Egység, 1994 (16-19. szám)

1994-02-01 / 16. szám

A HALÁLBA INDULÓK UTOLSÓ IMÁJA

magyar fordítású imakönyvekben sem szerepel a mondat (a Sáár Hásámájim című jom-kippuri imakönyv szerzője odáig megy, hogy ahhoz a mondathoz, hogy “nem vetett össze bennünket velük és sorsunk nem olyan mint az övéké” (a fordítás szövege itt eltér kissé a miénktől) lábjegyzetben mentegetőzik hogy “mindez nem a mai kultúrnemzetekre vonatkozik”...)

íi־ * *

A fenti okok miatt lett az Álénu a ha- Iáiba induló, máglyára vetett zsidó mártírok halotti imája. Rabbi Joszéf Hákohén elbeszéli, Érnek Hábáchá (A Siralom Völgye) című könyvében, hogy egy szemtanú, aki végignézte 1171-ben, a franciaországi Blois városában, a halálra ítélt zsidók kivégzését, elmondja, hogy azok az Alénu-t énekelték, amikor az autodafé kigyulladt alattuk. Az orleansi r. Jákobnak írott levelében tanúsítja a

hiábavalóságok előtt hajlonganak és olyan istenhez imádkoznak, aki nem tud segíteni”.

Ezt a mondatot a 15. század elején húzta ki a keresztény cenzúra, miután egy hitehagyott zsidó, Peszách, keresztény nevén Péter, “besúgta”, hogy ezzel a mondattal - ami pedig, mint láttuk, egy bibliai versre épül (Ezsaiás 45:20.) - a zsidók a keresztény “megváltóra” céloznak. Ezt azzal próbálta “bizonyítani”, hogy a “hiábavalóság” (“rik”) szó számértéke egyezik a “megváltó” nevének számértékével. Ez “logikusan” azonnali zsidóüldözésekhez vezetett; hiába cáfolták zsidó és nem-zsidó szaktekintélyek az inszinuáció képtelenségét; hiába bizonygatták hogy az inkriminált mondat a zsidó próféták konzekvens harcát tükrözi a pogány világ ellen. Az üldözések annyira elfajultak, - maga az ima mondását is megtiltották - hogy a végén maguk a zsidók hagyták ki a mondatot imakönyveikből. A

s

Alénu lösábéách ...

Lássuk az ima szövegét, hogy tudjuk, miről van szó:

“Kötelességünk hogy dicsérjük a Mindenség Urát; magasztaljuk a Teremték, aki nem tett bennünket hasonlókká a föld népeihez és más feladatot rótt reánk mint a földkerekség nemzetségeire; hogy nem vetett össze bennünket velük és sorsunk nem olyan mint az övéké. Mivelhogy amazok hiábavalóságok előtt hajlonganak és “olyan istenhez imádkoznak, aki nem tud segíteni” (Ezsaiás 45:20.) Mi azonban térdet hajtunk és leborulunk és hálát adunk a királyok királya, az Örökkévaló előtt, aki az égboltot kiterjesztette és a földet megalapozta; kinek dicsősége az égben honol és dicsfénye az elérhetetlen magasságban... Ó a mi Istenünk, senki más! Igazán királyunk Ó; nincs rajta kívül senki sem; ahogy Tórájában írva van: “Vedd tudomásul és szívleld meg: az Örökkévaló, az Isten fenn a mennyben és lenn a földön - nincs más!” (5Mózes 4:39.)

“Ennélfogva beléd vetjük reményünket Örökkévaló Istenünk, hogy mihamarabb látni fogjuk hatalmadat dicső megnyilvánulásában; ahogy eltakarítod a bálványokat a földről és az álistenek gyökeresen kiirtatnak. És jobbá teszed a világot isteni uralmad alatt; mikoris minden élőlény Hozzád fog fohászkodni és a világ összes gonoszai megtérnek Hozzád. Akkor majd megtudja, belátja és elismeri a földkerekség minden lakója, hogy Előtted hajlik minden térd; rád esküszik minden nyelv (vö. Ézsaiás 45:23.) Színed előtt, Örökkévaló Istenünk, letérdelnek és leborulnak; neved dicsőségének tisztelettel adóznak. Mindannyian elfogadják és magukra vállalják uralmad terhét; hogy uralkodjál rajtuk mielőbb és örökkön örökké. Mivel tiéd a hatalom és mindvégig tekintélyben kormányzol, amint az Tórádban írva van: “Az Örökkévaló .uralkodik örökkön örökké!" (2Mózes 15:18.) És az is írva van hogy “Az Örökkévaló lesz a király az egész földön. Azon a napon az Örökkévaló lesz az egyetlen Isten és a neve is Egyetlen!” (Zakariás 14:9.)

Előző számunkban már szóltunk röviden az Alénu imáról, amit naponta (legalább) háromszor mondunk el, a reggeli, délutáni és esti imák után. Annyit tudunk róla, hogy ősrégi ima, melyben a zsidó ember, nemcsak magával törődve, kifejezi reményét hogy az isteni kegy “megjavítja a világot” és ebben a javított világban nem lesz elnyomás, nem lesz üldözés, mert mindenki elismeri Isten uralmát.

Amikor Háj rabbi, a gáoni korszak utolsó képviselője (998-1038) a púmbaditai jesiva élén, megállapította, hogy az Alénu imát Józsua, Mózes utóda szerezte, a honfoglaló háború során (Sááré Tsuvá, 43.), ezzel azt akarta hangsúlyozni, hogy a zsidók mások mint a kánaánita törzsek és a többi nép a földkerekség különböző részein, akik pogányok és élettélén fa és fémdarabok előtt hajlonganak. Menásse ben Jiszráél szerint a Kneszet Gdolá (Nagy Gyülekezet) tagjai szerezték az “Alénu” imát.

Hogy ez egy ős-ősrégi ima, az abból is kiderül, hogy szövegében szó sincs visszatérésről Cionba, illetve a Szentélyről, az utána való epekedésről, stb. Ha az ima kezdete a Szentély pusztulása utánra datálódna - kétségtelen, hogy benne foglaltatna könyörgés a megváltásért, a hazatérésért. (“Az én imám”, Dr. Nissan Mindéi, New-York, Kehot Publication Society, 1972).

Az ősi ima a Ros Hásáná és Jóm Kipúri imarendben is szerepel (a Muszáf imában) amikoris a közönség és a kántor térdreborulnak, amikor azt recitálják, hogy “mi...térdet hajtunk és leborulunk és hálát adunk...” Az Ámrám Gáon által kompilált első írott imakönyvben nem szerepel az Alénu és Maimonidesz sem említi mint mindennapi fohászt. Ennek ellenére annyira elterjedt, hogy még ha valaki az ima végén megy be a templomba - és ő már imádkozott aznap - akkor is elmondja a közösséggel. Egy ősi midrás szerint, az Álénu annyira szent és fennkölt, hogy állva kell mondani (Pirké döRabbi Eliezer).

Az ima szöveget több változatban mondják. Ezek között a legszembeötlőbb, hogy a legtöbb mai imakönyvben nem szerepel az a mondat, hogy “amazok