Egység, 1994 (16-19. szám)
1994-02-01 / 16. szám
lökték volna. A merev pergamen zizeg a kezében, zajok veszik körül. Már-már úgy érzem, hogy a pergamen fekete betűsorainak halmaza megmozdult és forog körbe-körbe. Itt jön a palotájából Ahasvérus király, harcosai seregével. A pergamen sorain át vágtatnak, lovuk patái apró kavicsokká tördelik a betűket. Reb Leib siet, egyre gyorsabban olvas. Annyi szót kapkod össze egy szuszra, mintha Ahasvérus serege üldözné. Hajtogatja az oldalakat, a kiragadott sorókát reszkető hangon hajítja a levegőbe. Egymást követik a versek, mint a karikacsapás, mindegyik az előírt dallam szerint. Hangja hol elnyúlva emelkedik, hol ismét lehanyatlik. Aztán reb Leib csak mormol néhány sort, majd újból kezdődik a danálás. Fátyolossá teszi az egész történetet, mintha gomolygó felhőbe burkolná. Megpróbálom követni: mikor jön elő a király, és mikor jelenik meg fehér lován Mórdechai. Mama kezében tartja a fordítást, és szaporán bólogat, mintha ellenőrizné a felolvasót. Chává az ajtónak támaszkodik, nagyokat sóhajt és a kezét tördeli. Türelmetlenül várok Hámán megjelenésére. Nem szabad elszalasztanom, hiszen nekém egyedül kell elpusztítanom a kiabálásommal. A kereplő nyele a tenyerembe ragad. Isten tudja, ad-e elég hangot! Közelebb húzódom a Megillához, megérintem az ezüst fogantyúját. Mint két nagy oszlop zárja el a sárga pergament. - Biztosan ilyen oszlopok állnak a királyi palota bejáratánál is - gondolom magamban. - Ezek mutatják az utat Eszternek. Nemsokára itt is lesz arany haja-ESZTER KÖNYVE Az alábbi részlet Marc Chagall első feleségének, Bellának, könyvéből vétetett, melynek eredeti, jiddisnyelvű, címe Brenedige Licht (Égő Gyertyák) volt. Az önéletraz-jellgű könyv, a mester illusztrációival, Budapesten jelent meg 1971- ben, a Corvina kiadásában. jetek a kirakott dolgokra. Mindjárt visszajövök. Róza, vigyázz, ne engedj ki egy vevőt sem az üzletből! - mondja és sietve kimegy. Szaladok utána. Mikor a szakállas férfi meglátja Anyámat, közelebb lép.- Jó estét, Alta! - mondja és meghajtja a fejét.- Jó estét, jó estét, jöjjön csak beljebb, reb Leib! Elég késő van. A templomban 01- vasták már a Megillát?- Itt van, Baska, ez a tied - súgja Chává a fülembe, és a markomba nyomja a purimi fakereplőmet. A felolvasó odament a könyvespolchoz. Kitárja mind a két ajtaját, és egyik lapátszerű kezével benyúl a könyvek közé. Oda se néz, úgy veszi elő a Megillát valamelyik sarokból, ahová egy évvel ezelőtt rejtette el. A békés könyvszekrény megrezzen, néhány könyv az oldalára billen és porfelhőt küld ki a szobába, mintha bosszankodnék. Reb Leib mint valami kincset maga előtt tartva hozza az Észter-tekercset. A fehér selyem kabátka, az arannyal hímzett betűk és a tekercs alsó és felső koronája halvány fényt sugároz a férfi sötét arcára. Még a szakálla is áttetszővé válik. Elénk léptekkel, jókedvűen megy az asztálhoz, anélkül, hogy ránk nézne. Leveszi a sapkáját, és a kis fekete selyemfejfedő még ünnepélyesebbé teszi. A rövid imalepel mint két szárny terül a vállára.- Csönd legyen! - Kezével az asztalra üt. Biztosan azt hiszi, hogy egy zsúfolt templom olvasóemelvényén áll.- Csönd legyen! - Megint kopog az asztalon, pedig mind a hárman szótlan várakozásban állunk. Gondolataiba mélyed, a Megillla fölé hajól, megcsókolja és kibontja a kabátkájából. És mint Sámson, aki a templom oszlopait ledöntötte, megragadja a Megilla fogantyúit, és jobbra-balra szétteríti. A kitárt pergamentekercsből dohos szag száll fel. Egy halom lépcsőzetesen egymás fölé írt fekete sor hever most az asztalon. Reb Leib fölemeli a fejét, hosszú libanyaka megnyúlik.- Hm, hm, ah-ah - köhécsel és a torkát köszörüli. A függőlámpa az arcába világít. Belenéz a fénybe, elvörösödik, mintha az arca magába vette volna a lángok melegét. Ide-oda himbálja magát, és magas, éneklő hangon elkezdi olvasni Eszter könyvének első verseit. És mi mind a hárman hangosan utána mondjuk. Ha egyszer elkezdte, abba sem hagyja többé a felolvasást. A Megilla fogantyúira támaszkodva jobbra-balra dülöng, mintha megA kemény fagyok után a tél hirtelen visszavonulót fújt. A hó egyre apad, a jég elveszti a fényét. Szelek támadnak, új illatokat hoznak magukkal és elűzik a hideget. És a széllel együtt beköszönt a Purim ünnepe. Kopogtat az ajtónkon. Egy este, mint valami messze távolból jött fáradt hírnök, ösztövér férfi jelenik meg a konyha küszöbén. Alig látni az arcát a sok szőrtől, fekete szakálla valóságos erdő, biztosan még a szél sem tud belefújni. Sapkája alól előbúvó halántéktincsei mint két kis copf fonódnak bele a szakállába, sűrű tüskés szemöldöke tetőként ugrik előre mélyen ülő, apró szeme fölött.- Nahát, reb Leib! - kiáltja el magát a szakácsnő. - Jaj nekem, a Hámán-táskák még a kemencében vannak. Gyorsan kezet mos, leveszi magáról a zsírfoltos kötényt, és ünnepélyes arckifejezést ölt. A konyhaajtóban álló férfi nem holmi alamizsnáért kopogtató koldus, hanem reb Leib, Eszter könyvének a felolvasója. Mindig Purimkor jön, hogy a Mamának, nekem és a szakácsnőnek felolvassa Eszter könyvét, a Megillát. Az üzlet nyitva marad, Mamának nincs ideje elmenni a templomba, hogy ott hallgassa meg a Megillát.- Miért áll az ajtóban, reb Leib? - kérdi Chává. Boldog, hogy egy jámbor férfival beszélhet, és a maga jámborságát is bizonyíthatja. - Tessék, lépjen beljebb! Az asszonyom már várja. Aldassék az Úr, hogy megértük a Purimot. Bárcsak az Egek Ura minden évben csodát tenne, és megszabadítana minkét szenvedéseinktől - mondja halkan, és egyszerre zokogni kezd. A férfi zavartan pislog. Talán későn jött? Egész álló évben nem mutatkozik, ám Purim estéjén oly fáradtnak látszik, mintha múlt Purim óta megállás nélkül járta volna a kerek világot. Mindenkinek Eszter királynő csodájáról ad hírt, vagy új csodáknak is utánajár, hogy a Megillával együtt azokat is elmesélhesse? Felszív egy csipetnyi tubákot, köhög, tüsszent, majd nagy, vörös zsebkendőt vesz elő és megtörli a száját.- Kerüljön el minden baj, Baska! - Felém pislog. - Jócskán megnőttél egy év alatt. Megvan a kereplőd? Most már olyan nagy vagy és úgy megerősödtél, hogy egymagad is túlkiabálod Hámánt, ugye? Futok a Mamámhoz az üzletbe.- Mama! Gyere gyorsan, itt van az a báesi, aki a Megillát olvassa.- Hogyhogy, már olyan késő van? - Otthagy mindent, ahogy van. - Gyerekek, ügyel8
