Egység, 1994 (16-19. szám)
1994-04-01 / 17. szám
דסב ,,A Teremtő, a Tóra és a zsidóságegy egységet alkot" (Zohár) «*0>ד0 MINDEN ZSIDÓ LAPJA ... Odadobtál minket, mint vágójuhokat, és szétszórtál a népek közé. ... Mindennap szidalmaznak engem, szégyen borítja arcomat a gyalázok és a káromlók szava miatt... ... Miattad gyilkolnak minket naponta, vágójuhoknak tekintenek. ... Serkenj fel! Miért alszol, Istenem? Ébredj föl, ne taszíts el végképpI ... Siess segítségünkre! Válts meg minket irgalmadból! (Zsoltárok 44.) EGYEDÜL VOLTUNK, EGYEDÜL VAGYUNK A TARTALOMBÓL Családtervezés vagy az ellenkezője?...............................23־ Elie Wiesel vallomása lubavicsrol......................................3 Auschwitz tanulsága................4-5 “Ezek miatt sírok én...”..............6 A munkácsi Zsidótanács lapjának 1944. április 8. száma..........7 Dokumentum: Interjú a munkácsi rebbével..................89־ Az olvasó írja...............................10 Zsidó világhiradó..................11-12 Kérdés - Felelet......................... 12 Lapzárta után Világszerte imádkoznak a lubavicsi rebbe teljes és gyors felépüléséért A lubavicsi rebbe egészségi állapotát válságosnak minősítették orvosai, miután - pontosan két évvel az első után - második agyvérzést kapott és légzési zavarok miatt mesterséges légzést kap. Hívei világszerte imádkoznak, zsoltárokat mondanak és ostromolják az egeket, hogy a rebbe - aki Niszán 11-én, vagyis március 23-án töltötte be 92. életévét (Bis hundert und zwanzig) - mielőbb meggyógyuljon, “teljesen és gyorsan”. Jeruzsálemben a Siratófalnál százezres tömeg imádkozott, a két országos főrabbi részvételével - a rebbe felépüléséért. A Peszách ünnep előtti hét szombatján a budapesti templomokban, a rabbik és hitközségi vezetők felhívására, szintén imádkoztak és zsoltárokat mondtak Menáchem Mendel ben Cháná (a rebbe teljes neve, valamint édesanyja neve) felgyógyulásáért. élünk, létezünk a kétezer éves üldöztetés, kiátkozás, kiközösítés után. A mi bőszszónk, hogy az ellenséges dogmák összeomlottak: Am Jiszráél cháj!, a zsidó nép él, annak dacára, hogy ellenségei mindent megtettek ennek az ellenkezője érdekében. Egyedül voltunk, és egyedül vagyunk ma is. “Jákob pedig ott maradt egyedűl...” (1 Mózes 32:25.) Történelmünkben nemegyszer fordult elő, hogy végveszély idején csak az isteni Gondviselésbe, a zsidóság küldetésébe, a monoteizmus, a Tízparancsolat eszméinek terjesztésébe vetett hit tartott életben bennünket. A lubavicsi rebbe mondta ezt a Holocaustról: “Népünket, a zsidó népet oly mértékben megtizedelte a Holocaust, hogy minden zsidó fontos*, minden zsidó számít - sőt duplán számít”. Ezért nem mondhatunk le senkiről. Ezért kutatjuk fel elveszettnek hitt testvéreinket a legeldugottabb faluban is, ezért próbáljuk életre kelteni a zsidóság legalapvetőbb intézményeit, a Tóra műhelyeit, ahonnan a zsidó betű, a zsidó szellem árad szerte a világon. Halottainkat siratjuk: a Kaddist, a halotti imát mondjuk nemlétező sírjaik felett, és a Jizkort, ami nem egyéb, mint tetemrehívás. “Istenem, ne maradj csendben, ne hallgass és ne légy tétlen ...!”mondja a Zsoltáros király, Aszáf zsoltárénekében (Zsoltárok 83:2.), és mi rámondjuk az áment. Mi egyebet is tehetnénk?... A szerkesztő Most emlékezik a magyar zsidóság vészkorszakának legsötétebb időszakára, 1944 tragikus nyarára, amikor a német hóhérok és magyar segédcsapataik néhány hét leforgása alatt közel nyolcszázezer zsidót küldtek a gázkamrák közvetlen közelségébe. Hatszázezer magyar ajkú zsidó vált a gyilkos őrület áldozatává, és a világ - a közeli és távoli világ - hallgatott. Magunkra maradtunk: a Nyugat elzárta a meneküléshez vezető utakat, és megtagadta az Auschwitz felé vezető vasútvonalak bombázását. Csak az isteni Gondviselésnek köszönhető, hogy “megfogyva bár, de törve nem” pislákol a láng, még él a zsidó nép. A próféta szavaival: “Ha a Seregek Ura nem hagyott volna meg némi maradékot, olyanok lennénk mint Szodoma, Gomorához hasonlítanánk.” (Ezsaiás 1:9.) Amikor Isten meghagyta Mózesnek, hogy álljanak bosszút a midjánitákon azért, amit azok Teornál műveltek, a Tóra “Izrael bosszújáról” beszél. Mózes viszont “isteni bosszút” emleget napiparancsában. A Midrás ezt úgy magyarázza, hogy Mózes azt mondta az Örökkévalónak: “Miért üldöznek bennünket a népek? Csakis azért mert, a Te Tórádat követjük, a Te parancsolataidat tartjuk be, tehát mások vagyunk, mint ők, vagyis a Te néped, Isten népe vagyunk. Miattad üldöznek tehát bennünket: miattad tették a midjániták, ami tettek. így hát a bosszú a Tied, nem a miénk!” (Midrás Rábbá) Mi nem állunk bosszút senkin. A bosszú Istené. A mi bosszúnk az, hogy
