Egység, 1995 (20-22. szám)
1995-06-01 / 21. szám
Egység נ KÖNYVISMERTETŐ ZSIDÓ ÜNNEPEK A CHÁSZID LEGENDA TÜKRÉBEN nem ilyen egyszerűen mennek a dőlgok. A chaszidizmust sem lehet leegyszerűsíteni, amely igen bonyolult szellemi magasságba emeli a jámbor, hívő zsidót. A Talmud Bráchot traktátusában elmondja, hogy már Mózes felvetette az Örökkévalónak a kérdést: mi az oka, hogy van igaz ember, akinek jó dolga van, és igaz, akinek rossz dolga van. Van gonosz, akinek jó dolga van, és gonosz, akinek rossz dolga van. Először ezt az örök kérdést úgy próbálják elmagyarázni, hogy az igaz, akinek jó dolga van, az igaznak a fia; akinek rossz dolga van, annak apja gonosz volt. Rossz ember, akinek jó dolga van, igaz ember fia; akinek rossz dolga van, annak az apja is rossz volt. De ez nem így van - dönti meg a Talmud az állítást mert ellentmond annak a tórái versnek, amelyik azt mondja: ״...ne kelljen meghalni az apáknak a fiakért, a fiáknak se kelljen meghalni az apákért, mindenkinek a maga vétkéért kell meghalnia...” (.5Mózes 24:16). Ekkor azt válaszolja a Talmud, hogy az igaz, akinek jó dolga van, teljesen igaz; gonősz ember, akinek jó dolga van, nem teljesen gonosz; akinek rossz dolga van, teljesen gonosz. Végül ezt a választ sem fogadják el maradéktalanul, és rabbi Méirt idézik, akinek az a véleménye, hogy ezt a talányt még Mózesnak sem sikerült megfejtenie, hiszen ״nem támad Izraelben még egy olyan próféta, mint Mózes...” De a Gondviselés útjait, hagyományaink szerint, még ő sem értette meg teljesen... Naftali Kraus: Zsidó ünnepek. Budapest, 1994, Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület. 165 oldal. Dr. Domán István A könyv, ahogyan a szerző, Naftali Kraus írja, három témakör anyagát öleli fel: a zsidó ünnepek bibliai eredetét, annak folklorisztikus vetületét, a chászid mondavilágot, majd végül a törvényt, a háláchát. Ami a zsidó ünnepeket illeti, ott valóban szükség van a témával átfogóan foglalkozó kiadványra, bár történtek kezdeményezések ezen a téren is, mint például a Halljad, Izrael! (Budapest, 1987, MIOK. Alef könyvek), Friedmann Benjámin: A zsidó vallás törvényei (Bné Brák, 1988) vagy Hayim Halevy Donin Zsidónak lenni... című könyvének magyar fordítása (Budapest, 1991). Ugyanez vonatkozik a törvényre és a háláchára, bár megjelent már a Kicur Sulchán Aruch magyar fordításának újranyomása (Tel Aviv, 1987, Sinai) egy kötetben, majd három kötetben a MIOK kiadásában. 1988-ban. De mind az ünnepek, mind a törvények vonatkoza sában van helye uj megközelítésnek, új szempontok felvete sének, történelmi fejlődésük és hátterük ismertetésének. Különösen érdekes lehet az ősi törvények tűkrében vizsgálni az ültramodern technikai eszközök, találmányok alkalmazásénak lehetőségeit. Ezeknek a témáknak a szempontjából Naftali Kraus könyve nagyon dicséretes. Az ünnepeket és a törvényeket (az utóbbiból viszonylag kevés van) teljesen körülfonja a chászid mondavilággal, ahol a csodatévő cádik szinte földöntúli hatalommal rendelkezik, és megoldja a szegény, egyszerű, szénvédő zsidó minden problémáját, a földi és néha még az égi hatalmakkal is szembeszállva, egyenesen a Láthatatlanhoz fordulva. Ezek a mondák nagyón vonzóak és meghatóak. Kár, hogy a mindennapi életben messze mogatta a Jewish College munkáját. Fiatal híveiből, amint lehetett, vezetőkét faragott, és jóllehet a lubavicsi mozgalom számára bizonyos veszélyekét is rejtett az a döntés, hogy hatalmat ad a fiataloknak, ez egyben olyan lendületet adott, olyan energiát szabadított fel, amelyet egyetlen más vallási közösségben sem találunk meg. E tevékenység hátterében egy lenyűgöző - formálisan soha meg nem fogalmazott, ennek ellenére kristálytiszta -elképzelés állt. A zsidó világot, elsősorban Európát, ahonnét ő maga is származott, szinte teljesen elpusztította a Holocaust, amely után valami megtörtént, másvalami azonban elmaradt. A zsidók visszatértek ugyan Izrael földjére, de nem tértek vissza Izrael vallásához. A judaizmusban a fizikai és lelki visszatérés nem választható el egymástói, a modern világban a két mozzanat mégis különvált. A rebbe ezt a törést akarta helyrehozni. Míg mások a zsidó állam felépítésén munkálkodtak, ő a zsidók lelki államának újjáépítésén fáradozott. Eltéphetetlenül ragaszkodott az eszméhez, amelyen a zsidóság jövőbe vetett hite nyugszik: a messiási gondolathoz. Ebben nem állt egyedül. Valamennyi mozgalom, amely a judaizmus átformálására törekedett, messianisztikus volt, és ő a klasszikus chászid tradíció alapján közelítette meg ezt a fogalmat: a megváltáshoz kisebb tettek sorozata vezet, amelyek helyrehozzák a világ szellemi hiányosságait. A rebbe mindig összekapcsolta a napi eseményeket a heti Tóra-szakasszái. Követői bizonyára felfigyeltek annak jelentőségére, hogy Chukát hetének elején hunyt el: ebben a szidrában olvashatjuk a rendelkezést, hogy Mózesnak meg kell halnia, mielőtt népét elvezeti az ígéret Földjére. S ami Izrael volt Mózes számára, az lett a messiási kor a zsidóság legnagyszerűbb vezetői számára: a cél, amelyet távolról talán megpillanthatnak, de ők maguk soha el nem érhetnek. Mások talán vitába szállnak a rebbe álláspontjával, amelyet napjaink zsidó problémáiról alakított ki. Én csupán egy csillogó elme, egy méltóságteljes személy elvesztését siratom, egy emberét, akiben a szellem tüze lobogott, és tele volt melegséggel. A nagyon kevesek egyikéét, akinek személyes hatása az egész zsidó világban érezhető volt: azét az emberét, aki nyitottá tétte a judaizmust, és annak szentelte életét, hogy a holokausztum utáni nemzedékeket megismertesse az Örökkévaló élő valóságával. 5
