Egység, 1996 (23-27. szám)
1996-05-01 / 24. szám
korszakra, melyet az ember előbbutóbb kinő. A fiatalok pedig gyakran úgy érzik, hogy a felnőttek egyszerűen elfelejtették azt, miképpen kell az élet értelmét és kihívásait kezelni. A fiatalság természeténél fogva lázad, de a felnőttek a lázadást aberrációnak, sőt olykor már-már bűnnek tekintik. Ám a lázadás nem bűn - sokkal inkább bűnnek tekinthető, ha nincs mód a lázadás egészséges levezetésére. A lázadás olykor a legegészségesebb dolog, ami az embert érheti, hiszén nem más, mint tiszta energia, amely arra sarkallja az embert, hogy ne adja fel, ne tűrje az igazságtalanságot, s ne fogadjon el egy gondolatot, egy elképzelést pusztán azért, mert mindenki más elfogadja. Mély fájdalom és szorongás forrásává válhat, ha egy fiatalt megfosztunk attól a lehetőségtől, hogy szabadjára engedje energiáit. A turbinában felgyülemlő gőzhöz hasonlatos: biztonsági szelep nélkül előbbutóbb felrobbanna. Nincs annál rosszabb, mint ha egy fiatal szellemi vagy lelki energiáit elfojtjuk, mikor ennek ellenkezőjén: ezek feltárásán és megfelelő mederbe való terelésén kell munkálkodnunk. Mit jelent a fiatalság lázadása? Éppen ezért a fiatalság lázadása nem más, mint az útmutatást kereső fiatalság segélykiáltása. A felnőttek számára is kihívást jelent: rá kell vezetni a fiatalokat arra, hogy ez a kiáltás határozott, erős hangúvá váljon: “Igenis használjátok az energiátokat és jobbítsátok meg a világot. Ne fogadjátok el a fennáló helyzetet. Ne engedjetek szabad folyást az igazságtalanságnak.” A fiatalok olyan célokat keresnek, amelyek értelmet adnak az életnek. Talán képtelenek világosan megfogalmazni, de lelkűk ezért sír. Valóban kiábrándítja őket szüleik sekélyes foglalatossága, és érzik, hogy valamiféle nagyobb cél nélkül életük nem más, mint egymással össze nem függő események láncolata. Árgus szemekkel figyelik a világot, s megpróbálják kidéríteni, hol lehet az ő helyük s vajon mi lehet a célja saját életüknek. A válasz egyértelmű. Mindegyikünk azért él e földön, hogy beteljesítsük az Örökkévaló által ránk rótt feladatot, hogy értelmes és produktív életet éljünk: felnőttként ezt az üzenetet kell továbbadnunk. S azért vagyunk szemtanúi a fiatalok minden korábbinál erőteljesebb lázadásának és csalódottságnak, mert ez az üzenet napjainkban “elakadt valahol”. Fiatalság: az élet tüze Fiatalok megszégyenítik az idősebbeket, s az idősek állnak a fiatalok előtt. (Talmud, Szotá 49b.) A fiatalság lázadásának a fennálló helyzet ellen és a magasztos felé kell irányulnia, az Örökkévaló és egy magasabb értelem felé. A Rebbe A fiatalság korszaka furcsa, a gyérmekkor és a felnőttkor közé ékelődő időszak. A tini már nem akar gyermekként játszani, de ugyanakkor nincs még birtokában annak a tudásnak és tapasztalatnak, ami lehetővé teszi, hogy felnőttként éljen. A fiatalok gyakran átélik a felnőttek csalódásait és vágyait, de nem rendelkeznek azzal a érettséggel, amellyel ezt kezelhetnék. A tinik rengeteg szabadidővel rendelkeznek, ám a mai világban sokkal több lehetőség kinálkozik ennek elfecsérlésére, mint hasznos felhasználására. Ez életünk egyik legbecsesebb korszaka, de egyúttál talán az egyik legnehezebb is. A REBBE SZAVA Rabbi Menachem M. Schneerson A fiatalokban dúló különféle feszültségek egyedülálló, zabolátlan energiákat szabadítanak fel: az élet energiáját. A fiatalok nem a kényelmet keresik - értelmes célok után kutatnak. Túlteng bennük az adrenalin és az önbizalom: “Meg akarom változtatni a világot!” - sok fiatal gondolkodik így. - “Képes vagyok arra, hogy megváltoztassam a világot!” A felnőttek, akik a mindennapi élet terhei alatt görnyednek, talán belenyugszanak abba, hogy a világ olyan, amilyen; ám a fiatalok, akiket még nem edzett meg a felnőttiét realitása, nem viselik el az effajta belenyugvást. A fiatalok gyűlölik a fennálló helyzetet, míg a felnőttek élete ekörül forog. Más szóval, a legáltalánosabban fogalmazva, vagy kellő irányítás nélküli energiával (fiatalság), vagy kellő energia nélküli irányultsággal (felnőttkor) van dolgunk. Számtalan felnőtt egyszerűen csak legyint, s úgy tekint a tinikorra mint egy olyan lázadással teli Jom Kippur előestéjén, a zsidó év legszentebb pillanatában, szokássá vált, hogy a szülők megáldják gyérmekeiket. A Rebbe ezen a napon szokta megáldani a központi lubavicsi iskola fiataljait: hangja ilyenkor gyakran megremegett és szemében olykor könnycsepp csillant. (A Rebbének nem voltak gyermekei. A szerk.) Megrendítő pillanatok voltak ezek, és a fiatalókat arra késztette, hogy még komolyabban vegyék tanulmányaikát, míg a chászidokat arra, hogy újabb és újabb iskolákat, közösségeket hozzanak létre szerte a világon. Történt egyszer, hogy egy izraéli újságíró felkereste a Rebbe zsinagógáját a nagy ünnepek alatt. Mintegy tízezer ember zsúfolódott össze és az újságíró meglepődött, hogy a többi zsinagógával ellentétben, a legtöbb jelenlévő fiatal volt. A teremben lévők hetven-nyolcvan százalékát fiatalok tették ki - írta később. Az a szinte hihetetlen tény, hogy egy idős férfi ennyire különböző hátterű fiatalok figyelmét lekösse és ekkora energiákat váltson ki belőlük azt mutatja, hogy van jövő. Mit is nevezünk fiatalságnak? Próbáljunk meg visszaemlékezni arra a pillanatra, amikor először értettűk meg a tűz valós erejét: csodálattal, de egyúttal rettegéssel is töltött el. Ha kordában tartjuk, a tűz sok szempontból könnyebbé teszi életünket, s ezt szinte már természetesnek vesszük. Ám ha elszabadul, a tomboló tűz mindent elpusztít, ami csak útjába kerül. A fiatal olyan mint a tűz. Irányítássál és útmutatással megváltoztathatja a világot. Irányítás nélkül azonban a fiatalság tüze kárba vész, rosszabb esetben pedig akár veszélyes, romboló erővé is válhat. Értelmes életet élni annyi, mint befogni a fiatalság tüzét: éppen ezért először meg kell értenünk a fiatalság lényegét. 6
