Egység, 1996 (23-27. szám)

1996-05-01 / 24. szám

AKINEK NINCS DEFICITJE... Ki az akinek sosincs deficitje, akinek rendben van a szénája, illetve a bankszámlája? Aki nem csinál semmit. Aki azonban állandó cse­­lekvésben van, az tévedhet néha és tevékenysége ne­­megyszer veszteséges. Mi nem tévedtünk és nem hibáztunk amikor elha­­tároztuk hogy kiadjuk az új, kétnyelvű imakönyvet (lásd lapunk 2-5. oldalain.) Ezzel szemben, mivel szükséges­­nek és fontosnak találtuk az imakönyv kiadását és megjelentetését, nem vártunk amig együtt lesz rá a temérdek pénz. így esett meg, hogy az imakönyv megjelenése után kiderült: 15 ezer dollárnyi (több mint 2,2 millió forint) deficitet “sikerült” összegyűjtenünk. Emellett az imakönyvet hittestvéreinknek - főleg a vidéken - igencsak kedvezményes áron adjuk, mi­­vei sokan nem tudják az 1990 forintos árat megfizet­­ni. Kérjük minden segítőkész olvasónkat, hogy amint teheti, küldje el az imakönyv kiadásának támogatásá­­ra szánt összeget a mellékelt csekklapon*. Ezzel a magyarországi zsidóság szellemi felemelkedéséhez já­­rul hozzá, hiszen bölcseink tanítása szerint “a munkát nem neked kell befejezned, de nem vonhatod ki ma­­gadat alóla" (Az atyák bölcs tanításai). Aki erre ad, az saját magának, testvérének ad. Oberländer Baruch Itt is köszönetét mondunk mindazoknak, akik adó­­mányaikkal támogattak bennünket. Néhányan azok közül, akik nagyobb összeggel segítették munkánkat, és hozzájárultak nevük közzétételéhez: Borbély Pál Gábor, Érd 20 000 Dr. Kovács Endre 15 000 Réti Imréné 10 000 Szilágyi Péter 10 000 * Alapítványunk új számlaszáma: Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Alapítvány, 10300002-20329172-70073285. A be­­fizetett adományok adómentesek. Kérdés - felelet 5. Mit mondott a kopo­­nyának? 6. Kik voltak a Szent Gyülekezet (Knészia Gödola) tagjai? 7. Ki volt az első “pá­­ros”? 8. Ki volt az utolsó “pá­׳ר יי ros f 9. Létezik alternatív Atyák traktátus is. Kiről van elnevezve? 10. Mit mondtak a Szent Gyülekezet tagjai? (Je­­lölj meg legalább kettőt há­­rom mondásuk közül!) 11. Jelölj meg legalább kettőt az Atyák bölcsei kö­­zül, akiket a római megszál­­lók kivégeztek és akiket a Tíz Mártír között tartunk nyilván! 12. Hány tanítványa volt Jochanan Ben-Zákkáj­­nak? 13. Sorold fel nevüket! 14. Ki alapította a jávnei iskolát? 15. Ki állt a jávnei isko­­la élén, mint Fejedelem? Peszách után kezdtük meg szombatonként az Atyák bölcs mondásainak (Pirké Avot) tanulmányozását. Ezt Ros Hásánáig folytatjuk. Ennek tiszteletére jelen kér­­déseinket e témakörből me­­rítettük. Segédeszközül fel­­használható a most megje­­lent új zsidó imakönyv, melyben az Atyák teljes for­­dítása is benne van. A helyes megfejtők között jutalmat sorsolunk ki. A megfejtése­­két június 30-ig kell bekülde­­ni a szerkesztőség címére. 1. A hagyományos zsidó irodalom melyik részében található az Atyák? Biblia, Misna, Talmud, Midrás - je­­löld meg a helyes választ! 2. Kiket értünk az Atyák (Avot) kifejezés alatt? 3. Mi a sorrendje a ha­­gyomány átadásának az Atyák szerint? (Sorolj fel Mózestől öt kategóriát, illet­­ve nemzedéket). 4. Ki volt az, aki “látott egy koponyát a víz színén”? valami “új” alkotását jelenti, ami tilos szombaton. 13. Kiddus. 14. Életmentés 15. Pikuách nefes. A szerkesztők az olvasók elnézését kéri, amiért a fen­­tiek az előző, 23. számból technikai okokból - sok más anyaggal együtt - kimarad­­tak. Az alábbiakban közöljük a helyes válaszokat az Egység 22. számában közölt kérdé­­sekre. A helyes megfejtők közül könyvjutalmat nyer­­tek:- Lőcsei Lajos- Schwarcz Gábor- Várszegi Judit- Dr. Verebélyi Jánosné tik a vallásosok életét, mivel nincs “hechser”-jük (kósersági bizonylat): a gyű­­mölcsök kukacosak és az édesség pedig nem kóser alapanyagokat tartalmaz. Az országos főrabbinátus kósersági osztálya figyelmeztette a publikumot, ne vásárolja a kétes eredetű árút, de mivel az olcsóbb, mint a kóser izraeli - a figyelmeztetés pusztába kiáltott szó, vagy talán inkább falrahányt cukorka marad. Az illegális behozatal ellen az állami hatóságok pró­­bálnak így-úgy védekezni, de azokat csak a vám érdekli, nem a “hechser”... Nemkóser cukorkák az autonómiából Autonómia alatt itt nem a budapesti au­­tonóm ortodox hitközséget értjük, termé­­szetesen, hanem a palesztin autonómiát, ami most már Schemtől Jerikóig és Bet­­lehemtől Ramalláig terjed. Ez az autonó­­mia nemcsak arról nevezetes, hogy ben­­ne találnak “otthonra” az Izraelből száz­­számra ellopott gépkocsik, hanem az onnan “importált cukorkák, nyalánksá­­gok, szárított gyümölcsök is megkeserí-A helyes válaszok: 1. A szombat a világ te­­remtésére emlékeztet ben­­nünket. 2. Mózes. 3. Akit a Tóra mint rőzsegyűjtőt em­­lit. A Midrás szerint lehetsé­­ges, hogy ez Clofchád volt. 4. Achád Háám. 5. 39 - Lámed-Tet. 6. Abból a 39 munkából, amit a Hajlék (Miskán) felállítása során vé­­geztek. 7. Sábbát. 8. Nechemja. 9. Számbátjon 10. Jom Kippur. 11. “Éruv”, vagyis a terület elke­­rítése 12. Mivel a kipattanó szikra, vagyis egy áramkör létesítése, a Háláchá szerint 10

Next

/
Thumbnails
Contents