Egység, 1995 (20-22. szám)
1995-06-01 / 21. szám
hgység A Káddis A Káddis nem héber, hanem arámi nyelvű ima. Az emberek többsége valamikor ezt a nyelvet beszélte, így a tanulatlanok is értették az ima szavait. Szövege a következő: Jitgádál vöjitkádás somé rábá [A közösség: Ámén!] böálmá di vörá chiruté vöjámlich málchuté* böchájéjchon uvjoméichon uvchájéj dechol bét Jiszráél báágálá uvizmán káriv vöimru ámén. [A közösség: Amén. Jöhé somé rábá mövorách löolám ulálméj álmájá. Jitbáréch] Jöhé somé rábá mövorách löolám ulálméj álmájá. Jitbáréch vöjistábách vöjitpáér vöjitromám vöjitnászé vöjithádár vöjitále vöjithálál somé dökudsá brich hu [A közösség: Amén!] leélá min kol birchátá vösirátá tusbechátá vönechemátá dáámirán böálmá vöimru ámén. [A közösség: Amén!] Jöhé slámá rábá min sömájá vöchájim tovim álénu vöál kol Jiszráél vöimru ámén. [A közösség: Amén!] Ősze sálom bimromáv hu jáásze sálom álénu vöál kol Jiszráél vöimru ámén. [A közösség: Ámén!] * A nuszách szefárdban - a szefárd imarendben - itt hozzáteszik: vöjácmách purkáné vijkárév mösiché [A közösség: Amén!) Magyarul: Magasztaltassék és szenteltessék meg nagy Neve a világban, amelyet akarata szerint O teremtett*. Alápítsa meg birodalmát életedben és idődben, Izrael egész házának életében, mihamarabb, nemsokára, s mondjuk: Amén! Legyen áldott nagy Neve örökkön-örökké! Legyen áldott, dicsért, magasztalt, fennkölt. dicshimnuszba foglalt, becses, rajongott és dicsőített az Egyetlen Szent Neve, áldassék, kivel nem ér fel semmi áldás, himnusz, dicsének és dal a világon, s mondjuk: Amén! Áradjon béke az égből életünkre és egész Izraelre, s mondjuk: Ámén! Ki békét teremt az egekben, hozzon békét ránk és egész Izraelre, s mondjuk: Ámén! * A nuszách szefárd ban - a szefárd imarendben - itt hozzáteszik: És teremtse elő a megváltást, és mihamarabb hozza el Messiását! [A közösség: Amén!] * Különbséget kell tenni a sírkőállítás ősi kötelezettsége és a sírkőauaíás istentisztelettel kísért szertartása között. Az avatási szertartást nem szabályozza sem rituális, sem halachikus törvény, és az újabb korban alakult ki szokása. Ezek az istentiszteletek is a kegyelet lerovásának alkalmai, de a vallás szerint nem kötelező hivatalos avatási szertartást rendezni. A család a sírkő felállításával és a sír látogatásával eleget tett vallási kötelezettségének. * Van olyan közösség, amelyben csak a temetés után egy évvel szoktak sírkővet állítani. Ennek egyik oka az, hogy az első évben a gyászolók amúgy is naponta megemlékeznek az elhunytról, ezért nincs szükség sírkőre. A sírkőállítás idejére vonatkozóan nincsenek szabályok: a vallás szempontjából az a helyes, ha a lehető leghamarabb megtörténik. Izraelban általában a harmincnapos gyászidő, a slosim után azonnal intézkednek a sírkőállításról. szerezni, és ezt nem teljesítheti helyettes útján. Inkább a fiú mondjon naponta egyszer Káddist, mintsem egy idegen akár százszor is. * A lélek érdemeit nőveli, ha az istentisztelet alkalmával a gyászoló előimádkozik, és a Káddis elmondásán kívül a Misná-tanulásban is részt vesz. * Szabad a szülőkön kivül más rokonokért is Káddist mondani, de nem helyénvaló akkor, ha a gyászoló szülei élnek. * A hátramaradott gyérmekek igaz, jó cselekedetekkel teljes, Isten iránt elkötelezett életmódjától függ, hogy elhunyt szüleik Isten kegyelmében részesülnek-e, emlékük becses marad-e. A szülők életének megítélésekor sokat nyom a latban, hogy milyen példát követnek gyermekeik. A gyermekék élete tehát bizonyítékul szolgál a szülők földi éveinek értékelésében. * A Zohár így mondja: ״Ha a fiú görbe úton jár, szégyent és megvetést hoz apja fejére. Ha az egyenes utat követi, és tettei becsűletesek, dicsőséget szerez apjának nemcsak az emberek világában, hanem Isten eljövendő világában is.” A sírkőállítás * A zsidóságnak az ősatyák idejéből eredő szokása sírkövet állítani az elhunytak sírjára, az irántuk érzett tisztelet jeléül, emlékük megőrzésére és végső pihenőhelyük megóvására. szólóknak jólesnék még néhány vigasztaló vagy reménykeltő szó - és megtalálja a megfelelő szavakat -, ezeket is hozzáteheti. A Káddis * A szülőjét gyászoló fiú a temetés napjától kezdve tizenegy hónapon keresztül mindennap köteles a napi istentiszteleten elmondani a Káddis imát. Ezzel tiszteli meg halott szülőjét. * A Káddis elmondáséhoz m inján, tíz felnőtt férfibői álló gyülekezet szükséges. Aki egyedül imádkozik, nem mondhat Káddist. * A Káddist állva, összezárt lábbal, tiszteletteljes tartással kell mondani. Vannak gyülekezetek, ahol egy embér mond Káddist a többi gyászoló helyett is, a legtöbb helyütt azonban az összes gyászoló kórusban mondja. Az imára a gyülekezet többi tagja így válaszol: Jehé semé rábá mevorách leolám ulálméj álmájá! (״Áldassék nagy Neve örökkön-örökké!”), majd ״Áménbt” mond. * Megengedett, sőt dicséretes, hogy a tizenharmadik évét - vallási nagykőrúságát - be nem töltött fiú is mondjon Káddist elhunyt szülőjéért. * Ha az elhunytnak nincs fia, a gyülekezetnek egy jámbor tagja szokott érte Káddist mondani. Az élőnek azonban nem szabad másra hárítania ezt. Az élőnek kötelessége az elhunyt lelke számára érdemeket Chászidok zarándokolnak a nagy cádikok sírjához 9
