Egység, 1995 (20-22. szám)
1995-06-01 / 21. szám
Egység hagyomány úgy kívánja, hogy a látogató ne kezdjen társalogni a gyászolóval, hanem várjon, míg az kézdeményez beszélgetést. * Illik az elhunytról beszélgetni, felidézni emlékét, emlegetni szeretetre méltó tulajdonságait. Aki azt hiszi, hogy ha nem beszél az elhunytról, akkor elvonja a gyászoló figyelmét bánatáról, az nem ismeri a szenvedés lélektanát. A közömbös dolgokról való csevegés sokkal kevésbé vigasztaló, sokkal fájdalmasabb a gyászoló számára, mint a halottra való emlékezés. * A siuá hetében a gyászólóktól az együttérzés hagyományos szavaival szokás elbúcsúzni: Hámákom jönáchém etchem bötoch sár ávélé Cion uiJrusálájim (״Az Örökkévaló vigasztaljón benneteket és mindannyiunkat, akik gyászban vagyunk Cionért és Jeruzsálemért!”) * Ezenkívül semmit nem kell mondani, de ha a látógató úgy érzi, hogy a gyágyományosan kemény tojást is adnak ilyenkor, a gyász és a részvét szimbólumát. A tojás gömbölyűsége az élet folyamatosságát jelképezi, s azt sugallja, hogy a kétségbeesést megújhodás és öröm követi. Az étellel kapcsolatban nincsenek különösebb korlátozások, de vigyázni kell, hogy az étkezésnek ne legyen összejövetel jellege. Csöndben kell enni, és tekintettel kell lenni a gyászolókra. Az ennivaló nem a látogatóké! Nem szolgálnak vigaszétellel, ha a gyászolók szombat vagy ünnep előtti napon, késő délután érkéznek meg a temetésről, de Peszách és Szűköt közbülső napjain - chol hámoédkor - szokás adni, ha nem tartanak is siuát. * A gyászoló házba lépve nem szabad üdvözlő szavakat mondani. Ha nem tudjuk megfelelő módon kifejezni együttérzésünket, s legfeljebb semmitmondó szavakat találnánk, jobb, ha semmit sem mondunk. A HáSáná vagy Jom Kippur - szakítja meg a slosimot, a gyászt befejezettnek kell tekinteni. Az ünnep után nem folytatódnak a vele járó korlátozások. * A harmadik időszakot, amelyben az anya vagy az apa gyászolását folytatják, egyszerűen áuelutnak, ״gyásznak” hívják. A hálálózás napjától a zsidó naptár szerinti tizenkét hónapon át tart. A slosim befejezése után kezdődik, és a halál első évfordulójának napján fejeződik be. A gyászév idején nem szabad vidám eseményeken, zenés vacsorán részt venni, színházba, hangversenyre járni. Az elhunytak fiainak tizenegy hónapon át mindennap Káddist kell mondaniuk. Az év elteltével tilos bármit tenni, ami a gyász folytatását jelentené. Vigasz a gyászban * * A gyászolók vigasztalósának kötelezettsége a temetés után lép érvénybe. Addig engedni kell, hogy a hátramaradottak átadják magukat érzéseiknek: a részvétet sem szabad nyilvánitani. Néhány közösségben szokás temetés előtt részvétlátogatást tenni a gyászoló családnál. Ez nem fér össze a zsidó szokásokkai. Csak a legközelebbi hozzátartozók és barátok - akiknek segítségére a temetés vagy más intéznivalók miatt szükség lehet - látógathatják meg az elhunyt családját a temetés előtt. * A temetést követően a gyászolók első étkezésük alkalmával nem ehetik saját ételeiket. A szomszédoknak, a barátoknak vagy a rokonoknak kell ellátniuk őket. Ez a szokás Ezékiel proféta könyvé nek 24:17. szakaszából ered, amely elitélően szól az akkori gyászolási gyakorlatról: ״...ne edd a gyászolók kenyerét!” Ezért a szomszédok és barátok számára micvá az első étkezéssel, ״vigaszétellel” ellátni a gyászolókat. Hanép előestéjén éjfélkor fejeződik be, ennek azonban semmi alapja nincs.) * Ha a siuá ideje alatt szombat van, a gyászt fel kell függeszteni, és a szombat kimenetele után kell folytatni. A szombat ilyenkor beleszámít a hét napba. * Bibliai ünnepek alkalmával be kell fejezni a siuát, és az ünnep után sem folytatódik. * Ha a temetést Peszách vagy Szűköt hetében tartótták, a siuát meg kell tartani, de csak az ünnep befejezése után lehet elkezdeni. A diaszpórában az ünnep utolsó napja a siuá első napjának számít. * Aki későn értesül a halálesetről, mert távol volt, vagy másik városban lakik, annak a hír vételekor kell megkezdenie a gyászolást. Ha a család többi tagja még tartja a siuát abban a helységben, ahol a halál vagy a temetés történt, csatlakozhat hozzájuk, és velük együtt fejezheti be a siuát. Ha ez nem lehetséges, vagy a siuá hete már elmúlt, a gyászhír vételének napja számít a siuá első napjának. * Aki a haláleset napjátói számított harminc nap után értesült a gyászhírről, annak nem kell siuát tartania, csak cipőjét levetve egy órán át alacsonyan ülnie, jelképes gyászként. A gyászoló áldását - ״Áldott légy ... igaz bíró!” - el kell mondania. Ha szülője halt meg, ruháját is be kell hasítania. * A második periódust slosimnak nevezik. Ez ״harmincat” jelent, és a siuá befejezésétől a temetést követő harmincadik napig tart. Ez alatt az idő alatt még nem zenés összejövetelen is tilos részt venni, és tilos esküvőt tartani, borotválkozni és hajat vágatni is. Ezzel zárul a rokonokért viselt gyász ideje, kivéve az anya vagy az apa gyászolását. * A slosim időszaka a harmincadik nap reggelén ér véget. A temetés napja számít első napnak. * Ha fő ünnep - a három zarándokünnep egyike, Ros Zsidó nem lesz öngyilkos! A zsidóság ellenzi és tiltja az öngyilkosságot. Az életet Isten adja, és csakis Ő veheti el. A bibliai Jób, mikor hírül vette, hogy fiai és lányai meghaltak, ״felállt, megszaggatta köntösét és megnyírta fejét, majd azt mondta: ״...Az Örökkévaló adta és az Örökkéualó vette el, áldott legyen az Ő neue!«" (Jób 1:20- 21). Egyébként is sok gyászszokást tanultak bölcseink a Jób könyvében írottakból. Az öngyilkost a temető árkába szokták temetni, hacsak nem nyilvánvaló, hogy megbánta tettét, és halála előtt megtért. Chátám Szofér döntvénye szerint a halála előtti pillanatokban szinte minden öngyilkos megbánja, amit tett és így rendesen eltemethető. Öngyilkosságnak számít az is, ha a beteg sietteti a halálát, nem veszi be a gyógyszereket, vagy megpróbálja befolyásolni az orvost, hogy vessen véget az életének. A vallási szaktekintélyek között Izraelben is nagy halachikus viták folynak arról, hogy melyik pillanatban áll be a halál: amikor a szív megáll, vagy amikor az agy megszűnik működni. Ezt azért kell feltétlenül tisztázni, mert ha a halál beállta előtt ültetnek át egy testrészt vagy szervet egy beteg testébe, az közönséges gyilkosságnak minősül. Az exhumálást, illetve a halottak fölösleges bolygatását is ellenzi a zsidó vallás, és csak abban az esetben engedi meg, ha a halottat Erec Jiszráélba akarják vinni. (NK) 8
