lakcímét felírta. Ez a “névjegy”, amit bemenetelekor átnyújt a rebbének, s ezzel mintegy bemutatkozik. Aki több dologról akar beszélni, feljegyzi magának azokat egy másik papírlapra. Az első este elég gyorsan befejeződött. Este nyolctól hajnali négy óráig tartott a kihallgatás, “alig” nyolc órát. A kint várakozók között láthattunk két orvost, több ügyvédet, egy magasrangú izraeli kormánytisztviselőt, középiskolai tanárokat, stb. S bár a kint várakozók között vannak olyanok (főleg jesiva bocherok), akik órával a kézben nézik, ki mennyi ideig van a rebbénél, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy aki sokat időzik bent, az “nagy” chószed. Vannak ugyanis olyanok, kik gyorsan végeznek, mert nem akarják a rebbe drága idejét annyira igénybe venni. Ezzel szemben vannak “nudnik”-ok, akik összebeszélnek tücskötbogarat, csakhogy mondhassák, hogy milyen sokáig voltak bent. Mihelyt kijön valaki a rebbétől, rögtön bemegy az utánakövetkező. Nincs vesztegetni való idő, s a rebbe nyolc órán át nem áll fel az asztaltól, nem iszik egy pohár vizet sem. Aki bemegy, megáll illedelmesen az asztal előtt és vár, hogy a rebbe megszólítsa. Jaj annak, akinél a rebbe feláll és kezet nyújt neki. Ez csalhatatlan jele annak, hogy nem számít valami nagy chószednek. Ha meg egyenesen hellyel kínálja a rebbe (s ezt valaki kintről, az ajtó hasadékából meglátja), akkor mindenki fogja tudni, hogy itt egy “outsider”-ről van szó... Aki kijön - mondjon valamit! Az első este az még semmi - mondták a bennfentesek - meglátjátok mi lesz itt 4
