Egység, 1996 (23-27. szám)
1996-07-01 / 25. szám
Estétől reggelig tartó várakozás után Magánkihallgatáson a lubavicsi rebbénél Nemrég, támuz 3-án (jún. 20-án) volt a Rebbe halálának második jahrzeitje. Ennek alkalmából közöljük az alábi, 37 éves riportot. A riport szerzője, Naftali Kraus, nem ismeretlen lapunk olvasói előtt. Akkor, mint fiatal, magyar származású izraeli újságiró tette első lépéseit a Chábád mozgalom keretein belül. Akkor perzselődött meg az askenáz indíttatású, a magyarországi ortodox jesivákban nevelkedett és tanult fiatalember a chaszidizmus legaktívabb ágától és akkor vált a Rebbe hívévé. Az első szervezett csoporttal utazott Izraelből a rebbéhez 1959-ben és akkor vállalta magára a rebbétől kapott - a riportban nem részletezett - küldetést, ami abból állt, hogy szakmáját a zsidóság propagálása és terjesztése szolgálatába állítsa. Azóta 37 év telt el; a Rebbe már nincs közöttünk, de a küldetés nem ért véget. Köszönjük a szerzőnek, hogy rendelkezésünkre bocsátotta az eredeti kéziratot, ami annak idején a tel-avivi Új Keletben látott napvilágot. ság szellemi értékeit a hagyományos életmódtól elszakadt zsidók körében is népszerűsítse, s ezáltal gyorsítsa s elősegítse a Messiás eljövetelét... A magánkihallgatás “fogadóórái” általában az esti órák, melyek azután legtöbbször belehúzódnak a késő éjjelbe. Rendszerint vasárnap, kedden és csütörtökön fogad Menáchem M. Schneerson rabbi, este 8 órától kb. 12- iS• Normális körülmények között bárki bemehet a rebbéhez, aki előbb a titkárságnál feliratkozott és “sorszámot” kapott. Most, hogy 70 embernek kellett bemenni, megváltozott a szokott napirend s az egyik esti fogadás másnap reggel kilencig tartott... Hogyan lehet 70 embert úgy beosztani, vagy elosztani, hogy bizonyos “köved” problémák fel ne merüljenek? Hmm, nehéz eset, mert bár chászidok nem-igen adnak az ilyen külsődleges “protokoll” problémákra. De mégis: bemenni a rebbéhez igen nagy megtiszteltetés, s mindenki szeretne első lenni. Végülis a titkárság úgy oldotta meg a dolgot, hogy a 70 kandidátust az erre a célra “kiutalt” két hosszú éjjelre úgy osztotta be, hogy az első este azok mennek be, akik személyes ügyben akarnak a rebbével beszélni, míg a második este a közügyekben tevékenykedőké, az ászkánoké. A meglepő csak az volt - s ezért a “csodáért” a titkárságot illeti a babér - hogy a felosztás majdnem egyenlő (38-32) arányban jött ki. E sorok íróját, nem tudni miért, a második csoportba osztották be. 1959 október Minden chászid legfőbb vágya, álmainak fókusza s törekvéseinek netovábbja - találkozni a rebbéjével; vele szemtől-szembe állni, vele beszélni, előtte a szívét kiönteni, az ő szavát hallani. Nincs olyan áldozat, ami túl drága, vagy olyan erőfeszités, amely túl nagy lenne, ha a chászid a rebbéjéhez akar eljutni. S miután siker koronázta az erőfeszítéseket s ott van a rebbénél - se vége, se hossza az önfeledt, boldogságtól repeső álmélkodásnak. Lesi a rebbe minden mozdulatát; közelébe furakszik, mikor az imádkozik, odakönyökli magát az emelvényhez, mikor a Tóra elé járul s minden lépését a néma áhítat tekintetével kíséri. Hetven Chábád chászid utazott a most lezajlott nagyünnepekre Amerikába, hogy a Félelmetes Napokat a lubavicsi rebbe udvarában töltse. A Iátogatás középpontjában természetesen az ún. “magánkihallgatás” (“Jöchidut”) állt - az a drámai találkozás, melynek során a chászid szemtől-szembe találja magát rebbéjével. Két hosszú éjszaka E sorok írója úgy gondolja, felesleges a Chábád chasszidizmust az újság olvasóinak bemutatni. Ki ne tudná, hogy a szó a Chochmá, Biná, Dáát (Bölcsesség, Értelem, Tudás) szavak kezdőbetűiből áll, s hogy a mozgalom manapság a Báál-sem-tovi chaszidizmus egyik legjelentősebb ágát képezi, mely arra specializálja magát, hogy a zsidószetes, hogy a család lassanként széthullik. Mindez anyagias társadalmunk és saját, természetes önzésünk eredménye. Amikor egy család mindegyik tagja önmaga érdekét tekinti elsődlegesnek, az a család megszenvedi ezt. Abban a családban, amelyben az apa késő estig a munkahelyén marad, amelyben az anya csak pályafutásával vagy a házimunkával törődik, abban a családban, amelyben a gyerekeket gyakorlatilag csak a bulizás és az iskolai dolgok érdeklik, nem jut idő az egymás közötti mély kapcsolatok ápolására. Lehet, hogy egy födél alatt alszanak és egy asztalnál esznek, mégis világok választják el őket egymástól. Ha azonban a család tagjai megosztják egymással elveiket és értékrendjüket, akkor a család összetartása erősödik. Az otthon a család közös céljainak alapjává válik, s eközben mintegy ugródeszkaként szolgál a saját céljaik elérésére törekvő családtagok számára. Az ilyen otthonokban a család gyakorta késő estig fent marad, tagjai őszintén feltárják egymás előtt, ami a szívükön fekszik. A gyerekek a nagyszülők köré gyűlnek történeteket hallgatni. A tizenévesek komoly témákát vitatnak meg egymással és szüleikkel. A gyerekek úgy érzik, nyíltan bevallhatják félelmeiket és gondjaikat. Esténként - és nem csak ünnepek alkaiméval - az egész család összejön: énekelnek, játszanak, beszélgetnek. Az otthon megelevenedik, energia- s reményforrássá válik, mozgató erővé, szeretet- és hagyományforrássá. Az otthont nem a csöndessége, hanem a benne zajló élet teszi nyugalmassá. Élt egy fiatal, szorgalmas és sikeres üzletember, aki azonban mindig szómorúnak látszott, olyannyira, hogy apjának fel is tűnt. Le is ült a fiával, hogy megbeszélje vele a dolgot. A fiatalembert nagyon meglepte, hogy apja ahelyett, hogy a munkája felől érdeklődne, inkább arra kiváncsi, mennyi időt tölt a családjával.- Rengeteg a munkám, nagyon kevés időm marad rájuk - válaszolta apja kérdésére.- Úgy beszélsz, mint az apám - mondta erre az apja. - Minden este ott álltam az ablaknál, vártam, hogy jöjjön, de mire hazaért, mindig elaludtam. A gyerekeid érdekében és az ő gyerekeik érdekében, bármennyi munkád van, próbálj meg mindennap hazaérni akkorra, amikor ágyba kell dugni őket. El sem tudod képzelni, mennyit számít ez majd nekik... és neked. (folytatás következik) 3
