Egység, 1994 (16-19. szám)
1994-02-01 / 16. szám
Látogatás Isten Házában 2. AZ IMA MOZDULATAI a zsidó törvények ezt nem írják elő, s még csak nem is általában javasolt szókás. Vannak, akik csak kissé hajlonganak imáik elmondása közben, míg mások testűk gyors és szinte túlzott mozgásával teszik ugyanezt. S megint mások, köztük nagy és jámbor zsidók, szinte mozdulatlanul imádkoznak. Abudarham szerint a hajlongás a Zsoltárok egyik verssorát idézi: “Minden testrészem ezt mondja majd: Kicsoda olyan, mint Te, Örökkévaló” (Zsoltárok 35:1.) A chászidizmus megalapítója, rabbi Israel Báál Sém Tov (1698-1760) úgy vélte, hogy megértéssel kell fogadnunk a túlzott hajlongást. “Ha fuldoklót látunk, aki kétségbeesetten hadonászik karjaival és dobálja testét, hogy szorult helyzetébői szabaduljon, aligha gúnyolódunk akár rajta, akár mozdulatain. Ugyanígy nem szabad gúnyolódnunk olyan szemé]yen sem, aki imái elmondása közben hajlong, hiszen éppen a rázúduló helytelen és illetlen gondolatok özönéből próbál szabadulni, amelyek már-már elnyelik, elvonván őt attól, hogy imáira osszpontosítsa gondolatait.” A Háláchá szerint a hajlongás szókása attól függ, hogy mennyire befolyásolja az imák elmondását. Sokak számára a hajlongás segít a figyelem összpontosításában, míg másokat zavar, mivel elvonja figyelmüket. Bármi, ami segít az imákra való koncentrálásban, megengedett (Sulchán Áruch Orách Cháim 48.). gyük: a báruch mondásakor hajlítsuk be kissé térdünket, az átá szónál pedig hajoljunk meg derékbői. Az Ado-náj kimondásakor pedig ismét álljunk egyenesen. Ha valakinek nehezére esik a meghaj lás végrehajtása az előírt módon, elegendő ha meghajtja fejét vagy kissé előredől. Leborulás A valaha gyakori testhelyzet, a leborulás, napjainkban meglehetősen ritka. A térdepelés szinte teljesen hiányzik a zsidó imarendből, kivéve amikor a leborulás részeként tesszük. Jelenleg csupán a nagy ünnepek idején borulunk le, Rós Hásáná napján egyszer, és Jom Kippur napján négyszer. Ezeken az napokon akkor teszünk így, amikor a muszáfámidá ismétlésekor elmondjuk a.z.Alénu-1, illetve Jóm Kippurkor az ávodá (a Szentélyben tartott istenszolgálat leírása) alatt háromszór. Hajlongás A hajlongás talán a legelterjedtebb és leginkább a zsidó imarendhez társított mozdulatok egyike, annak ellenére, hogy A legfontosabb, amire ügyelnünk kell, amikor a megfelelő testtartást felvesszük ima közben, hogy ezt a lehető legtermészetesebb módon tegyük. Amennyiben a gyülekezet hirtelen feláll vagy leül, és azt tapasztaljuk, hogy a többiekétől eltérő testtartást vettünk fel, ne tegyünk hirtelen mozdulatot. Egyszerűen változtassuk meg testtartásunkat. Észrevesszük majd, hogy a tapasztaltabb hívő, aki imáiban máshol tart, mint a gyülekezet többi tagja, nem habozik felállni, amikor a többiek ülnek. Felállás A zsidó imarend szerint felüliünk, amikor Istent közvetlenül szólítjuk, vagy olyan imát mondunk, melyben nevét megszenteljük, vagy amelynek valamilyen különleges jelentősége van. Tisztelétünkét azzal is kifejezzük, hogy felállünk, amikor a frigyszekrény nyitva van és akkor is, amikor a Tóra-tekercseket körbeviszik a zsinagógában. Mivel a teljes imarend számos előzetes és bevezető szakaszt is tartalmaz, melynek során az előimádkozóra, illetve a Tóra felolvasóra figyelünk, általában megengedett, hogy az istentisztelet nagyobb részét ülve töltsük. A Sömá imát is ülve mondjuk el. Mindenkinek állnia kell * amikor Báruch Seámárt, Sömone Es :.rét mondunk, * Vájvárech Dávidtól amig előimádkozó a borchu szakaszhoz ér, * amikor a kedusá-l mondják az ámidá ismétlésekor, * amikor a frigyszekrény nyitva van, * amikor a Tórát kiveszik a frigyszekrényből. Meghajlás A meghajlás ritka a zsidó imarendben. Négyszer hajolunk meg az ámidá (sömone eszré) elmondása közben: egyszer az álénu záró ima elmondása közben, és egyszer, amikor az előimádkozó a borchu-1 mondja. Az utóbbi három esetben a derék egyszerű meghajlítása is elegendő. Az ámidá közben szükséges megfelelő meghajlást a következőképpen te3
