Egység, 1994 (16-19. szám)

1994-02-01 / 16. szám

A TÓRA FELOLVASÁSA láchikus normává a zsidóság egészének körében. Azokban az években, amelyek­­ben csak ötven hét van, bizonyos szom­­hatokon két egymás után következő részt olvasnak fel, hogy Mózes öt könyvének felolvasását az éves ciklus leteltével be­­fejezzék. A Sömini Áceret második nap­­jára eső Szimchát Tára ünnepnek ez az eredete. A Tóra felolvasásának folyamatossá­­gát csakis az szakíthatja meg, ha egy ün­­nép szombatra esik. Ebben az esetben az arra az ünnepre rendelt szakasz elsőbb­­séget élvez a hetiszakasszal szemben. Mit tegyünk ha felhívnak a Tórához ? A Tórára mondandó áldás megtisztel­­tetését álijá-nak hívják, ami annyit jelent: “felmenetel”, mivel arra utal, hogy az eb­­ben a megtiszteltetésben részesülő sze­­mély fellép a bimá-ra, ahol a Tórát 01- vassák. Számos olyan alkalom adódik, amikor valaki elnyerheti az álijá-hoz való jogot. Ezek az alkalmak, amelyeket ez a megtiszteltetés még jelentőségteljesebbé tesz, a következők: amikor a fiúgyermek betölti tizenharmadik évét (bár-micvá), mielőtt a férfiember megházasodik (aufruf - ez a jiddis eredetű szó is azt jelenti: “felhívás, felszólítás” [a Tórá­nek. Mikor Ézsaiás próféta így szólt: “Mindnyájan, kik szomjúhoztok, menje­­tek vízért” (Ézsaiás 55:1.), szavait nem szó szerint kell értenünk, hanem képle­­tesen. Azokhoz szólt, akik a lélek után sóvárognak, mondván, hogy szomjukat a Tóra vizével csillapíthatják. Bölcseink a Tórának azt a részét, amelyben arról olvashatunk, hogy a zsi­­dók megfáradtak a sivatagban, mivel “há­­rom napon át mentek... és nem leltek víz­­re” (2Mózes 15:22.), világos tanulságnak tartották. A fáradtság, magyarázták, abból adódott, hogy már három napig nélkülöz­­ték a Tóra lelket fenntartó erejét. Bölcse­­ink szerint ez az oka annak, hogy a Tórát szombaton kívül még hétfőn és csütör­­tökön is fel kell olvasni. Ez a rendelkezés biztosította, hogy ne teljen el három nap a Tóra nyilvános felolvasása által bizto­­sított lelki támasz nélkül. Szombat délután, hétfő és csütörtök reggel, és a rákövetkező szombat reg­­gélén a Tóra felolvasását ott kell foly­­tatni, ahol a megelőző szombat reggelen abbahagyták (Megillá 31b.) A babilóniai zsidóság körében a Tórát ötvennégy részre (ún. párásijot-ra) ősz­­tották, a szökőévben lévő hetek számának megfelelően; később ez a szám vált a há-A hagyomány Mózesnek tulajdonítja azt a szokást, hogy szombaton, ünnep­­napokon és Ros Chodes napján a Tóra egy-egy részét nyilvánosan felolvassák (Jeruzsálemi Talmud, Megillá 4:1.) A Tóra rendszeres felolvasása szom­­hatonként a felnőtt zsidók számára mű­­velődést is jelentett, hiszen a Tórát nem egyszerűen felolvasták, hanem magyaráz­­ták is. Amikor a hébert már nem beszélték a zsidó nép tömegei - a babiloni fogságból való visszatérés után, amikor a köznyelv az arámi volt - tolmács-fordítót, ún. me­­turgemán-l alkalmaztak, aki mondatról mondatra fordította az elhangzott szőve­­get. Még később, a talmudi korban, szó­­kássá vált, hogy a rabbik hosszas magya­­rázatokat fűztek egy-egy szövegrészhez, melyben az elhangzottakat értelmezték. A Talmud szerint Ezra, az írnok ho­­nosította meg azt a szokást, hogy hétfőn és csütörtökön, valamint szombat délután is felolvassák a Tóra egy-egy szakaszát (Bává Kámá 82a.) A Talmud megmagyarázza a két hét­­közbeni felolvasás szellemi hátterét. Bölcseink a vizet a Tórához hasonlítót­­ták. Ami a víz a testnek - az élet, a fel­­üdülés forrása ugyanaz a Tóra a lélek­... áldja meg Ő ...-t ... fiát/leányát, ki beteg. A Szent, áldott legyen Ő, legyen kegyelmes iránta, hogy meggyó­­gyítsa és felépítse, hogy megerősítse tökéletes egész­­ségben, és hogy küldjön neki gyors felépülést, mind test­­ben, mind lélekben, és mondjuk rá: Ámen. Ilyenkor meg kell adnunk a beteg személy s anyjának hé­­bér nevét. Amikor a betegekért imádkozunk, más könyörgő imákhoz (techiná) hasonlóan nem az apa, hanem az anya ne­­vét adjuk meg. Ez a szokás a zsoltárok egyik versszakából ere­­deztethető, amelyben Dávid könyörög az Örökkévalóhoz és így szól: “A Te szolgád vagyok, a Te szolgálóleányodnak fia” (Zsoltárok 116:16.) Úgy tűnik, az anya imáját őszintébbnek érezték és talán úgy vélték, inkább elfogadásra talál. Ha az ima férfiért szól, kinek neve Jákov, s anyja neve Rivka, így mondjuk: “Jákov ben Rivká”. Ha leány vagy asszony, kinek neve Sosáná, s anyja neve Rivká, így mondjuk: “Sosáná bát Rivká”. Ha nem tudjuk az anya nevét, használhatjuk az apáét is. Az a személy, aki álijá-ban részesül, általában családjára és barátaira kéri a “Mi sebérách...” áldást. Szokás, hogy áldás kérését követően, az aki kérte, ígéretet tesz valamely adományra (“snóder”, se nádár), általában a zsinagóga javára. Mi sebérách: minden alkalomra való ima A “Mi sebérách...” kezdő szavai a következők: “Aki meg­­áldotta őseinket, Ábrahámot, Izsákot és Jákobot, áldja meg ...”. E szavakat nem követi egy kialakult szöveg. A folytatás az alkalomtól és a szándéktól függ. Ezt az imát mondják, miután az, akit felhívtak a Tórához, az olvasás befejeztével elmondja a Tóra-áldást. Ez esetben a szavak a következők: :•־ ךרנש הלוזל הרוחל ימ ךרבש וניתובא םהרבא קחצי בקעיו אוה ךרבי תא .(פ־׳גפ) רובעכ הלעש דובכל םוקמה דובכל הרותה דובכלו תבשה ס״ויל) דובכלו .(לגרה ה״רל) ב״וד דובכלו םוי .(ןידה רכשבו הז ה״בקה והרמשי והליציו לכמ הרצ הקוצו לכמו עגנ ,הלחמו חלשיו הכרב החלצהו לכב השעמ וידי ט׳׳ויל) הכזיו תולעל .(לגרל ה׳דל) ק׳רילו והבתכיו והמתחיו םייחל םיבוט םויב ןידה (הזה םע לכ לארשי .ויחא רמאנו ןמא: Áldja meg ...-t... fiát, aki jött, hogy megtisztelje az Örök­­kévalót és a Tórát. A Szent, áldott legyen, hárítson el tőle minden bajt és betegséget, s adjon neki áldást és szeren­­csét minden vállalkozásában, testvéreivel, Izrael egészével együtt, s mi mondjuk: Ámen. Ezt az imát beteg személy számára is elmondják. Bárki megkérheti, hogy mondják. Ez esetben a nyitó-formulát köve­­tő szavak a következők: לוחל ימ ךרבש וניתובא םהרבא קחצי בקעיו השמ ןרהאו רוד המלשו אוה אפרי תא (פ״בפ) רובעב (פ־־בפכ) רדנ הקדצל הבקנל)ורובעב ,(הרובעב רכשב הז ה״בקה אלמי םימחר וילע ומילחהל ותואפרלו וקיזחהלו ותויחהלו הבקנל) הילע המילחהל התואפרלו הקיזחהלו (התויחהלו חלשיו ול (הל) הרהמ האופר המילש ןס םימשה ח״מרל וירבא ה״סשו הבקנל)וידיג לבב הירבא (הידיגו ךותב ראש ־לוח לארשי תאופר שפנה תאופרו ףוגה רמאנו :ומא A

Next

/
Thumbnails
Contents