Egység, 1993 (12-15. szám)

1993-03-01 / 12. szám

dokió öreg mit sem akart elárulni személyes viszonyairól - s meghalt.

Néhány esztendő múlt el már, majdnem teljesen elfelejtették volt az ismerétién öreg melámedot. Egyszer csak Nagyszőllősre érkezett a nagy rabbi Snéur Zálmán Ljadiból, magához vett tíz embért, akikkel kiment a zsidó temetőbe, egyenesen atyja sírjához, ott levetette lábbelijét, s “mechilát” (bocsánatot) kért az elhunyttól... A nagy rejtély meg volt fejtve. Az öreg ugyanis nagyon ellenezte a chaszidizmus irányát, amelyet a fia lelkesedéssel magáévá tett volt, pertpatvara támadt egész családjával, akik pedig az új irány lelkes, buzgó képviselői voltak, s minthogy ezek tántoríthatatlanul megmaradtak álláspontjukon, - hirtélén otthagyta családját, s kivándorolt Magyarországra.*

A nagyszőllősi öregek még ma is büszkék arra, hogy a nagy ljadi cádik egykor falaik között tartózkodott, sok szép legendát beszélnek róla, így többek között azt is, hogy ott szombatolt közöttük, s a Lechu neránneno imát olyan bensőséggel s tűzzel recitálta, hogy - csodák csodája - az imaház előtti téren levő sok akácfa fiatal, pajkoskodó kecskebak módjára ugrándozott!...

Akkor már nagyon elszaporodtak a chaszidizmus hívei s követői nálunk, úgyhogy több cádik ellátogatott gyakran Magyarországra, sok chaszid pedig odazarándokolt hozzájuk, hogy a szent emberek árnyékában tartózkodhassanak néhány rövid napig...

Grünwald Lipót

(Egyenlőség, 1918. november 2.)

*A szerkesztő megjegyzése: Ezzel a változattal ellentétben a chászid történetírás - a lubavicsi hagyomány alapján - azt tartja, hogy rabbi Báruch, aki maga is Báál Sém tanítványa volt, és nagy kabalistának számított, nem ellenezte az új irányzatot; ellenkezőleg, mindenben támogatta fiát, és büszke volt tevékenységére, önkéntes száműzetésbe - akár a chászid mozgalom sok más nagyja - azért ment, hogy ezzel bűnbocsánatot nyerjen nemzedékének.

(? —.............._ ^

HÁLÁS KÖSZÖNET

Tordai Péter és Lukács Jenő uraknak, akik adományukkal segítették lapunk e számának megjelenését.-J)

eltűnt az országból, s ezen cádik összes életrajzírói sehol semmi nyomát nem találták többé. Mi azonban csodálatos módon mégis nyomára akadtunk.

Rabbi Báruch ugyanis, aki nagy Tálmud-tudós, s akinek fia az egész világon ismert, híres nagy “rebbe” volt, - hirtelen elszökött hazulról, otthagyva családját, s nagy tiszteletnek örvendő fiát. Magyarországra vetődött, s gyermekek álefbét-oktatásából tartotta fenn magát. Két évig tartózkodott Munkácson, három évig pedig Nagyszőllős városában lakott, ahol 1792-ben nagy szegénységben s teljesen elhagyatva halt meg, s az ottani zsidó temetőben van eltemetve. Mindenki joggal fog csodálkozni azon, hogy tulajdonképpen mi is késztethette rabbi Báruchot arra, hogy családját otthagyja, s általános tisztelettől kömyezett, nagy fia mellől titokban távozzék, s mint földhözragadt szegény ember idegenben hánykolódjék mindhaláláig.

Rabbi Báruch sírja Nagyszőlősön.

A kép 1989-ben készült, azóta ohélt (emlékházikót) építettek a sír fölé

A nagyszőllősi chevrá kádisá szolgája s néhány ottani öregember sok különős legendát beszélt nekem erről az emberről. Amit látták a chevrá kádisá emberei, hogy az öreg, idegenből jött “melámed” a végét járja már, s a halál félreismerhetetlen nyomai megjelentek a sápadt arcán, megkérdezték tőle, hogy valójában ki is ő (mert már régen fölismerték egész viselkedésén s életmódján, hogy nem közönséges lengyelországi tanító ő), micsoda is ő, s hol van a hazája, talán vannak gyermekei, felesége, akiket majd értesíthessenek? De minden faggatás hiábavalónak bizonyult: a hal-Kisnici faluban (Máramaros megyében), nem messze Dolha községtől, lakott egy jámbor, József nevű Talmud-tudós, aki az ottani tekintélyes Kisniczer Sámuel veje volt A jámbor József is persze kocsmát bérelt, amelyet az uraság jószágigazgatójától néhány esztendőre vett ki. Egy szép napon hirtelen elvették a kocsmát tőle, s teljesen kenyérkereset nélkül maradt. Tanácskozott tehát barátaival, mitévő legyen, mihez is fogjon. Barátai pedig erősen rábeszélték, hogy siessen a rymanówi cádikhoz, mert csak egyedül ez tudna segíteni rajta nagy bajában. A megszorult ember elhatározta, hogy nekivág a nagy útnak. Merész elhatározás volt ez bizony, mert az ilyen utazás akkortájt gyakran életveszedelemmel is járt a sok útonálló rablónépség miatt. De a kenyér nélkül maradt szegény ember mit sem törődött a hosszú út fáradalmaival s veszedelmes voltával, annyira bízott a biztos sikerben, amelyhez a rymanówi cádik segíteni fogja.

Akkor az volt a szokás, hogy szombat este, hávdálá után, indult az ember az ilyen “nagy” útra; a mi emberünk is jól felkészülve elutazott, s minden baj nélkül szerencsésen megérkezett Rymnanówba. Előadta a kérését a cádiknak, s ez minden hosszabb tárgyalás nélkül azt mondotta neki: “Fiam, utazzál Pestre, s eredj egyenesen a “pricához” (az úrnőhöz), ott szerencséd lészen.” - A hívő József a cádik szavai szerint cselekedett: felment Pestre, kihallgatást nyert a “pricánál”. Mit beszélt vele, mit nem, arról tudomásunk nincsen, de elég az hozzá, hogy az úrnő megígérte neki, miszerint kocsmáját visszaadatja neki, s valóban olvasható a Ch. Sz. idézett responsumában az egyik tanú vallomásában, hogy “valóban odautazott, s elérte célját”.

De sajnos, amikor emberünk boldogan visszatérőben volt, útközben megtámadta egy Szász Ferenc nevű haramia, s agyonverte szegényt. Amint a hivatkozott helyen tovább olvashatjuk, Geidler csendbiztos megkínozta a gyilkost, kezeit még szorosabban hátrakötötte, s amint újból kettőt-hármat rávágtak; legott tőredelmes vallomást tett, hogy bizony ő a gyilkos, s kötél általi halálra ítélték.

Még egy különös csodálatos esetet jegyezhetünk föl a chaszidizmus történetében Magyarországon.

Rabbi Báruch - rabbi Snéur Zálmán, a Tánjá című könyv híres szerzőjének atyja, akit nagy “rebbe” gyanánt tiszteltek, s becsültek, - rabbi Báruch hirtelen