Egység, 1996 (23-27. szám)
1996-05-01 / 24. szám
azé, aki kevesebbet. Talán nem találtűk meg a megfelelő szavakat, talán nem szívből szóltunk. A diákot hibáztatni azért, mert nem tanult, annyi, mint egy kisbabát azért hibáztatni, mert sír: a kisbaba azért sír, mert szükséget szenved valamiben, s ezt csakis egy nálánál bölcsebb, tapasztaltabb személy képes megadni neki. “Senki sem bukik el örökre” Senki sem kérdőjelezi meg azoknak a szülőknek a szándékát, akiknek nehézségeik vannak gyerekeikkel; a probléma sokkal inkább abban rejlik, hogy mivel fegyverezzük fel fiataljainkat. Ahhoz, hogy megvívják a spirituális csatát, spirituális fegyverekre van szűkségük. Ne feledjük, hogy senki sem bukik el örökre: mindenki számára van visszaút. Bármennyire is lázad, bármennyire is kiábrándult egy fiatal, mégiscsak van lelke, s az Örökkévalótói kapott személyre szabott feladata leikéhez kapcsolódik. Ez az első, amit a fiataloknak meg kell tanulniuk: hogy életüknek magasabbrendű értelme van, s fiatalságuk energiáját jó és nemes célokra kell felhasználniuk. Eljött az ideje annak, hogy támadást indítsunk az önteltség és a belenyugvás ellen. Ne várjunk addig, míg felmerülnek a problémák, hiszen bármennyire is bátran vesszük fel a harcot, csak a probléma tüneteivel küzdünk, s nem annak okával. A legfontosabb: spirituális forradalmat hirdetni az anyagi törekvések ellen, s visszahozni az Örökkévalót mindennapi életünkbe. Napjaink fiatalságát arra kell buzditani, hogy valódi forradalmat hirdessen: az erény és a becsületesség fórradalmát. Nem csupán kötelességérzetbői, hanem a valóban értelmes életet keresők hevével kell küzdeniük. A fiataloknak valóban “meg kell szégyeníteniük az időseket”, a szó pozitív érteimében, azáltal, hogy megrohamozzák a hiúság és önzőség bástyáit. Az igazságtalanság és a képmutatás elleni Iázadással. Azáltal, hogy újból és újból elismétlik: mindegyikünk képes arra, hogy változtasson s ezt meg is kell tennünk. A fiatalok hirdessék ezt a diáklapokban, alapítsanak különféle csőportokat s használják ki a modem technológia adta lehetőségeket, hogy minél több embert elérjenek. Őszinteségük, meggyőződésük és energiájuk révén számtalan emberhez eljuttathatják a remény és az igazság üzenetét. A New Yorkban nemrég megjelent best-seller alapján, amely a Rebbe beszédeinek válogatáasát tartamazza: Simon Jacobson, Toward a Meaningful Life, William Morrow and Company, 294 oldal. Hogyan tereljük mederbe a fiatalság energiáját? Ha megértjük a fiatalság szenvedélyességének és a felnőttek bölcsességének társulását, ez nagyban hozzájárulhat az ún. nemzedéki űr áthidalásához. Hogyan is keletkezik ez a nemzedéki űr? Nem úgy, hogy a szülők és a gyermekék nem törődnek egymással, hanem úgy, hogy olyan különálló egyéneknek tekintik magukat, akik távol állnak egymástól, akiknek különféle nézeteik és érdeklődési körük van, különféle társadalmi csoportokhoz tartoznak s mások a prioritásaik. Egy hatvanéves, akárhogy is nézzük, hatvan éves, talán már a nyugdíjba vonulást fontolgatja, míg egy húszéves csak húsz éves, s éppen hogy megkezdte felnőtt létét. Ha csak mindennapi materiális dolgaikat nézzük, valóban alig-alig találunk kettejük között közös vonást. Ami mégis közös bennük, nem más mint a lélek - s az évek száma aligha hat a lélekre. A generációs szakadék áthidalásának kulcsa egy olyan feladatra való összpontosítás elsajátítása, amely nemzedékről nemzedékre biztosítja a folyamatosságot. Nem csupán közös alapot kell találni a beszélgetésre, hanem közös utat is, amin karöltve járhatnak. A felnőttek és a fiatalok ugyanabban a helyzetben vannak: mindannyiunknak szükségünk van arra, hogy valamelyest korlátozzuk materiális tevékenységűnkét és gondjainkat annak érdekében, hogy értelmes életet éljünk. Az Örökkévaló együtt helyezett minket ide: hogy a fiatal az idősebbtől, az idősebb pedig a fiataltól tanuljon. A maihoz hasonló nyugtalanságot korábban nem tapasztalhattunk fiataljaink körében. Szabad folyás hiányában sohasem robbant oly hevesen és oly gyakran a fiatalság energiája, mint napjainkban. A fiatalok még sohasem kutatták ekkora elszántsággal az élet értelmét - s számtalan mai felnőtt is megőrizte eme kínzó éhség érzését saját fiatalságából. Ahhoz, hogy csillapíthassunk ezt az éhséget, először arra kell rádöbbennünk, hogy ez az éhség nem materiális, hanem spirituális, s hogy a spirituális éhséget csakis a spiritualitás képes csillapítani. Ha valóban arra vágyunk, hogy fiataljaink megváltozzanak, saját attitűdjeinket is meg kell megváltoztatnunk. Meg kell találnunk annak módját, hogyan szólhatunk hozzájuk. Egy idősebb s egy fiatalabb kapcsolatában, legyen az akár szülő-gyermek, akár tanár-diák viszony, a kommunikáció hiánya mindig annak a hibája, aki többet tud, s nem A fiatalság lázadása olyan szélsőséges jelenségekhez vezetett, amelyek önmagukban egészségtelenek. De mibői táplálkozott ez a lázadás? Abból, hogy a fiatalok így szóltak szüleikhez: “Nem, nekünk kevés az a kényelem, az a jólét, melyet tőletek kapunk. Valami fontosabb dologra vágyunk. Olyan világban szeretnénk élni, amelynek van értelme és értékrendje. Istenre vágyünk.” A fiatalság hangja roppant tiszta - a fiatalok idealizmusát meg kell becsülnünk, bármily felháborítónak is tűnhet az egy-egy felnőtt számára. Éppúgy, ahogy immunrendszerünk kiveti magából az idegen testet, a fiatalság lelke is kiveti az üres hamisságot. A felnőtteknek meg kell tanulniuk figyelni a fiatalókra s arra is, hogy igaz, valós válaszokat adjanak. Gondolkozzunk csak el: mikor beszélgettünk el komolyabban egy fiatallal az élet valódi kérdéseiről? Arról, hogy mi dolgunk a világon? Vagy arról, mit is kezdjünk életünkkel? Mikor beszéltünk őszintén a szenvedésről és a kudarcról, az örömről és a sikerről? Le kell ülnünk családi körben s meg kell beszélnünk terveinket, elképzeléseinket. Ahhoz, hogy egy eféle beszélgetés valóban elérje célját, őszintének és következetesnek kell lennie, s nem csupán akkor kerülhet erre sor, amikor már nyakunkon a baj. A hétvége végigunatkozása helyett szánjunk egy-két órát beszélgetésre, vagy egyszerűen arra, hogy együtt elmenjünk sétálni. Beszéljünk az értékekről, a nehéz döntésekről, melyeket minden fiatalnak meg kell hoznia. Beszéljünk az Örökkévalóról, a moralitásról, arról, hogy a tiszta értelem miként fordul önmagába, ha nem lel támaszra egy magasabb rendű értékrendben. Beszéljünk a jótékonykodásról, az önzetlenségről, s arról: hol vagyünk most és merre tartunk. A felnőttek és a fiatalok közötti kapcsolatnak nem kell feltétlenül ellenségesnek lennie - sőt, természeténél fogva inkább szimbiotikusnak. A felnőtt ismét ellesheti a fiataloktól a lélek fékezhetetlen hatalmának titkát s azt is, miképp hasznosíthatja a benne szunnyadó erőt, míg a fiatal rádöbben arra, hogy a tapasztalatot s az abból fakadó józan ítélőképességet semmi sem helyettesítheti. A fiataloknak különösen arra kell törekedniük, hogy együttműködjenek az idősebbekkel, és ne riválisaikat lásák bennük. Ahogy az írás mondja: Kérdezd meg atyádat, s ő elmondja neked. Kérdezd meg nagyatyádat, s ő elbeszéli neked. Hiszen a felnőtt bölcsessége s a fiatal szenvedélyessége legyőzhetetlen párost alkot. 7
