Egység, 1996 (23-27. szám)

1996-05-01 / 24. szám

korszakra, melyet az ember előbb­­utóbb kinő. A fiatalok pedig gyakran úgy érzik, hogy a felnőttek egyszerű­­en elfelejtették azt, miképpen kell az élet értelmét és kihívásait kezelni. A fiatalság természeténél fogva lázad, de a felnőttek a lázadást aberrációnak, sőt olykor már-már bűnnek tekintik. Ám a lázadás nem bűn - sokkal inkább bűnnek tekinthető, ha nincs mód a lázadás egészséges levezetésé­­re. A lázadás olykor a legegészsége­­sebb dolog, ami az embert érheti, hi­­szén nem más, mint tiszta energia, amely arra sarkallja az embert, hogy ne adja fel, ne tűrje az igazságtalanságot, s ne fogadjon el egy gondolatot, egy elképzelést pusztán azért, mert min­­denki más elfogadja. Mély fájdalom és szorongás forrásává válhat, ha egy fi­­atalt megfosztunk attól a lehetőségtől, hogy szabadjára engedje energiáit. A turbinában felgyülemlő gőzhöz hason­­latos: biztonsági szelep nélkül előbb­­utóbb felrobbanna. Nincs annál rosszabb, mint ha egy fiatal szellemi vagy lelki energiáit elfojtjuk, mikor en­­nek ellenkezőjén: ezek feltárásán és megfelelő mederbe való terelésén kell munkálkodnunk. Mit jelent a fiatalság lázadása? Éppen ezért a fiatalság lázadása nem más, mint az útmutatást kereső fiatalság segélykiáltása. A felnőttek szá­­mára is kihívást jelent: rá kell vezetni a fiatalokat arra, hogy ez a kiáltás ha­­tározott, erős hangúvá váljon: “Igenis használjátok az energiátokat és jobbít­­sátok meg a világot. Ne fogadjátok el a fennáló helyzetet. Ne engedjetek sza­­bad folyást az igazságtalanságnak.” A fiatalok olyan célokat keresnek, amelyek értelmet adnak az életnek. Talán képtelenek világosan megfogal­­mazni, de lelkűk ezért sír. Valóban ki­­ábrándítja őket szüleik sekélyes fogla­­latossága, és érzik, hogy valamiféle nagyobb cél nélkül életük nem más, mint egymással össze nem függő ese­­mények láncolata. Árgus szemekkel figyelik a világot, s megpróbálják kidé­­ríteni, hol lehet az ő helyük s vajon mi lehet a célja saját életüknek. A válasz egyértelmű. Mindegyikünk azért él e földön, hogy beteljesítsük az Örökkévaló által ránk rótt feladatot, hogy értelmes és produktív életet él­­jünk: felnőttként ezt az üzenetet kell továbbadnunk. S azért vagyunk szem­­tanúi a fiatalok minden korábbinál erő­­teljesebb lázadásának és csalódottság­­nak, mert ez az üzenet napjainkban “elakadt valahol”. Fiatalság: az élet tüze Fiatalok megszégyenítik az idősebbeket, s az idősek állnak a fiatalok előtt. (Talmud, Szotá 49b.) A fiatalság lázadásának a fennálló helyzet ellen és a magasztos felé kell irányulnia, az Örökkévaló és egy magasabb értelem felé. A Rebbe A fiatalság korszaka furcsa, a gyér­­mekkor és a felnőttkor közé ékelődő időszak. A tini már nem akar gyermek­­ként játszani, de ugyanakkor nincs még birtokában annak a tudásnak és tapasz­­talatnak, ami lehetővé teszi, hogy fel­­nőttként éljen. A fiatalok gyakran átélik a felnőttek csalódásait és vágyait, de nem rendelkeznek azzal a érettséggel, amellyel ezt kezelhetnék. A tinik renge­­teg szabadidővel rendelkeznek, ám a mai világban sokkal több lehetőség ki­­nálkozik ennek elfecsérlésére, mint hasznos felhasználására. Ez életünk egyik legbecsesebb korszaka, de egyút­­tál talán az egyik legnehezebb is. A REBBE SZAVA Rabbi Menachem M. Schneerson A fiatalokban dúló különféle feszült­­ségek egyedülálló, zabolátlan energiákat szabadítanak fel: az élet energiáját. A fiatalok nem a kényelmet keresik - ér­­telmes célok után kutatnak. Túlteng bennük az adrenalin és az önbizalom: “Meg akarom változtatni a világot!” - sok fiatal gondolkodik így. - “Képes vagyok arra, hogy megváltoztassam a világot!” A felnőttek, akik a mindenna­­pi élet terhei alatt görnyednek, talán belenyugszanak abba, hogy a világ olyan, amilyen; ám a fiatalok, akiket még nem edzett meg a felnőttiét reali­­tása, nem viselik el az effajta belenyug­­vást. A fiatalok gyűlölik a fennálló hely­­zetet, míg a felnőttek élete ekörül forog. Más szóval, a legáltalánosabban fogalmazva, vagy kellő irányítás nélküli energiával (fiatalság), vagy kellő ener­­gia nélküli irányultsággal (felnőttkor) van dolgunk. Számtalan felnőtt egysze­­rűen csak legyint, s úgy tekint a tinikorra mint egy olyan lázadással teli Jom Kippur előestéjén, a zsidó év legszentebb pillanatában, szokássá vált, hogy a szülők megáldják gyér­­mekeiket. A Rebbe ezen a napon szokta megáldani a központi lubavicsi iskola fiataljait: hangja ilyenkor gyakran megremegett és szemében olykor könnycsepp csil­­lant. (A Rebbének nem voltak gyermekei. A szerk.) Megrendítő pillanatok voltak ezek, és a fiata­­lókat arra késztette, hogy még ko­­molyabban vegyék tanulmányai­­kát, míg a chászidokat arra, hogy újabb és újabb iskolákat, közössé­­geket hozzanak létre szerte a vilá­­gon. Történt egyszer, hogy egy izra­­éli újságíró felkereste a Rebbe zsi­­nagógáját a nagy ünnepek alatt. Mintegy tízezer ember zsúfolódott össze és az újságíró meglepődött, hogy a többi zsinagógával ellentét­­ben, a legtöbb jelenlévő fiatal volt. A teremben lévők hetven-nyolc­­van százalékát fiatalok tették ki - írta később. Az a szinte hihetetlen tény, hogy egy idős férfi ennyire különböző hátterű fiatalok figyel­­mét lekösse és ekkora energiákat váltson ki belőlük azt mutatja, hogy van jövő. Mit is nevezünk fiatalságnak? Próbáljunk meg visszaemlékezni arra a pillanatra, amikor először értet­­tűk meg a tűz valós erejét: csodálattal, de egyúttal rettegéssel is töltött el. Ha kordában tartjuk, a tűz sok szempont­­ból könnyebbé teszi életünket, s ezt szinte már természetesnek vesszük. Ám ha elszabadul, a tomboló tűz min­­dent elpusztít, ami csak útjába kerül. A fiatal olyan mint a tűz. Irányítás­­sál és útmutatással megváltoztathatja a világot. Irányítás nélkül azonban a fia­­talság tüze kárba vész, rosszabb eset­­ben pedig akár veszélyes, romboló erő­­vé is válhat. Értelmes életet élni annyi, mint befogni a fiatalság tüzét: éppen ezért először meg kell értenünk a fia­­talság lényegét. 6

Next

/
Thumbnails
Contents